Boldogabb, mint valaha - Billie Eilish

2021.07.30. 07:20, Gaines

wide1_42.jpg

2020 elején Billie Eilish a világ csúcsán trónolt: debütlemeze bombasikernek bizonyult, mindössze tizennyolc évesen öt Grammy-díjat zsebelt be, elénekelhette az új Bond-film betétdalát. Aztán jött a pandémia és a satufék. Másfél évvel később, július 30-án új albummal (Happier Than Ever) tért vissza a reflektorfénybe, drasztikusan más imidzzsel. Két évvel első Billie Eilish-címlapsztorink után megnézzük, hogyan alakul a tinisztár élete és karrierje. Ez a cikk először a Recorder magazin 86. számában jelent meg.

„Duh”. Túlzás lenne azt állítani, hogy a bad guy egyetlen szócskájába bele volna sűrítve mindaz, amiért Billie Eilish-ból világsztár lett, de valamennyire mégiscsak benne van. A flegmaság, amivel kimondja. A hatásszünet, ami megelőzi, és aminek köszönhetően ilyen fekete humorral, magabiztossággal tudja pontozni a torzított refrén gonosz fordulatát („I’m the bad guy”). A morbid szintibolondozás, ami követi, mintha egy kígyóbűvölő kacagva eresztené rá gyanútlan nézőire a tekergő kobrát. Valamint Eilish megfellebezhetetlensége.

A tinirekorder

A Z generáció zászlóvivője, a még mindig csak 19 éves Billie Eilish legelső dalát 2015-ben adta közre a SoundCloudon, és az Ocean Eyes váratlan sikerét követően szinte azonnal leszerződtette az Interscope Records. Náluk, tehát nagy lemezkiadónál jelent meg először 2017-ben a Don’t Smile At Me című EP, majd 2019-ben a diadalmas debütalbum, a When We All Fall Asleep, Where Do We Go. Avagy a lemez, amivel Eilish annyi rekordot megdöntött, hogy hetekig itt lennénk, ha fel akarnánk mindet sorolni.

Csak néhány példa: az LP 13 számából 12 rajta volt a Billboard slágerlistáján; amikor 19 hét után letaszította a trónról Lil Nas X Old Town Roadját, ezzel ő lett az első olyan slágerlista-éllovas, aki már ebben az évszázadban született. Amikor pedig letarolta a 2020-as Grammy-t, ő lett a legfiatalabb előadó, akit az Akadémia elismert a legjobb lemezéért, plusz a díjkiosztó történetében másodikként húzta be a négy nagy kategóriát. Mellesleg pedig havonta 50 millióan streamelik a számait a Spotifyon.

wide4_13.jpg

Szóval nem állítunk nagyot, amikor azt mondjuk, hogy Billie Eilish jelenleg a földkerekség egyik legnépszerűbb előadója, a tinédzserek körében meg aztán végképp. És nem a szokott pályán jutott el idáig. Nem használt ugródeszkaként Disney- vagy Nickelodeon-sorozatot, mint számos világsztár-pályatársa (Ariana Grande, Miley Cyrus, vagy színészfronton Zendaya), amelynek rajongótáborát vihette volna magával zenei szárnybontogatásához. Valamint a lemezkiadók bevett gyakorlatától eltérően nem producercsapattal karöltve szerezte és vette fel debütlemeze dalait, hanem pont úgy, ahogy az összes addigit: négy évvel idősebb multiinstrumentalista testvérével, Finneas O’Connell-lel, a fivér stúdióvá alakított hálószobájában.

Az így született számok pedig mások, nem tinipopsztárosak. Vagy inkább: máshogy azok. Mert a szövegekbe foglalt érzések, gondolatok, szorongások intenzitása, mélyen megélt jellege tökéletesen passzol a 21. században felnövő korosztály elidegenedő, digitálisan-szocmédiásan, vagy akár gyógyszereken keresztül medializált hullámvasútjához. Inkább a forma az, ami szokatlan. A szerelmi bánatok gyötrelmei, az önpusztítás és önsanyargatás belső monológjai vészjósló, fenyegető köntösbe bújnak: kések és fúrók horroreffektjei, az ágyunk alatti szörny vagy a Sátán nézőpontjával való azonosulás borzongatnak jólesően. A dalokhoz társuló klipekben meg injekciós tűkkel preparálják ki, pókok másznak a szájából.

A fikcionalizált, gyakran popkulturális utalásokkal (The Office, Sherlock) kibélelt szövegeket Eilish nem a Sziget Nagyszínpad közönségének túlsó végéig is szárnyaló énektechnikával, hanem alig kieresztett, kontrollált szellemhangon adja elő, megkövetelve, hogy belehajoljunk a fejhallgatónkba. Az elektro-hiphopos-jazzes hangszerelés is azt a célt szolgálja, hogy minél árnyaltabban aládúcolja a sokak által tévesen az énektudás hiányát feltételező, suttogásként elkönyvelt vokált. Finneas elmondása szerint azért is ilyen basszusnehezek a dalok, azért koncentrál inkább az alsó frekvenciatartományokra, hogy ne akadjon össze más szólammal a húga éneke. „Legalább olyan izgi, hogy merre nem megy el egy dal, mint ahová tart. Néha kicseréljük a refrént egy új verzére, csak hogy kicsit felrázzuk a hallgatót: ’ezt éber aggyal kell hallgatni’” – fogalmazta meg egy interjúban a meglepetésre játszó dalszerzői hitvallást.

A normaszegő, normális szupersztár

Eilish több interjúban is elmondta, hogy ő nem tartja magát se radikálisnak, se valamiféle, a szórakoztatóiparon átgázoló, maga mögött felperzselt földet hagyó lázadónak, felforgatónak. „Az életem rohadtul normális” – már amennyi normalitást megenged a sztárság, amellyel együtt jár, hogy Eilish nem tud kimozdulni anélkül, hogy ne rohannák meg a paparazzik, és hogy ne kéne távoltartási végzést kijárnia egy-egy megszállott zaklatója ellen. 

wide3_16.jpg

Bár azt is rendre aláhúzza, hogy élvezi a celebritással járó előnyöket – hogy a családjának sem kell anyagi gondokkal küszködnie, hogy megveheti álmai autóját, hogy rengeteg rajongó tölti meg a koncerthelyszíneit. Saját bevallása szerint egész kicsi kora óta híres akart lenni; később pedig ehhez párosult, hogy „szeretem meghökkenteni az embereket, megbotránkoztatni őket. Szeretem, ha néznek. Szeretem, ha befészkelem magam a gondolataikba. Ebből táplálkozom.”

Az interjúkból, valamint az idén bemutatott The World’s A Little Blurry című, egész közel férkőző dokumentumfilmből azonban látszik az árnyoldal is: az, hogy nem egyszerű ellavírozni az amúgy is sok lelki és testi terhet jelentő kamaszévek aknamezőjén ilyen erős reflektorfényben. Eilish több depressziós időszakon is keresztülment, kezdve onnan, hogy kiskamaszként csípősérülés miatt le kellett mondania táncos karriert megcélzó álmairól. A dokumentumfilmben mutat néhány oldalt jegyzetfüzetéből, a fekete tintával rajzolt ábrákról, dalszövegrészekről és a megsemmisülést szavakba öntő naplóbejegyzésekről, amik szobája falára is átterjedtek – ezek némelyike nyugtalanítóbb egy átlagos goth tini esztétikájánál.

A nem egyszer leírt „I wanna end me” sor kiemelt helyet is kapott a bury a friend című dalban, míg a when the party’s over klipjében Eilish fekete tintát könnyez. A dalszerzés részben terápiás hatású számára, sötét szövegeiben adja ki magából azokat a démonokat, amiket máskülönben talán önbántalmazásban élne ki. Ez felvet nehéz kérdéseket is, főleg ha valaki, jelen esetben egy tizenéves a fivérével dolgozik.

Van, akinek időre van szüksége, és utólag visszatekintve írja dalba traumáit, miután már kint van a gödörből; mások a gödör mélyén öntik ki fájdalmukat, jelen időben. Volt, hogy Finneasnak meg kellett húznia egy határt a kettő közt: az Everything I Wanted eredete Eilish álma, amelyben végez magával. „Úgy éreztem, adom alá a lovat, amikor egy ilyen kilátástalan dal megírásában segítek neki, mintha egy üveg sört nyomnék egy alkoholista kezébe, csak zenében” – emlékszik vissza. Végül megvárták, amíg feljön a mélyből, és a dal refrénje oldja is a szorongásosságot.

A vonakodó dalszerző

Az ehhez hasonló mentális nehézségekre még csak rápakoltak a lemezkiadással és turnézással járó stresszhelyzetek. Eilish büszke a When We All Fall Asleep... dalaira, de nem jó szívvel emlékszik vissza a lemez elkészítésére, mert bár nagyrészt szabad kezet kaptak a kiadótól, mégis nyomasztották a határidőkkel, a megbeszélésekkel, és olyan igényekkel, hogy azért írjanak legalább egy „befogadható” slágert, ami nem idegeníti el a hallgatót. „Utáltam minden percét. Utáltam a dalszerzést. Utáltam a felvételt. Bármi mást szívesebben csináltam volna. Emlékszem, arra gondoltam, ki van zárva, hogy ezek után még egy lemezt készítsek.”

A dokumentumfilmben látszik, hogy a messzemenőkig támogató család veszi körül Eilisht, és szülei és fivére egyaránt megtesznek mindent, hogy nemcsak menedzseljék, de meg is védjék a fiatal lányt a szórakoztatóipar buktatóitól. (Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen lényeges ez egy gyerek- vagy kamaszsztárnál, túl sok az elrettentő, tragikus példa.) De ők sem tudják kiküszöbölni, hogy bestresszeljen egy smúzolós eseményen, hogy újra meg újra lesérüljön a turnéin, és krónikus fájdalmak gyötörjék, vagy hogy az addigi legnagyobb mérföldkőnek számító 2019-es Coachellán a technikai malőrök miatt ne tudja a magától elvárt legtöbbet nyújtani – utána ahelyett, hogy ünnepelt volna, vigasztalhatatlan önmarcangolásba gubózott.

2020 januárjában hatalmas csinnadrattával jelentették be, hogy Billie Eilish jegyzi majd a 25. James Bond-film, a Nincs idő meghalni főcímdalát. Eilish és Finneas három nap alatt a turnébuszban írták meg a betétdalt, ami gyönyörűen ötvözi a Billie Eilish-es fojtott feszültséget a Bond-dalok szimfonikus teatralitásával. A szám februárban napvilágot is látott, hogy aztán március elején az MGM bejelentse, a filmbemutatót a COVID miatt áprilisról novemberre tolják. Majd később 2021 áprilisára, végül pedig ez év októberére. Így két hónap helyett közel két évvel hamarabb ismerhettük meg a betétdalt, mint hogy hallhassuk a főcím alatt felcsendülni.

Az új Billie

A 2020-as világ körüli turnét aztán derékba törte a koronavírus, ami másképp is kibabrált a friss Grammy-díjas énekessel. 

wide2_35.jpg

A testvérpár visszavonult a stúdióba, és ezúttal kiadói nyomasztás nélkül, nagyobb kedvvel szülték meg a Happier Than Ever tizenhat szerzeményét. A második albumhoz imidzsváltás is társul: Billie Grammy-gálás előadásával búcsúzott az ikonikussá vált zöld-fekete hajtól, a márkás rövidgatyáktól és buggyos dizájner edzőcuccoktól, új klipjeiben és a Vogue címlapján immár szőkén és elegánsan jelenik meg.

St. Vincenttel és Lorde-dal együtt ő is átment volna napsütötte kaliforniai hippibe? Nem egészen: a hangszerelés valóban fényesebbnek tűnik az akusztikus gitáros, áttetsző-jazzes vokálú Your Power és a laza r&b-s Lost Cause-t hallva, de nem veszett ki a melankólia. „Alig van vidám dal a lemezen” – állítja Eilish, aki ezúttal is rémálmokról énekel, csak mintha direktebben tenné, kevésbé távolítana el a személyestől a horrormotívumú szerepjátékokkal; és beemel olyan tematikákat is, mint a kapcsolati abúzus. A második lemez minden előadónál kihívás, hát még olyan elsöprő siker esetén, mint amilyen a When We All Fall Asleep… volt. De az az érzésünk, nem akkor hevert utoljára a lábai elé a világ.

szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2021/07/30/boldogabb_mint_valaha_billie_eilish
Boldogabb, mint valaha - Billie Eilish

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8616632496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása