Filmrecorder. A kicsit is megbámuljuk - Friss hús 2021

2021.05.25. 10:04, vferi

header_56.jpg

Ha esik, ha fúj, sőt még akkor is, ha világjárvány tombol, a Friss Hús filmfesztivál szervezőit semmi sem tántoríthatja el attól, hogy mozivászonra vetítsék az adott év legjobb magyar kisfilmjeit. Május 27-én indul az idei fesztivál, mi hat filmet ajánlunk a minden eddiginél gazdagabb felhozatalból. Ez a cikk először a Recorder magazin 84. számában jelent meg.

Ballagási cipő (Schwechtje Mihály)

Schwechtje Mihály a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) után megint tinédzser szemszöget választ, ráadásul az idei Berlinalén a Rengeteg – Mindenhol látlakban nyújtott alakításáért Ezüst Medvével díjazott Kizlinger Lillát csípte meg a főszerepre.

ballagasi.jpg

Kamaszlány kér pénzt melós apjától ballagási cipőre, majd szem- és fültanúja lesz, ahogy az apjának leordítja a fejét a főnöke. A filmben sejdített felnövéstörténeti határpont – milyen érzés megalázó helyzetben látni egy szülőt, egy számodra autoriter figurát – izgalmas, és alig öt percben, három fixen leszúrt, mozdulatlan kamerával rögzített dialógjelenetben is sikerül a lányban és apjában lejátszódó belső folyamatokat, a szégyenérzetet és az empátiát ábrázolni. (Csodálatos és fájó az apa „középszar” szóválasztása.) Az érzékenységet majdnem tönkrevágja egy operatőri megoldás: a második és harmadik beállításnál motivált a rendhagyó képkivágat, ám a nyitójelentben nem sikerült értelmeznem, miért jó, hogy a színészekből csak a fülük sarkát látni. Huszár András

osztályzat: 7,5/10

Pannónia dicsérete (Nagy Borbála)

Pimasz, vicces, és olyan, mintha Robert Altman rendezte volna meg a NER Pókfociját. Ez juthat eszünkbe a Berlinben tanuló Nagy Borbála pazar politikai szatírájáról, amely szerencsére nélkülözi az olcsó aktuálpolitizálást, és a miniszterelnök gimnáziumi látogatásáról nem Orbán Viktorra, hanem a magyar iskolarendszer hétköznapi abszurdjára asszociál.

A Pannónia dicséretében szinte minden tűpontos: a kínosan makogó felelések, a zugpálinkázás a tesiöltözőben, a megvetően gunyoros konyhás néni, és az a fontoskodó kicsinyesség, amivel az igazgatóság levezényli a pátoszos ünnepélyt. Az egyszerre trécselő emberek káosza és hiteles iskolai miliője Altman klasszikusait idézi, míg a váratlan poénok és a hatalommal szembeszegülő kamaszlány a hatvanas-hetvenes évek tökös magyar abszurdját ugyanúgy eszünkbe juttathatja (lásd. még: A tanú), mint az Oscar-díjas Mindenki felemelően szép lázadását. Slusszpoén, hogy az elmúlt évek egyik legjobb magyar filmes vicce is itt hangzik el: „Te levágtad Erdélyt, bazmeg?”. Soós Tamás

osztályzat: 9/10

Quarantine Set (Vermes Dorka)

Idén Vermes Dorka két kisfilmje is bekerült a Friss Hús programjába, és bár az ember-kutya barátságot tragikomikusan bemutató Ebrovás is ötletes, a Quarantine Set az erősebb versenyző. Ami az első percekben egy DJ drónfelvételekkel menőző élőzésének tűnik, hamar átalakul valami sokkal komolyabbá és megrendítőbbé.

qs.jpg

A fesztiválokat megjáró Anyák napja című 2018-as kisfilmje után Vermes ismét az elmérgesedő szülő-gyerek kapcsolatot veszi górcső alá, csak ezúttal a szexualitás helyett a drog adja a konfliktus forrását. A kizárólag videós telefonbeszélgetésekben bemutatott történet egy-egy odavetett mondattal, sokatmondó tekintetekkel és jól elhelyezett kamerával vázolja fel a függőség mindkét oldalán lévők fájdalmát, hatásvadászat és olcsó közhelyek nélkül. A családi tragédia mögött pedig meghúzódik az egészségügy és járványkezelés kritikája is, hiszen a főszereplő azért hagyja ott a rehabot, mert a koronavírus okozta kapacitáshiány miatt szélnek eresztették az intézet minden lakóját… Rácz Viktória

osztályzat: 8/10

Liga (Márton Dániel)

A Ricsárdgír frontembere ifjúsági szuperhősfilmet rendezett sok humorral, Gera Marinával, és a Scott Pilgrimet idéző animációs betétekkel. Az ötlet ugyan valamivel jobban hangzik papíron, mint ahogy azt a vásznon sikerült megvalósítani, de a Liga így is fájó űrt tölt be a magyar filmgyártásban, mikor közös nevezőre hozza a szocializmus népszerű ifjúsági sorozatainak és a Marvel szuperhőseinek a világát.

A szomszédlány eltűnt rollerét kereső fiúcsapat sztorija egyszerű, de svungos, és szimpatikus értékrenddel beszél barátságról, őszinteségről, és a felnőttek által magukra hagyott kiskamaszok lelkivilágáról. Ha Márton Dániel előző filmje, a 2010-es évek legjobb magyar rövidfilmjének választott Rossz színész felől nézzük, lehetne persze minden jobb, viccesebb, ötletesebb is, de a Liga a maga fesztelen humorával, bátor zsánerpárosításával és kreatív vizuális ötleteivel így is bőven felfelé lóg ki a magyar filmes mezőnyből. Soós Tamás

osztályzat: 7/10

Mint egy haiku (Andella Mirtill)

Bár napjainkban játszódik, Andella Mirtill hangulatos kisfilmje megidézi a Portré a lángoló fiatal lányról című kosztümös drámát, csak itt nem egy festő és modell megfigyelésre alapuló szakmai kapcsolata válik fokozatosan egyre romantikusabbá, hanem egy dokumentumfilmesé és alanyáé.

mintegyhaiku.jpg

A Tokióból visszaköltözve itthon japán éttermet nyitó séf (Kurta Niké) először kényelmetlenül érzi magát a kamera előtt, de fokozatosan nyílik meg a rendező előtt (Mészáros Blanka), miközben mindketten beavatják a másikat a művészetük titkaiba. Andella erőteljes atmoszférájú áldokumentumfilmje elkerüli a forgatókönyvszagúságot: nem forog indokolatlan pillanatokban a kamera, mégis rögzíteni tud intim és kulcsfontosságú pillanatokat, a rendező pedig azt is érzi, mikor kell hátrahagyni ezt a formanyelvi “gimmick”-et. A két színésznő között remekül működik a kémia, talán éppen ezért nem tud igazi katarzissal szolgálni a végkifejlet: szerettük volna jobban megismerni és megérteni őket, mielőtt el kell válnunk tőlük. Rácz Viktória

osztályzat: 7,5/10

Diszkó diktátor (Kőváry Dániel)

Tök üdítő, hogy valaki a 2000-es évek popkultúrája iránt nosztalgiázik! Lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert herótom van a nyolcvanas és kilencvenes évek konstans újrakérődzésétől, de mégis megörültem, amikor fél perccel azelőtt, hogy átsiklana a kamera egy Scott Pilgrim-képregény gerincén, felismerni véltem Edgar Wright filmnyelvi hatásait, snittelési technikáit és gegjeinek ritmusát (bár nyaktörő iramát nem) Kőváry Dániel lelkes retródarabjában.

A Diszkó diktátor persze eleve a nosztalgiázásról mesél egy apa-fiú kapcsolaton keresztül, ahol Paizs Miklós, azaz Sickratman játssza a csőd szélén táncoló oldszkúl lemezboltost, aki nemzedékileg súrlódik kamaszfiával, mert a bolt alatti klubban DJ-ző srác juszt is progresszív elektronikus mixekkel idegeníti el a bulizni – és fogyasztani – vágyó tiniket. A film egyaránt szereti a régihez ragaszkodó, az élet által megtépázott apát és meg nem értett, frusztrált fiát, a mellékalakok sablonjait is fel tudja tuningolni egy jól eltalált mondattal vagy egy jól eltalált Ónodi Eszterrel, és rokonszenvemet még a rendkívül béna dramaturgiai csúcspont se nullázta le. Huszár András

osztályzat: 7/10

A Friss Hús rövidfilmfesztivál május 27. és június 2. között zajlik a budapesti Toldi moziban, a vetítések és egyéb programok időpontjairól itt lehet informálódni.

https://recorder.blog.hu/2021/05/25/filmrecorder_a_kicsit_is_megbamuljuk_friss_hus
Filmrecorder. A kicsit is megbámuljuk - Friss hús 2021

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2016567652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása