„Nem fogja kedvességből dicsérni az ötletemet” – Áron András- és Schoblocher Barbara-interjú

2021.08.09. 12:38, soostamas

elso_1.jpg

Év elején jelent meg Áron András „Apey” negyedik szólólemeze, a Book of Changes, amellyel feltette a koronát a szólóéletművére. Nyárra igazi supergroupot szervezett a zenekari megszólalásért kiáltó folk-, country- és bluesdalok köré, és a The Qualitons, a The Pontiac és a Blahalouisiana zenészeivel emelte új dimenzióba önvallomásos szerzeményeit, amit Changes címmel egy koncertlemezen és -videón is megörökítettek. A The Black Circle Orchestrában együtt játszó és az életben is egy párt alkotó Áron Andrást és Schoblocher Barbarát, a Blahalouisiana énekesnőjét kérdeztük a közös alkotásról, a terápia utáni zenélésről és nemzetközi tervekről. Ez a Recorder magazin 86. számában megjelent interjú bővített változata.

Többször is mondtad a lemez megjelenésekor, hogy Barbara nélkül nem született volna meg a Book of Changes. Miért nem?

Áron András: Mielőtt összejöttünk volna, a lemez írásának első fázisában, amikor nagyon lelkes vagyok, sokszor küldözgettem Barbinak számokat, hogy imponáljak neki. Ő volt a múzsám. Akkor még nem az volt a fejemben, hogy egy új lemezre dolgozok, csak írogattam neki számokat, és egyre több lett belőlük. Se a Changes, se a Book of Changes nem öltött volna ilyen formát nélküle, mert mindegyik számban neki üzentem. Kivéve a Weirdot, amit még 2017-ben írtam.

Bejött a dalokkal történő udvarlás?

Schoblocher Barbara: Láthatod. (nevet) Hosszú és szép megismerkedős történetünk van, amiben nem is az a lényeg, hogy nekem íródtak a dalok. Érzelmileg nagyon intenzív az az időszak, amikor az ember felfigyel valakire és tetszeni akar neki. Ilyenkor mindenki önmaga sokkal jobb verziójává szeretne válni, és ez hatott inspirálólag mindkettőnkre. Andris a megismerkedésünk óta kapacitál, hogy írjak. Előtte is írogattam, de már bátrabb vagyok, és egy teljes dal is született az új Blaha-lemezre, amit ez az időszak ihletett.

Miről szól?

Schoblocher Barbara: Arról, ahogy Andris bevetette magát az érzelmeim közé, és egyre jobban előtérbe helyeződött az életemben, csak én közben benne voltam egy másik kapcsolatban, és ez durva tudathasadást okozott. Az elején azt hittem, azért szimpatizálok ennyire, mert meg tudom beszélni vele azokat a zenei kérdéseket, amiket mással nem, mert ő is frontember és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Aztán kiderült, hogy ennél többről van szó. A szöveg azt követi le, ahogy viszem be magammal Andrist az életembe és már nem tudom kint hagyni. Eredetileg egy szomorú dallammal szólalt meg a fejemben, de végül csak a szövegötletemet használtuk, és zeneileg is teljesen más köntöst kapott. Az a munkacíme, hogy A szívemet kitépted.

campus1.jpg
Schoblocher Barbara és Áron András július végén a debreceni Campus fesztiválon

 

Két dalban, a Dance with the Devilsben és a Glowing Pink Roséban is duetteztek. Együtt is írtátok őket?

Schoblocher Barbara: Ez úgy kezdődött, hogy Andris megcsinálta a Margaret Islanddel a Békülés című dalt. Mi akkoriban gondolkoztunk a srácokkal, hogy jó lenne a következő Blaha-lemezre egy közreműködés, és odáig voltunk attól, milyen jól énekel Andris magyarul, amit tőle ritkán lehetett hallani. Akkor még csak egy-két szót váltottunk egymással, de már látszott, hogy ez a sztori fonódik valamerre, és ráírtam, hogy lenne-e kedve énekelni egy dalt velem. Mire visszaírt, hogy pont van egy új dalötlete, és elküldött egy képet egy lapról, amin a demók munkacímei voltak, és ezen ott volt már egy B betű, ami engem szimbolizált, csak még nem mert felkérni rá.

Áron András: Akkor még csak a fantáziáimban udvarolgattam Barbinak. Ez volt a Glowing Pink Rosé, amit aztán együtt hangszereltünk meg. Évek óta van egy rózsaszín rosé iPhone-om, erre utal a cím, meg arra az időszakra, amikor folyamatosan üzeneteket váltottunk telefonon. Amúgy sosem iszom rosét.

Schoblocher Barbara: Amikor Andris elküldte a saját szövegrészét a Glowingból, akkor vált nyilvánvalóvá számomra az üzenet. És amikor a biztatására megírtam a saját részem, az volt az én válaszom, hogy „I’m in”. De még sok víznek le kellett folynia a Dunán, hogy ebből ténylegesen legyen valami.

Áron András: Ez egy szerelmes dal. A Dance with the Devils is az, csak abban már együtt robogunk valahová, és minden szuper. Azt már akkor raktuk össze, amikor együtt voltunk.

Mit szerettek egymásban a legjobban zenészként?

Áron András: Imádom Barbi hangját, ez nyilvánvaló, de a legjobban a kedvességét, a türelmét, és az elképesztően jó megoldóképességét csodálom. Jó a beszélőkéje, és ezzel bármilyen szituációt meg tud oldani. Én ebben nem vagyok jó, kiül az arcomra, mit gondolok, és ez általában bajba sodor.

Schoblocher Barbara: Ez rendkívül zavarba ejtő, de Andrisban azt imádom, hogy tudok érte rajongani, mert sokkal tehetségesebbnek tartom magamnál. Másképp működik az agya és a lelke, mint egy átlagembernek, és ezt csodálom.

Miért érzed tehetségesebbnek?

Schoblocher Barbara: Az érzelmi mélységei miatt. Ösztönösen tehetséges. Nagyon kevés dologért tudok rajongani, de azért, amit ő csinál, mindig. Ez adja a kapcsolatunk alapját, dinamikáját. Kevés embert ismerek, akinek olyan szép a lelke, mint az övé.

Áron András: Az alkotás nagyon izgalmas része a kapcsolatunknak. Amikor írok valamit, elsőként Barbinak mutatom meg. Az ő reakciójára vagyok a legkíváncsibb, és csak utána a zenekartagokéra.

Schoblocher Barbara: Nálam is ez van. Andris a szűrőm. Ha bármit el kell döntenem, még ha valahol mélyen tudom is, hogy merre kell menni, őt kérdezem meg, hogy megbizonyosodjak, tényleg jól gondoltam. Hasonlóan gondolkodunk zeneileg. Tudom, hogy nem fogja kedvességből dicsérni az ötletemet, és ami átmegy a szűrőjén, az tényleg jó. Az alkotófolyamatba nem játszik bele, hogy épp milyen viszonyban vagyunk, teljesen őszintén elmondjuk a véleményünket, és ez mindkettőnknek nagyon jó tükör és fejlődési lehetőség.

Nincs sértődés ebből a nagy őszinteségből?

Áron András: Nincs. Ha valami szar, az szar. Csak ezt érdemes ennél udvariasabban tálalni. (nevet)

Schoblocher Barbara: Nyilván vannak ízléskülönbségek, de ha valamiben nagyon hiszünk, attól egyikünket sem lehet eltántorítani.

Az ízlésetek is hat egymásra?

Áron András: Barbi elvitt Florence and the Machine-koncertre a Szigetre, és másnap megírtam a Blue Veinst. Nem hallgattam azóta se Florence-t, de nagyon tetszett a koncert, ahogy énekelte és előadta a számait. Miután megírtam a dalt a hálószobámban, kérdeztem is Barbitól, hogy nem lett-e túl florence-es. Mutogatunk egymásnak zenéket, kisebb-nagyobb sikerrel. Amit én mutatok, az általában túl durva neki, amit ő, az túl lájt nekem, de ettől még hathat ránk.

Schoblocher Barbara: Mindketten edződünk: ő lazul, én keményedek. A közös pont az, amilyen zenét játszunk is együtt: George Harrison, Neil Young, Angus & Julia Stone. Én innen poposabb, indie-esebb, könnyedebb irányba megyek, Andris pedig keményebbe.

Milyen tippeket adtok egymásnak?

Schoblocher Barbara: A legutóbbi Lazarvs-lemezen én javasoltam a Valhallába a suttogást. Megkérdezte, mit gondolok, én pedig igazából csak megfogalmaztam, amit ő is elképzelt, csak még nem úgy szólalt meg a felvételen. De például a The Black Circle Orchestra tagsága is közös ötletelések során állt össze. A karantén alatt eljártunk sétálni, és az egyik során adtam a tippet [Boros] Levire. Én pusholtam [Pénzes] Mátét is, mert megmutattam a srácoknak a Book of Changest, mielőtt kijött volna, és elájultak tőle, főleg Máté. Azt mondta, csináljunk zenekart, hogy hadd billentyűzzön benne. Három-négy séta alatt kitaláltuk, ki legyen a zenekarban.

Régi vágyad volt, hogy zenekarral is színpadra vidd a szólódalaidat?

Áron András: Abszolút. A menedzserem, Marosi Niki mondogatta, hogy új szintre lehetne kapcsolni a produkciót egy zenekari felállással, de sokáig csak olyanokkal tudtam ezt elképzelni, akikkel már együtt játszottam valamiben, és annak nem láttam értelmét. Amúgy is túl nagy munkának tűnt összerakni egy zenekart, és úgy éreztem, soha nem lesz rá időm a zenekaraim mellett, amíg nem jött a világjárvány.

Milyen kvalitások alapján válogattad össze a zenésztársaidat?

Áron András: Fontos volt, hogy tisztában legyenek a folk- és countryzenével, illetve tudjanak énekelni, bár ezt még nem használtuk ki. Amikor először összeültünk [Kiss] Petivel gitározni, aki amúgy a The Pontiac énekes-gitárosa, hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb tudása van a country, bluegrass, folk singer-songwriter zenékről, mint nekem. Mátéról tudtam, hogy jártas a bluesban, Levi és [Hock] Ernő pedig szimplán a legjobb basszusgitár-dob páros a könnyűzenében jelenleg. Mindenhol és mindent játszottak már, ráadásul mindketten minimalisták. Olyan zenészekre volt szükségem, akik alázatosan, a dal alá játszanak, és ebben mind az öt ember vérprofi.

martin-wanda_1.jpg
The Black Circle Orchestra | Fotó: Martin Wanda

 

Mit tett hozzá a zenekar a dalokhoz, a hangszereléshez?

Áron András: Mit nem? Az első próbától kezdve Ernő és Levi irányította 60-70 %-ban a hangszerelést és a dinamikákat. Az adott volt, hogy én mit énekelek és gitározok, nekik pedig olyan erős ötleteik voltak a zenekari részekre, hogy sokszor hátraléptem, és hagytam, hogy kitalálják. Tízből hétszer gól volt, amit mondtak, úgyhogy már az első próbán megcsináltunk négy-öt számot készre. Alapvetően mindenki azt játszik, amit akar, amíg kiszolgálja a számot.

Van egy organikus, meleg, sokak számára a hetvenes éveket idéző hangzásotok.

Áron András: Mindegyikünknek van egy egyéni hangzása, ami semmilyen szempontból se nevezhető modernnek. Amikor először lementünk próbálni, és meghallottuk, hogyan szól a zenekar, mindenkinek az volt az első reakciója, hogy úristen, de régi.

Schoblocher Barbara: Azért is ilyen autentikus a megszólalás, mert a dalt szolgálják ki a zenészek, még csak nem is az Andrist. Nincs kitalálva pluszban semmi, csak eljátssza mindenki a saját hangszerén, a saját szájíze szerint.

Áron András: A dal az első. A szöveg, a történet, az érzés.

A stúdió- és a koncertlemez címe, tematikája is a változásra épül. Milyen változásokat jelez ez a két album az életedben?

Áron András: Az elmúlt három-négy év nagyon mozgalmas volt, durvábban pörögtek a zenekaraim, és Barbi is bejött az életembe. Szemben a korábbi lemezekkel, amelyek egy-egy évet öleltek fel, a Book of Changes hosszú ideig készült, és mindegyik szám egy-egy verziómat és problémámat mutatja meg, amivel küzdöttem. Érdekes élmény volt idén felvenni a koncertlemezt, és újra elénekelni ezeket a számokat úgy, hogy túl vagyok egy féléves terápián és egy életmódváltáson, meg persze a COVID-on, ami önmagában is hatalmas életmódváltás volt mindenkinek.

Megkönnyebbülés volt visszanyúlni a dalokhoz?

Áron András: Nem volt annyira fájdalmas eljátszani őket. A próbákon még nehezebb volt, mert tavaly nyáron még tartott a terápiám, és benne voltam a fostengerben gazdagon. Amikor csak elővettük a Blue Veinst, borzasztó ingerült lettem. Leküzdhetetlen szorongás tört rám, nem akartam többet hallani. A The Hunt esetében már a lemezfelvétel is gyötrelem volt, meg is ígértem magamnak, hogy soha nem fogom játszani élőben. Életem három legfájdalmasabb pillanatát öleli fel, bármiféle kendőzés és túlzás nélkül. A koncertfelvételnél viszont már keresnem kellett magamban az indulatokat, hogy az eredetihez hasonló legyen, annyira elpárolgott belőlem az a düh, amivel lemezre vettem. A The Huntnál már nem a nyomort érzem magamban, hanem külső megfigyelőként tudom elmesélni a történetet, és felfedezni a dalban számomra is érdekes újdonságokat, mert már nem rémiszt meg. A Blues Veinsnél viszont megmaradt az idegesség. Talán azért haragszom arra a számra, mert a mély szomorúságomról szól, és már nem vagyok szomorú.

Szimbolikus gesztus, hogy ebben a formációban már a teljes neved alatt zenélsz?

Áron András: Ahogy öregszem, egyre inkább szeretném elengedni az Apey-t. Ez egy gyerekkori becenév, ami végigkísérte a karrieremet, de előbb-utóbb búcsút kell vennünk egymástól. Hívhattok így, de már nem érzem úgy, hogy a zene, amit játszom, Apey lenne. Inkább Áron Andris.

Most nőttél fel zeneileg?

Áron András: Nem akarok nagy téziseket gyártani köré. Szerettem volna megtisztelni ezt az öt kiváló embert azzal, hogy nevet adunk a zenekarnak, emiatt az „and the” elkerülhetetlen volt, de nem akartam visszakanyarodni még egyszer az Apey and the Pea utcájába. Így, hogy a saját nevemen játszom, elválaszthatjuk a zenekari formációt a szólófellépésektől. Már nagyon várom a zenekaros koncerteket. Nem udvarias azt mondani, hogy picit unom az egyedüli fellépéseket, de picit unom.

campus2.jpg
Schoblocher Barbara és Áron András július végén a debreceni Campus fesztiválon

 

Melyik dal nyert a legtöbbet az áthangszereléssel?

Schoblocher Barbara: Ez a koncerteken fog eldőlni. Élő verzióban én most a Border Bluesra flesselek a legjobban.

Áron András: A Border Blues és a Dance with the Devils. De most írtunk ketten egy új számot, az a legjobb. Single-ként kihozzuk még az idén.

Gondolkodtok már a következő lemezen?

Áron András: Már meg is írtam. A Book of Changes megjelenése előtt kész volt 10-12 számnyi ötlet és terv. Ha eljön az idő, írok belőlük dalokat, de még nem érzek rá késztetést. Még azt sem döntöttem el, hogy megőrizzem-e a következő 12 számot magamnak, és egyedül akciózzak, maximum a Barbit bevonva, vagy a zenekarral írjam meg és vegyem fel a lemezt. Meglátjuk.

Tervben van, hogy külföldre is kivigyétek a produkciót?

Áron András: Igen.

Schoblocher Barbara: Ez az a produkció, amit tényleg érdemes.

Áron András: Ezt azért húsz év alatt hallottam már párszor.

harmadik_2.jpg
Schoblocher Barbara és Áron András | Fotó: Bodnár Dávid

 

Schoblocher Barbara: Elfogult vagyok, vállalom. Ez egy olyan zenei világ, amiről reméljük, hogy itthon is tetszeni fog az embereknek, de tudjuk, hogy ez nálunk rétegzene. Ahogy haladunk nyugatabbra, úgy van egyre inkább benne a zenei kultúrában ez a műfaj, és talán több ember lehet nyitott arra, amit csinálunk, mint itthon. Ezért mindenképp meg kellene próbálni.

Áron András: Meg is fogjuk.

interjú: Soós Tamás
fotó: Bodnár Dávid

https://recorder.blog.hu/2021/08/09/tudom_hogy_nem_fogja_kedvessegbol_dicserni_az_otletemet_aron_andras_apey_schoblocher_barbara
„Nem fogja kedvességből dicsérni az ötletemet” – Áron András- és Schoblocher Barbara-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1116632500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása