„A pofán csapósak vannak többségben” – Prieger Zsolt- és Törőcsik Franciska-interjú (Anima Sound System)

2021.09.21. 15:24, vferi

header_86.jpg

Megújult felállásban, Törőcsik Franciska színésznővel kiegészülve koncertezik és alkot az Anima Sound System. Törőcsik Franciska az SZFE zenés színész osztályában végzett, énekelt már jazzes popot a Halper Experimenttel (Don't Stop the Music) és funkosított KFT-t és Ivan & the Parazolt a Stinky Bugszal, duettezett Csorba Lócival, főszerepet játszott a Swing című musicalben, de most először áll egy aktívan koncertező zenekar élén. A zenekarvezető Prieger Zsolttal és Franciskával átbeszéltük, miben más, ha színész a frontember, hogyan újítják meg az irodalmi estek sokszor poros műfaját és miért jó fiókban maradó lemezeket írni, de szóba került a bibliás house és az Utas és holdvilág is. Szeptember 26-án az A38-on mutatják be számos vendéggel Bob Dylan-műsorukat a Pestext Fesztiválon, majd rá egy héttel a Budapesti Őszi Fesztiválon adják elő a Mészöly Miklós műveiből összeállított, kórusműnek is beillő irodalmi műsorukat a Rumbach zsinagógában. Ez a Recorder magazin 87. számában megjelent interjú bővített változata.

Hol figyeltetek fel egymásra?

Törőcsik Franciska: Rám hatalmas hatást gyakorolt az Anima. Rengeteget hallgattam a Buddha Bar-lemezeket, és büszkeséggel töltött el, hogy magyar dalok is vannak rajtuk. Imádtam a nagy slágereket: Csinálj gyermeket!Vigyél el... A más világokba kalauzoló, csendesen húzós dallamokat szeretem legjobban az Animában: a Hajnal volt a nagy kedvenc. Az Animában énekelni számomra egy megvalósult kamaszkori álom.

Prieger Zsolt: Franciskát persze már ismertem a filmvászonról, és mielőtt találkoztunk, nagy élményem volt Vajdai Vilmos és a TÁP Színház produkciója, az Utas és holdvilág az ő női főszereplésével. Akkor már csináltam Szerb Antal-esteket, a mostani műsorainknál hagyományosabbakat: kis felolvasás, beszélgetés, elmélyülés, nevetgélés, úgyhogy a Szerb-alap már megvolt köztünk. Amikor meghívtak mindkettőnket kurátornak a Highlights of Hungaryre, rögtön Szerb Antalról kezdtem el beszélgetni Franciskával, amiből közös irodalmi est lett a zenekarozás mellett, aztán a többi jött magától, Térey, Pilinszky, és a többi. Próbálom közben egyre jobban kitalálni, hogyan ne legyen nyögvenyelős az úgynevezett „irodalmazás”.

És hogyan?

Prieger Zsolt: Gyere el és nézd meg! Olyan, mint egy koncert, sok verssel, impulzussal, meglepetéssel. Pedig csak két ember áll a színpadon. Ha nem lenne ostoba a kifejezés, azt mondanám, ezek inkább szürreális „fantáziák”, mint irodalmi műsorok, és ha nem lenne túlzó és szerénytelen, hozzáfűzném még, hogy úgy „fantázia”, mint Huszárik Szindbádja. Ami Krúdy, de nem erőltetetten-nyögvenyelősen az, hanem megmutat egy alapérzést, korszellemet, ami Krúdyból árad, humorral, drámaian, mélyen, szerelmesen vagy éppen poénosan.

Törőcsik Franciska: Ha az ember azt hallja, irodalmi est, karót nyelt, poros előadásra gondol. Azért szeretem az előadásainkat, mert frissek, tágítják a határokat. Pilinszkyhez nem csak klasszikus zenét lehet illeszteni, és ez felszabadító – nekünk is, a közönségnek is.

Zsolt már a gimnáziumban ambient közegbe akarta ágyazni Pilinszkyt.

Prieger Zsolt: Gimnazistaként Pilinszky vigasz volt számomra, és szembesülés a világgal, költői módon. Zárkózott kisfiú voltam, és sok mindent Pilinszkyvel éltem át a szobámban, és rajta keresztül az orosz írókkal, Mozarttal, Robert Wilsonnal, Ciorannal, szóval majdnem mindent az ő „tartalomjegyzékéből” kaptam. Nálam sosem vált szét a zene, a költészet és a színház. Máig nem. Eleinte színház- és filmrendező akartam lenni, aztán rájöttem, hogy sokkal hamarabb létre tudok hozni valamit egy zenekarban. Voltaképp ott is van színpad, lehet vetíteni, verset mondani, interpretálni, és gondoltam, a legdemokratikusabb mégiscsak a popkultúra – aztán rájöttem, hogy persze a legegyszerűbb, legeszköztelenebb is. De az eszközkészletet mindig lehet tágítani, ha éppen olyanod van.

Az irodalmi estjeink is ilyenek: totális improvizáció, melyik szerzőnél milyen zenét vagy mixet komponálok rá. Volt olyan, amiben Coltrane-trackből jön a basszus, és Einstürzende Neubauten-zajok érkeznek rá meg Bach, amire meg Billy Cobham dobol, és Miles Davis fújja a trombitaszólót egy másik dalból. Az idősebb jazzrajongók arcán láttam, hogy ismerős nekik valahonnan mindez, de nem tudták hova tenni; zavarba ejtő volt az összevágott kíséret.

És persze annak is van egy dinamizmusa, hogy más élethelyzetből jövünk Franciskával, más akusztikával bírunk, mást tudunk megjeleníteni. Ez izgalmas. Van Térey-, Pilinszky- és Mészöly-műsorunk, és két újon is dolgozom, miközben az A38-on szeptember 26-án Bob Dylan-estet szerkesztek-rendezek, csak Dylan-dallal, de nagyon fura előadásokban neves énekesekkel és színészekkel, VENI-vel, Napfonattal, Kodachrome-mal, Kiss Flórával, Benkő Dáviddal, a Meteo-s Rözge Maximmal, animás zenésztársaimmal és rengeteg vendéggel.

Ha ennyi mindent csináltok közösen, adta magát, hogy Franciska énekeljen az Animában is?

Prieger Zsolt: Ebben nincs nagy hókuszpókusz: ha dolgozol valakivel, kitapasztalod az energiákat. Úgy érzem, Franciska nagyon ért engem, én meg őt, természetes volt, hogy hívom az Animába. Nem csak dumálok róla, hogy az Anima egy műhely: itt tényleg szimbiózisban lévő emberek zenélnek, igaz, időről időre váltakozva, de akik ezt értik és élik, azok úgyis vissza-visszajárnak már 30 éve.

wide1_48.jpg

Más energiák mozdulnak meg attól, hogy olyan énekes áll a színpadon, aki egyben színész is?

Prieger Zsolt: Franciska „színészsége” abban nyilvánul meg számomra, hogy sokoldalú. Nem az a fontos, hogy „eljátszik” valamit, hanem hogy olyan színt képvisel, amiből akár „animás” szín is lehet. Van olyan koncert, ahol négy énekesnővel állunk színpadra és négy Anima-attitűdöt mutatunk be. Ott van a lányom, [Prieger] Fanni, aki gyerekként szocializálódott bele az Animába, Bognár Szilvi a népzene világából érkezett a 90-es évek közepén a zenekarba, Telma [Lincoln] pedig egy afrikai gospeles-funkos-soulos ízt hoz. Franciska szintén egy markánsan más egyéniség. Vannak zenekarok, akik ugyanazt csinálják egész életükben, mi mindig mást, de néha jó szimbiózisba hozni a több évtizedet. Aztán azt is megunjuk egy-két év után és elindulunk másfelé.

Az Anima attól más, mint a többi zenekar, hogy eltérő egyéniségekkel szeret dolgozni, és itt nem csak az énekesekről beszélek: Paloznakon például Benkő Dáviddal és Subicz Gáborral live acteztünk, miközben Franciska és Telma improvizált. Dolgoztunk szimfonikus zenekarral is, ami hihetetlenül motiváló tud lenni, de az is, ha egy szál gitáron komponálunk. Az a lényeg, hogy folyamatos médiumváltásban legyünk, és aki épp menne az Animából, azt ne egy hasonmással helyettesítsük. Nálunk sosem volt probléma, ha valaki megy, mert bármikor visszatérhet, másrészt azzal jó dolgozni, aki vibrálni tud a zenekarban. Ez egy kölcsönös gazdagodás. Látom az utamat – vagy még inkább az útjaimat –, de minden pillanatban tanulni akarok. Akár attól is, aki tegnap érkezett a zenekarba. Franciska például az egyik dj-szettben a napokban egy különös népdalt improvizált valamelyik dub reggae-re, és abban a pillanatban tudtam, hogy ebből számot fogunk csinálni.

Franciska, könnyen beleszoktál a frontemberi szerepbe?

Törőcsik Franciska: Az Anima kiváló énekesnőivel együtt adjuk elő a dalokat, több frontember is van és lesz, ilyen értelemben könnyebb dolgom van, és jobban is szeretek csapatban dolgozni. A legnehezebb nem is a dalok előadása, mert operettől népdalokig mindent énekeltem már a pályám során, hanem az, hogy a frontember összefogja a koncertet a személyiségével és megmozgassa a közönséget. Gyökereiben minden előadóművészet ugyanaz, csak itt a dalok közti szünetekben is áramoltatni kell az energiát, hogy repülni tudjon a koncert.

Milyen új oldaladat tudod megmutatni az Animában?

Törőcsik Franciska: Minden munka és minden alkotóközösség mást hoz ki az emberből. Nem szoktam görcsösen figyelni rá, hogy most csak naivákat játszom, vagy A mi kis falunk miatt beszorítanak-e az intrikus szerepkörbe. Tény, hogy ez egy teljesen új világ, ami engem kifejezetten kreatívvá tesz. Inspiráló, hogy azokat a dalokat, amiket évtizedeken át hallgattam, nekem kell előadnom. Szeretném megőrizni a dalok szellemiségét, de közben egyéni értelmezést is adnék nekik. A dj-szettek is sok kreativitást igényelnek, Zsolt kéri, hogy hozzak rájuk dallamokat, és sokat improvizálunk Telmával.

Péterfy Bori szokta mondani, hogy ő egy-egy szám alatt fejben filmfőszerepeket játszik el. Te is részben színészként vagy jelen a színpadon?

Törőcsik Franciska: Nekem egy dalban is kulcsfontosságú, hogy a gondolatot vigyem át. Nem könnyű minden egyes sor mögé odaállni, mert hol a dallam visz el, hol a közönségben történik valami, ami kizökkent, de az a cél, hogy azt a három percet koncentrált jelenléttel vigyem végig. Ebben segít a színészi tapasztalat. Már a dalszövegeket is úgy tanulom meg, hogy megfogalmazom magamban a történetet és megkeresem a párhuzamokat a saját érzéseimmel. Vannak gondolatok, amikkel könnyebben tudok azonosulni, mert pofán csapnak, és vannak, amik után jobban kell keresgélni – az Animában a pofán csapósak vannak többségben.

Sose beszéltük át ezeket Zsolttal, de például a Tedd a napfényt a számba esetében ott van előttem a teljes életszituáció, a kisfiúk, akik játékpénzzel a kezükben állnak, meg a fürdőző srácok, és ott vagyok én, akit lefotózott az egykori szerelme, napfényt komponálva a számba. Látom magam előtt a három analóg fotót, amik a képzeletemben életre kelnek, és én az egyik fotóról napfényt köpök a többiekre. Bizonyára minden nézőnek van saját víziója a dalszövegre, de én azt gondolom, hogyha ezt én látom magam előtt a színpadon, amikor ezt a sort énekelem, a nézők is megérzik, hogy van mögötte gondolat, nem csak eléneklem a számot. Zsolt, amikor írtad, erre gondoltál?

Prieger Zsolt: Nem. Vagy részben. Vagy inkább: fogalmam sincs már, mire gondoltam, miközben írtam. De akkor jó egy szöveg, ha sokféle jelentéssel bír. A Napfény elég szürreális. Egyben írtam meg, szerintem pár perc volt. Van egy racionális kiindulópontja, de utána elszabadul benne a pokol.

wide2_44.jpg

Franciska, játszol tévében, filmben, színházban. Hogyan tudsz bepréselni a naptáradba emellé egy aktívan koncertező zenekart?

Törőcsik Franciska: Nem mondom, hogy az elmúlt pár hónap nem volt őrület, de nagyon élveztem. Segített, hogy A mi kis falunkat már korábban leforgattam, színházban pedig csak két előadásban játszom, amelyek közül az Utas és holdvilág jelenleg nincs műsoron. A forgatások 6-7-ig tartanak, úgyhogy az esték szabadok, belefér a koncert is.

Nemrég kihoztatok egy közös dalt Kovács Antallal (Romano Drom), és két lemezetek vár készen a kiadásra. Az Anima melyik arcát mutatjátok meg ezeken?

Prieger Zsolt: Sok elképzelés és sok fiókban maradt album van. Franciska és Anti dala, az Öltöztessél fehérbe a Big Gypsy Sound Clash Rework albumra készült, amin az idén húszéves lemezünk dalainak remixei, újraéneklései, adaptációi lesznek. Már meg kellett volna jelennie kb. egy éve. Abból a „pincéből” érkezett, mint a régi dalok: visszanyúltunk a népi hangszerekhez és teret engedtünk a szenvedélyes roma hatásoknak. Ennek lesz folytatása is egy szerzői, öcsémmel közösen írt Anima-lemez formájában. Dobozban van a Stockhausen Syndrome című kísérleti lemezünk is egy ideje, ami még az ezt megelőző, technoid Anima-korszakunkban született, és több végeláthatatlan hosszúságú darabját is játsszuk a dj-szetteken. Készül a már említett Dylan-feldolgozásalbum a Meteo, az AnahitKiss FlóraSzabó Benedek és rengeteg más barátom részvételével. Nagy mániám a Jerusalem, My Love-projekt is, ez egy gospeles, zsidó-keresztény album, humoros-ironikus kontextusba ágyazva. Bibliás house. Van rajta egy Haszid House című szám, amit már évekkel ezelőtt megcsináltunk, gondolkoztam is, miért nem hozzuk ki. Az is jön még az idén. Vagy jönnie kellene.

Eddig miért nem?

Prieger Zsolt: Mondhatnám, hogy a megfelelő pillanatot várom mindig, de ez nem lenne igaz. A Haszid House-ról egyszerűen elfeledkeztem – és ez nem vicc. Azért is, mert túl sok mindent csinálok egyszerre, és azért is, mert addig volt igazán fontos, amíg csináltuk – utána már kevésbé. Ez még mindig jobb, mintha maga a termék lenne a fontos és a létrehozása dögunalom. De azt se hiszem, hogy az elmúlt 30 évben annyira kevés dolgot mutattunk volna meg az Animával. Én hiszek abban, hogy van értelme annak a kreativitásnak, amit nem feltétlenül ismernek meg sok ezren. Vagy akár senki. Kifejezetten szeretem a fiókból előkerült dolgokat, leveleket, képeket, vagy örök szerelmem, Bob Dylan bootleg-lemezeit, amin jobbak a dalok, mint a kiadott és sztárolt stúdióalbumain. Tervezünk a sok irodalmi est hozományaként egy irodalmi lemezsorozatot, dolgozok egy Kassák-esten, ami egy ipari zenés, proletárkunsztos sztori lesz, és egy házasságról szólón is, ami olyan, mint egy Bergman-szüzsé, csak Háy János szavain keresztül szólal majd meg. Közben meg sok koncert, dj-zés és komponálás az Animával.

A Romano Drommal is készültök nagylemezre?

Prieger Zsolt: Készülünk, de nem feltétlenül csak roma népzene lesz rajta és nem csak Anti fog énekelni. Sok szám lesz az öcsémtől, az Öltöztessél fehérbe alapdallama is tőle jött, a szöveget írtam én és a hangszerelést csináltuk közösen. Ritkán adok dalt másnak, de ez egy fontos gesztus volt, amivel meg akartuk mutatni, mennyire egy hullámhosszon vagyunk Antival. Először a Pireneusokban, egy tó közepén találkoztunk egy színpadon. Spanyol turnén voltak ők is, mi is, és a kettő összeért. Varázslatos este volt, azóta követem a pályáját. Fantasztikus komponistának, énekesnek, és csodálatos embernek tartom, aki pont azt a ritka roma-magyar attitűdöt képviseli, ami oly kívánatos lenne. Ami nem az emberjogi buksisimogatás és nem is a magyar kultúráról szikével leválasztó attitűd: Anti a maga természetességében él a magyar kontextusban, miközben száz százalékosan roma. Valahogy így kéne működni és párbeszédet folytatni, a kölcsönös tisztelet hangján megszólítva a másikat. Minden manifesztumnak és okoskodásnak, ami elhagyta a szánkat az elmúlt 30 évben, ez volt a legegyszerűbb üzenete: megszólítani a másikat, és közben annak lenni, ami vagyunk. A különféle identitások szépen megférnek egymás mellett. Erről szól és erről fog szólni az Anima Sound System a következő 30 évben is.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Prieger-Bajtek Erika

https://recorder.blog.hu/2021/09/21/_a_pofan_csaposak_vannak_tobbsegben_prieger_zsolt-_es_torocsik_franciska-interju_anima_sound_system
„A pofán csapósak vannak többségben” – Prieger Zsolt- és Törőcsik Franciska-interjú (Anima Sound System)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr716695796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása