Már a bemutató előtt politikai össztűz zúdult a Tobi színeire, pedig ennél sokkal jobbat érdemel a transznemű címszereplő és szülei idealizálástól mentes, mégis példamutató kapcsolatát érzékenyen bemutató dokumentumfilm. Ez a kritika először a Recorder magazin 86. számában jelent meg.
A Tobi színei bemutatójának körülményei a lehető legszerencsétlenebbek, miközben nem is lehetne aktuálisabb: a több mint négy éven keresztül forgatott, egy Szabolcs megyei faluból származó transznemű fiatal és családja mindennapjait megörökítő dokumentumfilm a hazai kormányzat eddigi legagresszívebb meleg- és transzellenes gyűlöletkampányának kénytelen ellenpontul szolgálni. Igazságtalan ekkora szimbolikus terhet rakni egy ilyen érzékeny filmre, behajítani a kultúrharc vermébe, de Bakony Alexa rendező egy pillanatig sem szimbólumokként tekint szereplőire.
Az interjúkat mellőző, pusztán követő, megfigyelő film nézőpontja egyenlő arányban oszlik meg a szokott kamaszkori problémák mellett nemi identitását és önkifejezését felfedező, minél teljesebb önazonosságot kereső Tobi és olykor összezavarodó, de gyereküket mindig támogató szülei között. A valódi fókuszban hármójuk kommunikációja áll: hétköznapi beszélgetések fájó nyelvbotlásokkal, kísérletek az empátián is túli, mélyebb megértésre. „Olyan nehéz ezt megfogalmazni” – fakad ki egy megterhelő vallomásban Tobi. De megpróbálja. A szülei pedig figyelnek rá, meghallgatják, őszinték vele. Egy családként.
8/10
Huszár András
A Tobi színei című filmet július 1. óta vetítik a magyar mozik.
