Klippremier! Dodo: Trip (feat. CO LEE)

2021.07.09. 14:00, Recorder.hu

dodo_650.jpg

Dodo néven Angliában kezdett elektronikus indie hiphop szólóprojektbe a korábban a nagyváradi Wrepperz zenekarban gitárosként feltűnt, 21 éves Lacziko Succhiatti Dominik. Miután első számával, a Zsüddel felvett Shinobazuval idén tavasszal rögtön bekerült a BBC Introducing című rádióműsorába, nem várt sokáig a folytatással: itthon a Recorderen mutatja be új, Trip című dalát, amelyben nemcsak rap (CO LEE a közreműködő), de gitárszóló is van.

A komoly nemzetközi ambíciókkal induló fiatal producer a Recordernek elmondta, hogy izgatottan várja az új dal fogadtatását: “Már rég szerettem volna csinálni egy ehhez hasonló számot, amiben ötvözni tudom a kedvenc hangszereimet és egy teljesen új hangzást tudok létrehozni. Ezt az esztétikát szeretném továbbvinni a jövőbeli projektjeimbe is, amik már készülőben vannak. A cél az, hogy meghódítsuk a nemzetközi zenei szférát, amit már nagyon sokan megpróbáltak Magyarországról, de nem sokaknak sikerült. Úgy gondolom, hogy egy ilyen csapattal a hátam mögött jó esélyekkel indulunk."

A budapesti rapper-szövegíró CO LEE featjével készült számot Beke István mixelte és masterelte, aki ezúttal producerként is hozzájárult a témájául az utazást választó szám létrejöttéhez.

"Egy utazás az, ami kizökkenti az embert a normális,megszokott kerékvágásból és egy új élethelyzetbe kényszeríti. Az utazások olyan szükséges és kiemelkedő történések egy ember életében, amelyek nélkül nem tudnánk előrébb jutni, fejlődni vagy nem tudnánk új tapasztalatokat szerezni."  összegzi a dal mondanivalóját Dodo, aki bízik benne, hogy előbb-utóbb az általa nagyra becsült Kanye West vagy Kevin Parker nyomdokaiba léphet.

Dodo a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/07/09/dodo_premier
Klippremier! Dodo: Trip (feat. CO LEE)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6316617356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása