„Fájdalmasan őszinte, játékos, vidám" - EP-premier! Pacekos Banda: Szép kincsem, boldog a szerelem

2021.09.29. 16:00, Recorder.hu

pacekosbanda_650.jpg

A Pest megyei Dány község romatelepén élő tinédzserlányok és egy sor jól ismert zenész, énekes, valamint technikai szakember tavaly kezdődött együttműködésének keretében jött létre a Pacekos Banda, amelynek különleges, ötszámos lemezét elsőként a Recorderen lehet meghallgatni.

Az AZVLM csapata 2020 őszétől járt rendszeresen a Bagázs Egyesület dányi telephelyére, hogy a Digitális Művészetek az Oktatásban projekt keretei között létrehozzanak egy zenei albumot a romatelepen élő gyerekek részvételével. A cél az volt, hogy a foglalkozások során bevezessék a gyerekeket a digitális zenekészítés rejtelmeibe, de közben a tanfolyam résztvevőiből hamar zenei kollektíva is kovácsolódott: így alakult meg a Pacekos Banda. A tavasszal debütált, Égi Dalunk című teaser után most jelent meg a Szép kincsem, boldog a szerelem című EP is, melynek elkészítésében a helyi tinik mellett szerepet vállalt Antonia Vai, Farkas Krisztina, Fehér Gábor, Konsinczky Dávid, Lee Olivér, Makay András, Makay Anna, Palágyi Máté, Szabó Sipos Ágoston és Zahár Fanni is. 

A különböző kulturális projektek életre hívásával foglalkozó AZVLM kreatív kollektíva az első koronavírus-hullámot követő időszakban tervezte meg a Digitális Művészetek az Oktatásban projektet, melynek közösségi finanszírozásból származó bevételei fedezték a Digitális Táncház szoftver demóverziójának elkészítésével, az önkéntes tevékenységeken alapuló dányi felvételek feldolgozásával és a Pacekos Banda-lemez megjelentetésével járó költségeket.

Az AZVLM ebben a projektjében a modern technológiákat és a zenét vetette be, hogy kreativitásuk kiélésére és önkifejezésre motiválja a gyerekeket, feltételezve, hogy a közös alkotómunka kézzelfogható eredménye, az hogy látják, hogy van értelme a cselekvésnek, megalapozhat egy alapvető büszkeségérzést a többnyire hátrányos helyzetű gyerekekben. Az AZVLM kifejezetten szükségesnek vélte a megálmodott fejlesztőtevékenységeket, ezért keresték fel a Bagázs csapatát, akik megfelelő szakmai hátteret és kereteket adtak a zenei foglalkozásoknak. Az AZVLM és a Bagázs közös ötleteléseinek eredménye, hogy a választás végül a tinédzserkorú lányokra esett. A digitális technológiák, mint például az Ableton zenekészítő szoftver bemutatása és játékos megismerése ugyanannyira cél volt, mint a zenekészítés örömeinek és az ebből adódó sikerélménynek a közös megtapasztalása.

Az EP öt számát 12 foglalkozás során, a dányi lányok és az AZVLM csapata közösen készítette. Makay Anna, Mohácsi Luca és Jezerszky Viktória, az AZVLM alapítói, olykor Lukácsi Liza fotós-videóssal kiegészülve hetente jártak a dányi romatelepre, amikor csak a vírushelyzet megengedte: „A szövegírás volt az első állomás, segítettük őket a gondolkodásban, de szabad kezet kaptak, szerettük volna, hogyha a dalok szövege a lehető legjobban tükrözi a belső világukat. A dalok sokszor fájdalmasan őszinték, játékos, vidám hangvételük mögött a roma tinilányok mindennapi élményeit és gondolatait, gondjaikat és álmaikat mutatják be. A szövegekhez közösen kreáltunk ritmust, felénekeltük és ismerkedtünk a számítógépes szoftver nyújtotta lehetőségekkel. A dalkezdeményeket ezután ismert zenészeknek továbbítottuk, akik hozzátették saját sávjaikat. Nagyon motiváló volt mind a lányok, mind a zenészek lelkesedése, 10-12 fiatal roma lány és tíz zenész vett részt ennek az öt dalnak a megszületésében. Így utólag visszatekintve a projektre úgy gondoljuk, hogy a bátorságot próbáltunk tanítani a lányoknak, hogy higgyenek önmagukban és legyen egy egészséges önbizalmuk.”

A Pacekos Banda tagjainak név szerinti feltüntetését a Bagázs működési elvei és a saját, telepen szerzett benyomásai alapján elvetették. A tinédzserkorú lányokat kifejezetten igyekeznek óvni a szüleik, ezért maradnak anonimok, ugyanakkor a szervezők szerették volna, ha a hangjukon kívül is van valamiféle “szignójuk” a lemezen, így a borítón is az ő sziluettjük látható.

A Bagázs október 15-én tartja 10. születésnapi rendezvényét a frissen nyílt Turbina Kulturális Központ egész épületében. A Bagázs által szervezett koncertek és workshopok mellett, az AZVLM is vezényel két programot, az egyik a Szép kincsem, boldog a szerelem-lemez közös meghallgatásán alapuló interaktív zenei játék és kötetlen kerekasztal-beszélgetés, a másik pedig a Digitális Táncház szoftver tesztelése lesz.

Íme a Pacekos Banda lenyűgöző új EP-je, a Szép kincsem, boldog a szerelem:

Fotó: Lukácsi Liza. 

AZVLM a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/09/29/_fajdalmasan_oszinte_jatekos_vidam_ep-premier_pacekos_banda_szep_kincsem_boldog_a_szerelem
„Fájdalmasan őszinte, játékos, vidám" - EP-premier! Pacekos Banda: Szép kincsem, boldog a szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3616704006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása