Megmerítkezni és csalódni az emberek világában - Premier! Imitation: AI's Daydream

2021.07.28. 15:00, Recorder.hu

imitation_ai_s_650.jpg

Ősszel megjelenő második nagylemezének egyik kulcsdalát és az ahhoz készült gondolatébresztő klipet mutatja be az Imitation. Az új szám és az annak mondanivalóját elmélyítő-újraértelmező, chilei videóművész alkotta animációs videó egyaránt a mesterséges intelligencia és a humán létforma ellentmondásos viszonyát vizsgálja és illusztrálja. A budapesti duónak nem ez az első nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektje: a Bright As Fear lengyel szereplőkkel forgatott táncklipjének tavaly szintén itt, a Recorderen volt a premierje.   

Az AI's Daydream egy Mesterséges Intelligenciának az emberi tudat és létezés autentikus megélése iránti álmodozásáról, sóvárgásáról, illetve e vágy beteljesülésének lehetetlenségéről szól. „Azt a határt akartuk megzenésíteni, melyet a track főhőse nem léphet át, és amely azt a tartományt írja körül, ahol az emberi psziché lényegét véljük” – fogalmaz az Imitation.

A glitchtronica, a jazz és az art-pop stíluselemeiből építkező dal „alaptextúrája véletlenül jött létre. Akaratomon kívül összeakadt két elem a moduláris szintézisnél, és elkezdte produkálni ezeket a természetizaj-imitációkat (madárcsicsergés, fakopáncs, stb.). Olyan volt, mintha egy Mesterséges Intelligencia próbálná leképezni a világot. Ez lett a központi szervezőelv, ami köré a számot építettük” – mondja a zene születéséről a hangszerelésért is felelős szerző, Gödri Bulcsu.

Ebben a mesterséges környezetben Pápai Zsanett dalszerző, énekesnő közeli és személyes hangján előadott dalszövege az MI belső gondolatait szólaltatja meg, és ezzel lépnek kölcsönhatásba az akusztikus hangszerek (bőgő és dob), amelyeket Fonay Tibor és Benkó Ákos stúdióban rögzített.

imitation_ai_650_1.jpg

Az eredeti zongoratémát a hazai zenei élet több mint két évtizede aktív alakja, Kaltenecker Zsolt gondolta újra és keltette életre; az ő játéka emelkedik és bukik alá a formai rétegeken, hol egészen naturális zongorahangon, hol a teljesen szintetikus tónussal komponálva.

A szám klipjét Pablo Campos, a Chilében született, Venezuelában felnőtt, 2001 óta Budapesten élő és alkotó, jelenleg feleségével közös, saját stúdiójában, a Modularity Creatives-ben dolgozó animátor és audiovizuális művész készítette: „Amikor kész lett a szám, elképzeltünk hozzá egy művészi animációs klipet, és hatalmas szerencsénkre belefutottunk Pablóba, aki lehetővé tette, hogy megvalósítsuk ezt a víziót. Egyedi, szuggesztív és lírai vizuális világa azonnal megragadott minket. Nagyon örültünk, mikor elvállalta ezt a hatalmas munkát. Minimális instrukciók alapján önmaga megalkotta ezt a lenyűgöző látomást és mély történetet. Míg a dal maga az AI vágyakozása tárgyának elérhetetlenségéről szól, a Pablo által megalkotott videoklip egy másik jelentésréteggel egészíti ki a történetet. Az ő verziójában a főhős találkozik az emberek világával, amely végül csalódottsággal tölti el” – világítja meg a kreatív kooperáció részleteit Pápai Zsanett.

Az Imitation második albuma, melynek szintén a Recorderen lesz a premierje, szeptember 9-én jelenik majd meg; a duó legközelebbi, augusztus 7-ei koncertjén már erről az új lemezről is hallhatunk számokat.

Fotó: Raffay Zsófi

Imitation a Facebookon.

Imitation a Spotify-on.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/07/28/megmeritkezni_es_csalodni_az_emberek_vilagaban_premier_imitation_ai_s_daydream
Megmerítkezni és csalódni az emberek világában - Premier! Imitation: AI's Daydream

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6816640986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása