„Önmagammal szemben enyhíteni a gyeplőn” – Horváth Martina-interjú

2021.10.02. 16:03, soostamas

horvath-martina-embersolyom.jpg

Egy ideje már nincs Thy Catafalque-lemez az ő éteri-folkos éneke nélkül. De nem csak Kátai Tamás avantgárd metál projektjében játszik: az elmúlt két évben a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble-lel Magyarországra sokáig hazajáró breakcore-, elektro- és metálzenész Jason Köhnennel indított projekteket, az ambientes-folktronicás Mansurt és az atmoszférikus doom metalt játszó The Answer Lies In The Black Voidot. Idén mindhárom formáció új lemezzel jelentkezett, ami jó apropó volt, hogy átbeszéljük Horváth Martinával eddigi pályáját, aki elmesélte, milyen kanyargós úton találta meg a saját hangját, miben segíti és gátolja a zeneiskolában belénevelt perfekcionizmus, és mire ébresztette rá Chelsea Wolfe és Emma Ruth Rundle zenéje.

Hogyan kerültél kapcsolatba Kátai Tamással?

Teljesen odavoltam a Thy Catafalque-ért, amikor meghallottam a Sirályt vagy a Malmok járnak-ot, végem volt. Akkoriban egy elektro-folk zenekarban, a Zomboriban énekeltem, és gondoltam, klassz lenne közös dalt vagy EP-t csinálni Tamással. Sokáig nem mertem ráírni, mert ő mégiscsak a Kátai, de 2017-ben összeszedtem a bátorságomat, mire Tamás kedvesen, alázatosan válaszolt, és átküldött egy dalt a készülő Geometria lemezről, hogy énekeljek benne. Mint kiderült, ismerte és szerette a Zomborit. A munkakapcsolatunk később átfordult barátságba is.

Mit tartasz Kátai legfőbb dalszerzői erényének?

Tamás kívülről kicsit olyan, mint az állóvíz. Egy rendkívül nyugodt ember, akiről azt gondolnád, semmi nem ingatja meg, de ha közelebb kerülsz hozzá, látod, mi kavarog a felszín alatt. Ismered A tenger dala című mesét? Tamás fejében is olyasmik történhetnek: univerzumok sarjadnak ki egymásból. Először furcsa volt vele dolgoznom, mert nekem azt tanították kiskoromban, hogy a technikai tudás mindenek felett áll, és az a lényeg, hogy gyakorold halálra magad. „Félreintonáltál? Akkor rossz vagy!” Tamásnak viszont olyan gazdag képzelőereje van, ami szükségtelenné teszi, hogy virtuóz gitár- és billentyűszólókat játsszon. Szerintem az ő erőssége a kompozíciókban rejlik.

horvath-martina-katai-tamas.jpgKátai Tamás és Horváth Martina. Fotó: Kudlik Gyöngyi

Tamás azt mondta, azért szeret veled dolgozni, mert maximalista vagy, és mindig meg tudod lepni az ötleteiddel.

A Thy Catafalque-ban a szöveget, a zenét és legtöbbször az énekdallamokat is Tamás írja, de van, hogy szabad kezet kapok az énekdallamoknál. A vokálokat, harmóniákat én dolgozom ki. Napokat szoktam eltölteni azzal, hogy megtaláljam, a hangom melyik árnyalata passzol a dalhoz, melyikkel tudom legjobban kifejezni az érzéseimet. A Zúzmara például rettentően intim dal lett, ott szinte alig használtam a hangomat, nem volt szükség nagyobb hangerőre. Vagy ott van a Neath Waters, amit újravettünk a 2020-as Zápor EP-re. Padlón voltam akkor eléggé, és a dal feléneklése megnyugvást adott. Ott egy fájdalommal telibb hangszínt választottam. Ahogy a Neath Waters átrobog az életen, arra emlékeztetett, hogy elmúlik minden, jó is, rossz is, és nem kell lubickolnom a fájdalmamban, mert egyszer ennek is vége lesz.

"MÉG MINDIG KISPÁLOS VAGYOK" - NÉZD MEG, MILYEN ZENÉKÉRT RAJONG KÁTAI TAMÁS

Említetted, hogy beléd nevelték a perfekcionizmust. Milyen zenei háttérből jössz, milyen élmények értek a zenesuliban?

Mindkét nagypapám zenész volt, és mielőtt a szüleim összejöttek volna, ők már együtt játszottak lagzikban. Négyéves lehettem, amikor feltűnt mindenkinek, hogy ez a lány énekelni fog, a bátyám [Horváth János – S.T.] pedig zongorázni – ő jazz-zongorista lett. Ötévesen be is írattak népi énekre, valamivel később pedig hegedűre, és onnantól kezdve fellépéseim voltak, és népdalversenyekre jártam. Az egyik hegedűtanárunk egy vadállat volt, ha gyakorlásról volt szó. Vasárnaponként a lakására jártunk hegedülni 10-től 4-ig, hogy felkészüljünk egy-egy versenyre. Ezek a dolgok rettentő nagy fegyelmet és koncentrációt igényelnek egy pici gyerektől. Visszatérő rémálmom volt, hogy a bársonnyal bélelt koporsóból Bea néni piros szemmel kiemelkedik, és azt mondja, „gyakorolj!”.

Ugyanakkor tény, hogy rengeteget tanultam tőle, ahogy a többi tanáromtól is, és hálás vagyok nekik, hogy ennyi energiát fektettek belém. Ez egy életre szóló lecke volt, aminek a pozitív és negatív utóhatásaival máig küzdök. Zenészként minden lelki blokkom a rettenetes megfelelési kényszerből és maximalizmusból fakad, amit saját magammal szemben támasztok. Addig már sikerült eljutnom, hogy másoknak ne akarjak mindig megfelelni, de a legnagyobb munka önmagammal szemben enyhíteni a gyeplőn. Az elmúlt öt évem az önismeretem fejlesztésével, a pszichém megértésével telt, hogy picit háttérbe tudjam szorítani a perfekcionizmusom negatív oldalát.

tc_mezolit.jpgHorváth Martina az idei Fekete Zajon a Mezolit - Mesék a Thy Catafalque-ról koncerten. Fotó: Zenefestő.

Ezek az élmények is közrejátszottak abban, hogy nem népdalénekes lettél?

Érettségi előtt nem adtam be a jelentkezésemet a Zeneakadémiára, csak a váci zeneiskolába, mert úgy éreztem, még nem vagyok elég jó, hogy oda menjek. Ez például egy lelki blokk eredménye. Vácra felvettek, de későn értesítettek és már megvolt a repjegyem Londonba, ahonnan két évvel később azért költöztem haza, hogy mégis jelentkezzek a Zeneakadémiára. Akkor viszont megszólalt bennem egy hang, hogy nem szeretnék gyártószalagos népdalénekes lenni. Sok embert láttam, aki úgy jött ki onnan, hogy elvesztette a saját hangját és az identitását. Világéletemben hiányzott belőlem az ott megszerezhető technikai tudás, de cserébe lett egy egyedi stílusom, ami sokféle zenei hatásból táplálkozik.

Rock, metál, komolyzene?

Ötéves voltam, amikor apukám egy németországi munkából a Scorpions Face the Heat kazettájával jött haza, és amikor meghallgattuk a nagy Videoton-hangfalakon, azonnal beleszerettem a metálba. Tinédzserkoromban hallgattam blues-rockot, progresszív metált és klasszikus zenét is, de a saját hangomat csak jóval később találtam meg. Sokat küzdöttem ezzel 20-21 évesen. A népzenészeknek túlságosan vad voltam, a metálosoknak túl folkos, és mindenhol számkivetettnek éreztem magam. Amikor beléptem a Niburtába, úgy éreztem, ott elfogadnak majd, hiszen ők a kettő határmezsgyéjén mozogtak, és ez így is történt, egészen addig, amíg el nem akartak indulni egy poposabb irányba, ami nem feküdt nekem. Kipróbáltam, de az nem az én világom, így hiába erőltettem, nem lett jó a vége. A Zomborival ugyanez történt.

Pedig az egy jó kis zenekar volt.

A Zomboriban együtt kerestük az utunkat, és ebből adódóan előfordultak kínos mozzanatok az első zenéinkben. Ott is az volt, hogy amikor már kezdtük volna megtalálni a saját hangunkat, ami hordoz magában népzenei értékeket, viszont hangzásában mégis modern, a tagok többsége egy populárisabb irányba akart elindulni, én meg nem, és így elváltak az útjaink. Egyszerre léptem ki a Niburtából és a Zomboriból is, és mérhetetlen letargiába estem, mert azt éreztem, sehol nincs szükség a népzenére. Évekig alig énekeltem népdalt, amíg fel nem dolgoztam ezeket az élményeket.

Mikor jött el az a pont, amikor úgy érezted, hogy megtaláltad a saját hangodat?

Két pillanat is volt, az egyik 2016 környékén, amikor a Nulaht elkezdtük. A súlyos, mocskos zenék, a doom, a sludge, a death metal a szívem csücskei, de sokára találtam meg, mi az, amit ebből érdemes női énekkel vegyíteni. Ez a felismerés is egy súlyos trauma után történt. 2014-ben öngyilkos lett a nagymamám, és ez rendkívül lesújtott. A Nulah volt az a projekt, amin keresztül elkezdtem feldolgozni ezt a traumát. Súlyos, borús, ugyanakkor szép, atmoszférikus doom metal volt a cél, de csak egy single-t sikerült kiadnunk és egy feldolgozás-kezdeményt a kedvenc Celtic Frost-dalomból, az A Dying God Coming Into Human Flesh-ből. Vándor Erikkel kezdtem el a projektet, akinek közben családja lett, és engem is másfelé vitt az élet, így a földbe állt a dolog.

És mi volt a másik pillanat?

Ez a hosszú pillanat az elmúlt két évben történt, amikor is megtaláltam azt az embert, akivel kompromisszumok nélkül tudok alkotni. Vele nincs megfelelési kényszer, kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapul a munka, nincs „miért nem énekelsz poposabban”, vagy „itt meg énekelj úgy, mint xy”. Érett felnőttekként dolgozunk együtt, értékeljük egymást.

„Voltak énekesnők is, akik az elmúlt években segítettek közelebb kerülni a saját hangomhoz. Az egyik Chelsea Wolfe, a másik Emma Ruth Rundle, de nagyon szeretem Myrkurt is, és Annekét a korai The Gatheringben. A zenéjük és az energiák, amiket közvetítenek, segítettek ráébredni arra, hogy nem kell művészkedni, nem kell erőltetett manírokat rakni a dalokba, amit elvár tőled a szakma, elég önmagadat adva őszintén énekelni, és akkor át fog jönni az energiád másoknak is, megtalálja a közönségét, amit létrehozol. Őket hallgatva bizonyságot kaptam arról, hogy jó úton járok önmagam és a hangom megismerésében."

Jason Köhnerről van szó, akit legtöbben a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble-ből, a Bong-Raból és a Celestial Seasonből ismerhetnek. Rád a Thy Catafalque-ban figyelt fel?

Mennyi esély volt rá, hogy a YouTube-on szörfözve megnézze az Embersólyom klipünket? Elenyésző. 2019 őszén keresett meg a Facebookon, hogy lenne-e kedvem részt venni a Mansurban. Nem tudtam, ki ő, mert nem a saját nevén írt rám – nincs fenn a közösségi oldalakon –, ráadásul rossz néven szólított meg. „Helló, Szilvia!” Valószínűleg írt egy sablonlevelet, és elküldte több énekesnőnek. Kicsit szarkasztikusan válaszoltam, hogy biztos jó embernek írt-e, de aztán átküldte a zenét emailben, és nagyon tetszett. Huszonévesen nagyon sok Azam Alit hallgattam, akinek volt egy zenekara, a VAS, kicsit new age-es, elektronikával fűszerezett, gyönyörűen hangszerelt folkzene. Az volt az egyik álmom, hogy egyszer egy hasonló zenekarban énekelhessek. És nini, most itt vagyok.

horvath-martina-jason-kohnen.jpgHorváth Martina és Jason Köhnen. Fotó: Mike Redman.

Két projektetek is van, a folktronicás, oudjátékkal fűszerezett Mansur, és az atmoszférikus doomot játszó The Answer Lies In The Black Void. Ezekben te is jobban belefolysz a dalszerzésbe?

A Mansurnál Jason hozza az alaphangulatot, az alapszerkezetet, és hogy kb. miről szóljon a dal, én pedig az éneket, a kórust és a szöveget. Ez egy olyan műfaj, ahol az üzenetnek bele kell férnie pár mondatba. A Karma című lemezünket például a sztoikus filozófia ihlette. A zenei alapot Jason és Dimitrij, az orosz oudjátékos ketten gyúrják össze, és Jason általában bedob egy címet is mellé. Amor Fati, Memento Mori, Aurelius, és akkor én azt mondom, hogy na, olvassunk. Eddig sem volt számomra idegen a sztoicizmus, Senecát és Marcus Aureliust is olvasok, de más az, amikor mélyebben belefolysz egy-egy témába és a saját élettapasztalatodat beleszőve írsz szöveget. Például, hogy szeresd a sorsod, ami talán közhelyesen hangzik, de igaz. Mindenkinek megvan a maga keresztje, a művészeknek meg pláne. Sok időbe telt elfogadnom, hogy miért ér annyi trauma, megpróbáltatás, de mára megbékültem a fájdalmaimmal, mert ezek révén jobban megismertem magam, jobb emberré lettem, és ezek az élmények inspirálnak az alkotásra is.

A The Answer Lies In The Black Void abból az indíttatásból született, hogy Jason visszakanyarodjon a metálhoz?

Sokat rágtam a fülét, hogy szeretnék doom metalban énekelni, és egy alkalommal meglepett az egyik Mansur-dalunkkal, amit átdolgozott doommá. Ez annyira jól sikerült, hogy megnéztük, mit tudnánk kihozni a többiből. A Mina például az Aurelius átirata. Az Okkultas klipjébe pedig sok jelenetet emeltünk át az Aureliuséból. Ezek rokonprojektek, Kátai Tamás pedig a keresztapjuk. (nevet)

Vágysz egy saját zenekarra?

Nekem az Answer a saját zenekarom. A Mansur inkább Jason projektje, de az Answer közös munka, együtt írjuk a zenét is. Most azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Hazaértem.

szöveg: Soós Tamás

headerfotó: Kátai Tamás

A The Answer Lies In The Black Void-lemez, a Forlorn nyitó- és húzószáma, a Mina:

És az alapjául szolgáló Mansur-szerzemény:

A Nulah traumafeldolgozó dala:

A Celtic Frost félig feldolgozott, monumentális dala: 

A Thy Catafalque Embersólyom című Kaláka-feldolgozása, amelyben Jason Köhnen felfigyelt Martinára:

A Zombori korai elektro-folkja Martinával:

Martina egyik kedvenc dala Azim Alitól és a Vastól:

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

logo_halmos_nka_1.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/10/02/_onmagammal_szemben_enyhiteni_a_gyeplon_horvath_martina-interju
„Önmagammal szemben enyhíteni a gyeplőn” – Horváth Martina-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6016706738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása