Gyengédség. Ezt keresem most mindenben. A bátortalanul visszatérő hidegben, éjjel 1 után, a gondolatokba merülő, mit sem sejtő kutyások feje búbján, akikre lélegzet-visszafojtva lepislogok a dühítően keskeny franciabalkonról, amikor már az Egyetem téri templom frissen bearanyozott keresztjei is csak feketék. Mint a halkan neszező, lassan álomba forduló város. Belassultam én is, mert a fülemben Anna énekel. Anna of the North, a gyengédség énekesnője. Ez a cikk először a Recorder magazin 84. számában jelent meg.
Anna of the North egy halkszavú, félszeg mosolyú, hirtelen felnevető norvég nő, Anna Lotterud. Jó ez a madaras kép, de egyáltalán nem így néz ki. Kizárólag túlméretezett ingekben, pólókban, a füle mögé lapított hajjal, tornacipőben nyomul. Zavartan mosolyog, miközben zavarba ejtően direkt és természetes, interjúkban lesütött szemmel nevetgél. Az Instáján bőkezűen osztja meg a felvállalt magány képeit. Szomorúság és játékosság. Sok tükrös kép, még több felszabadult riszálás, bugyik és tamponos doboz, keresetten előnytelen fürdőruhás pózok. Nem hiszem el, hogy ezeket egy social média manager töltögeti fel neki. Anna Lotterud lazasága annyira primer és mindent átható, hogy érthetetlen, mikor és hogyan lett alkotó ember, aki abból él, hogy szándékosan hatással van a másik emberre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ő maga is úgy írja le a zenei karrierjét, mint apró véletlenek, kiszámíthatatlan külső erők előre bukdácsolását. Hét-nyolc évvel ezelőtt Ausztráliában tanult és egyik este lement a melbourne-i Grumpy’s Pubba a haverjaival. Ott megivott pár sört, aztán felmászott a színpadra duettet énekelni egy ismeretlennel. Az ismeretlen egy új-zélandi zenei producer, Brady Daniell-Smith volt, akivel később megalapították az Anna of the North-duót. Nem tudom, tényleg így történt-e, de pár helyen lenyilatkozták és jó sztori.
Anna előbb még visszatért Norvégiába, Daniell-Smith oda küldte el neki egy dalát, a Sway-t, hogy énekelje fel neki és azt még Skype-on, egy iPaden rakták össze. Amíg Anna aludt, Daniell-Smith kinyomta a dalt a Soundcloudra, ami reggelre begyűjtött tízezer rajongót. Ez még 2014 volt. A The Chainsmokers-es fiúk ezután írtak rá Annára a Twitteren, hogy csinálhatnak-e a Sway-ből egy remixet, ami aztán sokkal nagyobbat szólt, mint az eredeti. Tyler, the Creator két dalba is elhívta a Flower Boy-albumra énekelni, fesztiválokon kezdtek fellépni, valami elindult.
Az Anna of the North nevet Daniell-Smith találta ki és legnagyobb slágerük a Lovers volt, ami az első, 2017-es lemezük címadó dala lett. Ha valaki hallott már Annáról, akkor az jó eséllyel a Lovers miatt van, pontosabban amiatt, hogy a dal felkerült egy netflixes tinifilm, az A fiúknak, akiket valaha szerettem (To All the Boys I’ve Loved Before) soundtrackjére és erre az andalító, csengő-bongó, érzelmes elektronikára 5,5 millió jóérzésű tinédzser kapta fel a fejét a bemutatót követő alig három hétben.
Anna Lotterud és Brady Daniell-Smith útjai a Lovers után szétváltak és 2017 óta az Anna of the North Anna szólóprojektje. Valahol azt nyilatkozta, hogy szét kellett menniük, mert a végén már egyszerűen semmiben nem tudtak egyetérteni. Ez azért érdekes, mert a Lovers-album minden dala egy-egy fényesre csiszolt kis elektropop kavics a CHVRCHES, az M83 és a The 1975 vonalán: Daniell-Smith nagyon ért a tiszta, fémes, a steril határán lebegő, de még lágynak ható hangokhoz, amik minden dalt befonnak ezen a lemezen. De ami már ezen az első albumon is egyértelműen átjön, az az a ritka, keresetlen énekstílus, ami Anna Lotterud legfontosabb ismertetőjele.
Úgy énekel, mint amikor a gangon a nagymamád kiszólt, hogy kész az ebéd, és te kislányként visszaszóltál, bátortalanul, hogy „Mindjárt!”, hátha meg se hallja és talán ezzel nyersz még egy kis időt és egyedül lehetsz még egy kicsit a gondolataiddal a hátsó lépcső pókhálós félhomályában. Néha csak magas hangon sóhajt, annyi az egész. Az „sz”-ei meglepően élesen sziszegnek, hangsúlyosabban, de annál nagyobb a kontraszt a többi, félszegen morzsolt hang között. A Lovers-album mind a tíz dala a szerelmi bánat különböző állomása. Bárcsak együtt lennénk. Együtt vagyunk, de nem az igazi. Valami már nem működik, ennek vége lesz. Vége és nem élem túl. Túlélem, ha beledöglök is. Csak használtál, de bárcsak használnál még, bármire. Újra egyedül. Bárcsak együtt lennénk. Lehet variálni.
Hogy a szakítás Brady Daniell-Smith-szel mennyire volt magánéleti válság is, arról mindkét fél szemérmesen hallgat a mai napig. Ami biztos, hogy 2019-ben kijött az Anna of the North második lemeze, a Dream Girl, egy fura, egyenetlen, tarka lemez. Belerakott minden stílust, amit szeret és mindent, ami a szívét nyomta. Kicsit jazz, kicsit hiphop, kicsit R&B, és még mindig, kicsit elektro-pop. Az album top száma nekem egyértelműen a Leaning On Myself, erőteljes és helyenként mégis meg-megbicsakló basszusával el is üt minden más daltól ezen a lemezen. Felt like all I need is how I had it before / Thought that I'd feel free, but the freedom comes slow.
A 2020-as karantén Annát Norvégiában érte. „Egy éve ugyanazt az öt ruhát viselem, már nem zuhanyozom minden nap, és nem emlékszem, mikor sminkeltem utoljára. És a legrosszabb az, hogy mindez nem igazán zavar. Szóval valószínűleg bekattantam”, nyilatkozta erről a remek évről. Azért az oslói otthonában fel is vett közben öt számot, ez lett a Someone Special EP.
Érdemes megnézni a vele készített NME Home Sessions-részt, amit az NME-sek a korona-időkre találtak ki. Anna ül a stúdiójában, ami leginkább egy ikeás nappali sok szobanövénnyel, mellette két zoknis barátja a két szintinél, ő kockás ingben és egy batikolt fejpánttal, a jobb csuklóján a hajgumija tekeredik. A befelé fordított orrú New Balance-ában letol három dalt (Someone Special, Baby, Dream Girl) és mindhárom tökéletes.
Zuhanyzás ide vagy oda, ez a fura, beszűkült év új lendületet adott neki: jön az új lemez. 2021 márciusában megjelentette az első single-t, a Here’s To Another-t. Már klipje is van, meg lehet nézni. Úgy tűnik, Anna Lotterud visszatér a lágy, fülbemászó, melankolikus pophoz. A Here’s To Another-ben azt mutatja meg, amiben a legjobb: az esendő, botlásaiba beletörődő, elbújni vágyó kislány hangját, aki a rejtekhelyén kuporogva abból merít erőt, hogy minden csapás ellenére gyengéd tud maradni önmagához. Ünnepeljük a hibáinkat, szorítsuk magunkhoz a balszerencsénket, igyunk a baromságainkra, Here's to fuckin' up another night / Another year / Another girl. Úgy lesz.
szöveg: Mesterházy Lili
fotó: Ida Fiskaa
