A sóvárgás királynője - Mitski

2021.06.14. 13:51, Gaines

header_64.jpg

Mitski 2012-ben még otthon rakosgatta össze első konzis lemezét, hat évvel később a Be The Cowboyt már az év albumának választotta a Pitchfork magazin. A japán-amerikai énekes-dalszerző ez idő alatt zongorás-szimfonikus kamarapopját karcos indie gitárzenére cserélte, punkkal, eurodiszkóval színezte tovább. Most épp egy sci-fi western képregényhez szerzett honky tonk country kísérőzenét; a This Is Where We Fall soundtrackjét csak vinylen és kazettán adták ki, de a megjelenés ideális apropó, hogy szemügyre vegyük Mitski pályáját.

A legjobb amerikai csajod

Indítsuk most el az áttörést meghozó szám, a 2016-os Your Best American Girl klipjét! Mitski kosztümben tűri, hogy a stylistcsapat dolgozzon rajta, gondolatai máshol járnak. Trikós srác jelenik meg, farmerreklámból kilépő csődör. Csábos pillantások, integetés, ajakharapdálás. Majd belép a srác mellé a nevető harmadik, a szőke all american flower girl. Smárolni kezdenek, és ahogy a lassú, akusztikus gitárpengetős verze és az ábrándos bridge-en után bedurran az erősítőket maxra csavaró, torzító pedálra taposó, vastag gitárriffes refrén, a hoppon maradt Mitski előbb integető kezével, majd a nyakába vett elektromos gitárral égeti el a szenvedélyeit. Düh? Lázadás? Felmutatott középső ujj? Keserű csalódás? Felszabadulás? Bármit is olvassunk le Mitski arcáról, kiviszi magával a képből, sőt, magából a díszletből is.

A klip azonnal beindította a Mitskit ekkortájt egyre szélesedő körben felfedező sajtó és rajongói tábor képzeletét, érkeztek olyan megfejtések, miszerint a japán-amerikai énekes-dalszerző ezzel a dallal a fehér srácok dominálta indie rock színteret akarta felforgatni. Bár Mitski cáfolata szerint a szöveg az, amit elsőre gondolunk – egy szakítás megéneklése –, a klippel párosítva tagadhatatlanul süt belőle a kívülállóság és a valahová tartozni vágyás feszültsége, amely gyerekkora óta, és valamennyi lemezén végigkíséri Mitski pályáját.

Tinifilmes fantázia, keserű valóság

A 30 éves Mitski Miyawaki japán anya és amerikai apa gyermekeként jött a világra, és mivel apja az USA külügyének dolgozott, gyerek- és tinédzser éveit az állandó költözés fémjelezte: élt többek között Törökországban, a Csehországban, Malajziában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és az USA több tagállamában. Mivel egy-két évnél tovább ritkán maradtak egy helyen, esélye sem volt szorosabb barátságokat kötni a suliban, ezért egy idő után inkább más-más személyiséget öltött magára minden új helyen. Itt a jó tanulót, ott a lázadó partiarcot, amott a csendes, szavát-se-hallani kislányt, aki aztán majd az év végi teheteségkutató versenyen az egész iskolát elkápráztatja az I Will Always Love You eléneklésével.

mitski.jpg

De ahogy a Your Best American Girl klipjében beüt a valóság, a valóságban se teljesülnek fantáziák. „Romanticizált Amerika-képet építettem fel a fejemben, mert csak A Simpson-családon, Britney Spearsen, az ’NSyncen és a tinifilmeken keresztül tudtam bepillantást nyerni az Egyesült Államokba” – meséli Mitski, akit a tehetségkutatós előadása után nem zúgó tapsviharral és azonnali barátságokkal jutalmaztak, hanem még nagyobb értetlenség fogadta, és úgy érezte magát, mint egy cirkuszi mutatványos. Hasonlóképp nem vált be a tinifilmekből eltanult flörtölő módszer sem, miszerint ha kitartóan, heteken át bámulja a kiszemelt srácot, az automatikusan össze fog jönni vele. Nem John Hughes írta az életét.

A kettős identitás tovább mélyítette benne az idegenség érzését, az elszigeteltséget, amit egy időben – közelebbről nem taglalt – felelőtlenségbe és önutálatba fordított. A Townie című dal szétcsapós, önfeledten önpusztító sorai adnak némi támpontot („And I want a love that falls as fast / as a body from the balcony”). A gyökértelenség máig kitart: a főiskolás évekre – egy év filmsuli, majd zeneszerzés és hangszerelés szak egy konzervatóriumban – és karriere elejére New Yorkban horgonyzott le, de végül feladta a lakást, és megszállottan turnézó előadóként felnőttkorában is a városról városra vándorlást választotta. „Mom, I’m tired / Can I sleep in your house tonight?” – üti fel a Class Of 2013 című záródalt a harmadik sorlemezről, az időszakos megpihenés és az álmok végleges feladásának egész vékony határmezsgyéjén.

Kebelezzen be a zene!

Nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy Mitski hozott egy döntést, és mindenét, teljes lényét a zenének szentelte, miután 18 évesen először szerzett saját dalt (Bag Of Bones), és rájött, hogy nemcsak megy neki, hanem otthonosan is érzi magát benne. Néha úgy beszél róla, mint egy drogról, amiről képtelenség lejönni. A szigorú, monomániával rokon szakmai elhivatottság, és az ezzel a szerzetesi buzgalommal járó vívódások egyes dalokban expliciten jelennek meg (Remember My Name), máshol megszemélyesített névmások mögé bújtatva – Mitski elárulta, hogy nem is sejtjük, mennyivel több dalban tusakodik a zenével, és vár tőle viszonzást, mint ahányszor szerelmi partnerről énekel („You’re my number one / you’re the one I want”).

mitksi-bao-ngo21.jpg

De a szövegszinten túl is mindent átitat Mitski számaiban valamiféle sóvárgás. Hol csendes, hol haragos, hol szenvedélyes, hol fenyegető, hol mindent elemésztő. „Minden dal külön univerzum, melynek Mitski egyszerre az úrnője és egyetlen lakosa, és ahol szó szerint vagy metaforikus értelemben vett sóvárgásról énekel” – fogalmazta meg találóan a Pitchfork. A teátrális ívek és intimitás, a nyers kitárulkozás és szerepjátszás modulációját azonban némi időbe telt finomhangolni. 

A saját kiadásban megjelentetett, debütáló Lush LP még a Fiona Apple-i, zongoraalapú kamarapopos ösvényen tapogatózott, a nőiség és identitás fantáziáit, a kizsigerelés és kizsigereltség kátyúit kerülgetve. Egyszerre absztrakt és direkt, kísérletező és fókuszálatlan anyag, de mindenekelőtt az agyas kortárs körítéshez túlságosan intenzív és pőre énekhanggal támad le, mint egy aprócska klub open mic színpadán egy nyers idegvégződés.

A vizsgaműnek szánt második lemez, a 60 fős szimfonikus diákzenekarral rögzített, egyszer bosszúfilmes (Circle), máskor indie uptempós (Strawberry Blond), konzis akkordmenetekbe már popos refréneket is csempésző Retired From Sad, New Career In Business még útkereső. A zongorás artpopot lo-fi, grunge-punkos gitárzenére cserélő, a volt Dürer Kert kistermének DIY légkörébe vágyó Bury Me At Makeout Creek viszont már remekül példázza, mennyire jót tesz Mitskinek az eltávolítás, a szenvtelenség, az énekhang háttérbe keverése, zajos feedback mögé rejtése. Aki azt gondolná, hogy mindettől csökken az érzelmi intenzitás, azt kapásból megcáfolja az ellenkezőjéről akár a Drunk Walk Home punk sikolya, a Texas Reznikoff  egyszálgitárt váltó garázshangzáson is átütő, kristálytiszta és szálfaegyenes énekszólama. 

Most kezd csak beérni igazán

Björkösen kalandozó dallamívek, precíz dinamikai váltások – ezek mind a vibratót vagy a hajlításokat mellőző Mitski vokális fegyvertárát képezik. Közben zeneileg most kezd csak beérni igazán, a 2016-os Puberty 2 és a 2018-as Be The Cowboy szintis, dobgépes-r’n’b-s elektronikát, dreampopot, eurodiszkót az eddigiek mellé felvonultató palettája már valóban egyedien hangzik, levetve a különféle poszt-Fiona Apple vagy poszt-Pixies összevetéseket. (Valamennyi lemezén Patrick Hyland producerrel dolgozik máig együtt.) Dalai tömörek és gazdagok: öt lemezén csak három dal kúszik négy perc fölé, az Így csajozz egy földönkívülivel című filmhez a Xiu Xiuval közösen szerzett betétdalában zavaró is a hat és fél perces hossz.

Előadásmódjához is újonnan találta meg a megfelelő színpadi formát: Monica Mirabile-lel megalkotott koreográfiája fenséges, szenvtelen, minimalista performansz, amelyben minden kimért kézmozdulat, térdvédős földön csúszás és testi (ön)kontaktus rituális kifejezőeszköz. Nem véletlen, hogy a belső érzelmi feszültségeket precíz mozdulatokban, a személyiség megszüntetésével tolmácsoló japán kortárs táncból, a butohból inspirálódott – egyrészt ott a japán kötődés, másrészt a morbid iránti vonzalom.

Mitski-szöveget hallgatni néha hasonlóan félelmetes, mint egy butohtáncost nézni; fanyar költői képei élesek, belénk és saját magába is marnak. Szakadék szélén táncol, saját csontzsákjával poroszkál haza. Szíve az ágon vacog, cukkolásból rakták fel oda, nem éri el. Kibontott hajából bomlik ki az éjszaka. Gyászbeszédet mond magáért, kutyaviadal vesztesével és erdőtűzzel azonosul, arra vágyik, hogy koszos cipőt hajítsanak mosógép-szívébe. Iggy Pop korunk leghaladóbb amerikai dalszerzőjének nevezte.

koncert_1.jpg

A fanatikus rajongótábor – sok ázsiai-amerikai és LMBTQ emberrel sorai közt – hasonlóan vélekedik, Mitski pedig boldogan osztozik velük sanyarú sóvárgásaiban. A koncertjeiről olvasott beszámolók inkább tűnnek elragadtatott Fekete Zajos élményeknek, mintsem egy Lorde-ot előzenekarként kísérő altrock dalszerző-előadó műsorának. Itt az énekesnő arra apellálva kéri a közönségét, hogy a bulin játszott új dalokat ne tegyék fel a netre, hogy „a feltöltés gombra kattintás előtt képzeljétek el az összetört szívem”, a koncert végén pedig önző szeretetéről biztosítja a nézőit, amiért ezen az estén kevésbé magányos. „Mindent azért teszek, mert szeretem az embereket, vágyok utánuk, kapcsolatot akarok teremteni velük.”

szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2021/06/14/a_sovargas_kiralynoje_mitski
A sóvárgás királynője - Mitski

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8716592706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása