„Patti Smith a szabadság szele, nyegle költészet, disszonáns ima” – Magyar írók, költők Patti Smithről

2021.10.11. 13:43, soostamas

patti-smith3.png

Az őszi koncertszezon legkellemesebb meglepetése, hogy Patti Smith napokon belül újra Budapesten lép fel – egészen pontosan október 13-án a MüPában, a Liszt Ünnepen. A jelentős írói életművel rendelkező, Kölykök című életrajzi könyvéért az amerikai Nemzeti Könyvdíjat elnyerő, nem ritkán magyar (többnyire Kosztolányi- és Krasznahorkai-) regények társaságában is látható, öt éve Bob Dylan irodalmi Nobel-díját a rejtőzködő barát helyett átvevő költő-énekesnő budapesti fellépése előtt magyar írókat, költőket kérdeztünk, hogyan viszonyulnak a New York-i ellenkultúra artpunk legendájához, hogyan hatott rájuk Patti Smith zenéje, prózája, költészete.

Két kérdést tettünk fel nekik:

1. Milyen meghatározó élmények fűzik Patti Smithhez, mik tőle a kedvenc lemezei, dalai, netán koncertemlékei?

2. Olvassa-e a verseit, regényeit, és ha igen, hogyan vélekedik a költészetéről, prózájáról?

 

Babiczky Tibor

1. Patti Smith a szabadság szele, nyegle költészet, disszonáns ima – kamaszkorom óta hallgatom. A legkedvesebb albumon tőle a Horses – legutóbb éppen pár hete forgott egy utazáson, a Káli-medence felé. Koncertjére sajnos nem jutottam el – talán nem is baj, tömegben azt az elmélyülést, amit a zenéje és a szövegei megkövetelnek, nem biztos, hogy képes lennék átélni.

2. A Kölyköket (Just Kids) nagyon szerettem, alapjában véve is jó próza, de Mapplethorpe miatt kap egy plusz fénytörést. Költőként nem tartom jelentősnek, a zene és az énekhang, a kisugárzás nélkül nem működnek a szövegek – pontosabban: működnek, de csak takaréklángon. Patti Smith hermetikus életművet hoz létre, Black Sabbathot játszhat más zenekar, Patti Smitht nem. Egyetlen anyagból készül minden, amit csinál. És ez az anyag nem evilági. Leegyszerűsítve: csoda.

 

Tóth Krisztina

1. Kamaszkoromban került hozzám az első bakelitlemez, az Easter, később – csere útján – a Horses. Le voltam nyűgözve, kifordított magamból. Úgy éreztem, az egész világgal meg kell osztanom ezt a csodát, úgyhogy nyitott ablaknál üvöltettem a zenét. Szerettem volna hasonlítani rá. Az Easter borítója fénymásolatban ki volt rajzszögezve a szobámban az ágy fölé, a lambéria burkolatra. A legnagyobb hatást a Because the Night és a Rock N Roll Nigger tette rám, utóbbit annyiszor hallgattam gimnazistaként, hogy szinte őrületbe kergettem a környezetemet.

Amikor több, mint húsz éve itt volt a Sziget Fesztiválon, egyszerűen nem mertem elmenni megnézni. Féltem, hogy nem azt látom viszont, aki a bálványom volt. Most, hogy Budapestre jön, már boldogan megnézném, mert már réges-rég felfogtam, hogy megváltozunk, meghalunk, de most meg Franciaországban leszek.

2. Hát persze. Szerintem az egész nemzedékemre hatást gyakorolt az autonómiájával. Megmutatta, hogy többféle területen is lehet nagyot dobni, hogy a költészet zene és a jó zene költészet. A Kölykökben elmeséli, hogyan lépett ki a családi keretek közül, hogyan vette kezébe a sorsát. Nagyon örültem, amikor ez magyarul megjelent. Marton László Távolodótól kaptam egyszer egy dedikált fotót, azon például roppant érzéki és nőies, de más képeken meg kifejezetten férfias. Teljesen androgün lény, mint a költők általában, szerintem. Irtózatos erőt sugároz.

 

Illés Róbert, a Kölykök fordítója

Patti Smith nevével akkor találkoztam először, amikor a Magvető kiadó 2011-ben megkeresett a Just Kids (magyarul Kölykök) című könyv fordításával. Nem néztem utána azonnal, kicsoda a szerző, csak elkezdtem olvasni a szöveget, és elvarázsolt annak líraisága. Nagy kihívást és szép feladatot jelentett visszaadni magyarul a próza és a költészet határán egyensúlyozó mondatok finomságát és zenéjét. A fordítással párhuzamosan pedig elkezdtem érdeklődni, kutakodni Patti Smith után is. Mint a dzsungel mélyén lapuló Kurtz ezredes alakja az Apokalipszis most-ban, úgy rajzolódott ki előttem fokozatosan Patti Smith óriási jelentősége és hatása a popzenére. Fordítás közben másfél hónapig az ő szavaival, gondolataival, zenéivel keltem és feküdtem, debütáló albuma, a Horses pedig azóta is a kedvenceim közé tartozik.

patti-smith-konyvei.jpg

 

Lanczkor Gábor

1. Élőben nem volt szerencsém látni a művésznőt, most pedig addig hezitáltam, hogy el merjek-e menni a MüPába, hogy közben elfogytak a jegyek. Amint, azt hiszem, nagyjából mindenki (lehet, hogy tévedek), koherens albumként inkább a korai dolgait díjazom, az első négy lemezt, azok közül is leginkább a Radio Ethiopiát. Az utolsó „rendes” albumról, a Bangáról a Constatine's Dreamet hallgattam rongyosra, egyrészt mert az arezzói kápolna a Piero-freskókkal, amihez a dal kötődik, nekem is meghatározó élményem, másrészt minden egyes hallgatásnál újra és újra rá tudok csodálkozni, hogy az afféle fölkiáltásokért, mint az „Oh, art!”, egyedül Patti Smith esetében tudok rajongani; ahogy lenullázza nála egymást a naivitás és a pátosz, az egészen fantasztikus.

2. A memoárját olvastam többször is, szeretem, vagyis az se kizárt, hogy valamikor megint előveszem. Most láttam a friss Narancsos interjúban, hogy Patti elsősorban angolra fordított könyveket olvas, amerikai irodalmat nem igazán, ami meglepett; az ő írói világa, lelkesedése és reáliái nekem jellegzetesen tengerentúli minőséget képviselnek – bár ebben nyilván benne van az azóta mindenestül elsüllyedt New York-i ellenkulturális kulissza is.

 

Toroczkay András

Műveletlen senkiházi vagyok. „Sose ástam bele magam, nincs intim viszonyom vele, nem változtatott az ízlésemen, nem utaztam koncertjére. Megvan mondjuk a best ofja, de véletlenül, azt azért sokat hallgattam. Meg persze a Horsest is valamikor, meg az önéletrajzát is megvettem” – mondja a BELSŐ Parancs és a KÜLSŐ Kényszerek (továbbiakban: BPKK) basszusgitárosa, Vadász Laci, miután megkérdem tőle, ő hogy áll Patti Smithhez. „A Dancing Barefoot kurva nagy kedvencem”, folytatja, majd hozzáteszi: „de vicces, hogy a U2 covert ismertem először.” A zenekar (BPKK) másik tagja, Barlog Karcsi viszont nem meglepő módon (hiszen ő délvidéki, aminek számos negatív következménye mellett az a pozitív következménye megvan, hogy anyatejjel szívta magába a nyugati zenéket), szóval Karcsi még ennél is tovább megy. „Majd egyszer eljössz vendégségbe és Patti Smith-lemezeket hallgatunk” – invitál, és mellékeli a fél tucat Patti Smith-bakelitlemezről lőtt fotóját. Kérdésemre pedig elmondja, hogy a kedvenc lemeze a Radio Ethiopa. Mint írja: „Mert nagyon energikus, a nyitódaltól (Ask the Angels) mindig katapultálok a világűrbe. Az A oldal utolsó dala (Pissing In The River) pedig belepasszíroz a betonba, ugyanakkor van egy himnikus, lelkesítő refrénje. Zseniális lemez.”

Szereti még a Wave lemezt, bejön neki a Dancing Barefoot, és persze megemlíti a debütlemezt, a Horsest, ami szerinte „egy meditatív utazás”. Most, hogy rákerestem Patti Smithre, azt nem értem, miért nem hallottam előbb. Illetve arra is rádöbbenek, hogy tulajdonképpen hallottam, és nem csak úgy, hogy a Because the Nightot gyerekkoromban minden vándorcirkuszos, vurstlis bagázs bömböltette (vagy ezt csak álmodtam?, valahogy a gyerekkoromat idézi), hanem úgy is, hogy hiszen pl. a Pumping My Heartot akarja megírni a Pearl Jam egy csomó dalában, és az azt követő Distant Fingerst is el tudom képzelni Eddie Vedder hangján. A Pearl Jammel kb. 15-16 évesen találkoztam, aminek a lendülete akkor teljesen elsodort, és a Radio Ethiopia hallgatása közben most ugyanezt az elementáris erőt, jelenlétet érzem. És tulajdonképpen örülök, hogy előtte állok még valaminek, ha az nem is a Müpás Patti Smith-koncert, mert azzal a szomorú/örömteli hírrel szembesülök, hogy a jegyek egy szálig elfogytak.

 

Poós Zoltán

1. Patti Smith dalait először egy debreceni albérletben hallottam 1989 elején. Abban az időben főleg indusztriális zenét hallgattam, Einstürzende Neubautent, Test Deptet és Laibachot, így a meglepetés erejével hatott az, hogy a dalai mennyire melodikusak és slágeresek. Ugyanakkor sosem állt hozzám közel, ahogy a New York-i underground szcéna sem. Hiába volt a „punk keresztanyja”, nekem túlságosan hippis és tanárnős volt. Ugyanakkor a hetvenes években készült alaplemezeit (Horses, Radio Ethiopia, Easter, Wave) nagy becsben tartom, különösen az elsőt, a Horsest. A Szigeten láttam, de mivel sosem állt közel hozzám ez az underground protest attitűd, inkább tisztelettudóan hallgattam.

2. Versei és dalszövegei is lefegyverzően szépek, ahogy programszerű kinyilatkoztatásai, bonmotjai is figyelemreméltóak. Erős, élményszerű képeket alkot, mitologikus utalásrendszerei, biblikus látomásai is elragadóak, nagyon szerethető minden, amit csinál, de ahogy már említettem, valahogy mégsem áll hozzám igazán közel. És hogy miért, azon még sokat fogok gondolkodni.

ÍGY HALLGATTOK TI - MAGYAR ÍRÓK A KEDVENC ZENÉIKRŐL

 

Szabó T. Anna

Ezt a nyers energiát, ezt a vad, egeket ostromló akaratot és öntudatot, amit Patti Smith személye,  művészete és színpadi jelenléte sugároz, sajnos nem ismertem sem kamasz, sem fiatal felnőtt koromban (még nem léteztek az interneten elérhető zenék, kazettán pedig Henry Rollinst, metált és a Doorst nyomattam anno), pedig nagyon sokat segített volna látni, hogy van valaki, aki nem elsősorban a nőiség forrásaiból táplálkozik és nem a női sorsot tematizálja, hanem mindig az egyetemes, androgün, mindent átjáró isteni erőkre csatlakozik rá, és ezért nem engedi magát sem megfélemlíteni, sem háttérbe szorítani, és a roppant férfias rockzenei szcénában nemcsak helyt áll, hanem a legkeményebbek közé tartozik. (Valahogy úgy, ahogy a magyar költészetben Nemes Nagy Ágnes tette.)

Generációkat határozott meg ez a hol himnikus, hol misztikus, hol haragos hang – nem egy jólnevelt kislány szerény kis kiáltása ez, hanem egy bátor és határkísértő, szeretetében sem elvakult, gyöngédségében sem szolgai, nagyon okos és nagyon tudatos ember kiállása, aki sem az élettől, sem a haláltól nem ijed meg, egyenesen szembenéz mindennel és mindenkivel. A legkedvesebb történetem róla az, hogy amikor életében először látta Jim Morrisont a színpadon (Patti Smith még névtelen, húsz év körüli könyvesbolti eladó volt akkor, köze nem volt az előadóművészethez), az volt az első reakciója fejben, afféle előérzetként, hogy „Ezt én is meg tudnám csinálni!” – és meg is csinálta, mintha mi sem volna egyszerűbb, vagyis a passzív rajongószerep helyett azonnal az aktív, hatást gyakorló művész pozíciójába helyezte magát. Hallgatott az ösztöneire, és nem félt semmiféle megszégyenüléstől – az izzó jelenlétet, a koncentrációt tartotta a legfontosabbnak, a kudarcokat is eredménnyé transzponáló kitartó munkát.

Viszonylag későn, már a harmincas éveimben kezdtem hallgatni a dalait, és azóta is sok szellemi és fizikai megpróbáltatáson átsegít, leginkább a Horses és az Easter című albumát szeretem. (A Break It Up című szám mostanában különösen fontos nekem, mert egy Jim Morrisonról szóló álom inspirálta, de – vagy épp ezért – az emberi és az isteni határán jár.)

A legnagyobb hatással mégis a Just Kids című önéletrajzi könyve volt rám (magyarul olvastam először, ma már beszerezhetetlen a Kölykök címmel megjelent kötet – onnan tudom, hogy a zenész fiamnak csak baráti segítséggel tudtam beszerezni, hogy neki is legyen saját példánya otthon). Ebben sok saját élményemre ismertem rá küszködő, világszomjas fiatal művészpár korunkból. A fényképek róla és Robertről egyenesen megrendítettek, még mielőtt bármit is elolvastam volna – aurájuk van, túlvilági tudatosság, álombeli elszántság sugárzik róluk, és a könyvet olvasva nem közelebb kerülünk a rejtélyhez, hogy miképpen lettek senkikből valakik, hanem velük éljük át, hogy az ember már akkor valaki, amikor még senki sem tud róla, mert hallja a hívást, mint a földben érzi a fényt a mag – és a felsudarasodott fa csak abban különbözik a csírától, hogy beépíti a környezetből kinyerhető anyagokat, hatásokat. Ehhez persze nem árt a világ legpezsgőbb művészeti szcénájában, vagyis az akkori New York szívében élni és mozogni, de a föld maga mit sem ér a hívás: a külső-belső fény nélkül. Azt szeretem a legjobban, hogy Patti Smith mindig a megfejthetetlen, de körülírható titokból táplálkozik („ne mondd soha a mondhatatlant: mondd a nehezen mondhatót” – ezt Nemes Nagy írta, de Patti Smith is mondhatta volna), így válik maga is megfejteni vágyott titokká – de nem kering a kút körül, nem körülír, hanem vakmerően belekiabál a sötétbe.

patti-smith-robert-mapplethorpe.jpg

Koncertjén soha nem jártam, pedig nagyon szerettem volna Bob Dylan és Nick Cave után őt is meghallgatni; tavaly a pandémia keresztülhúzta a bécsi fellépésének a tervét, pedig jegyünk volt rá, és most, ahogy megtudtam, hogy jön, azonnal átszerveztem a programomat, hogy végre láthassam. Utána egészen biztosan elolvasom majd az életművének általam kevésbé ismert részét, a másik regényét és a verseit is, most egyelőre zenehallgatással és interjú-olvasással készülök.

Számomra olyan példakép ő, mint Enyedi Ildikó, aki szintén képes volt teljes erőbedobással abszolválni anyai és művészi kötelezettségeit, és hosszú szünet után úgy tért vissza a pástra, mint a népmesék hőse: hétszerte szebb és erősebb lett, mint annak előtte. Nem rajongója vagyok, hanem csodálója: példát ad, örömöt, erőt, megszívlelendő tanácsokat és beépítendő hatásokat, de nem követni kell őt, hanem átélni, és a saját ösztönünk hangjának engedelmeskedni utána, mert minden fa arra nőhet csak, amerre a neki szánt fény hívja.

összeállította: Soós Tamás

headerfotó: Stefan M. Prager

https://recorder.blog.hu/2021/10/11/_patti_smith_a_szabadsag_szele_nyegle_kolteszet_disszonans_ima_magyar_irok_koltok_patti_smithrol
„Patti Smith a szabadság szele, nyegle költészet, disszonáns ima” – Magyar írók, költők Patti Smithről

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1816717310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása