A rosszak mind meghalnak - Rec.hu

2021.05.20. 12:16, RRRecorder

ress_jo_fiu.jpg

Hiányzik a nyolcadik a hét napból. A punk nem halt meg, csak oszlásnak indult. Hajózás a semmibe; hatalom és sebezhetőség; dioráma, georáma. Alvilági szintipop; szürreális hangképek; techno vagy ambient. Chillezz és segíts! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Nagyjából egy évvel Ress bemutatkozó albuma, a nagyszerű Himalaya után itt a Fiúk is sírnak EP. Az újhullámos R&B eszközeit használó, de karakteres egyéni hang megmaradt, de a három szám ezen belül különböző lehetséges irányokat mutat meg. A Nyolcadik nap folytatja leginkább a korábbi vonalat; a Jó fiú kicsit táncosabb irányba mozdul; a Fiúk is sírnak pedig a pop felé. Azon túl, hogy önmagában is jó, kifejezetten kíváncsivá tesz, hogy melyik úton, utakon megy tovább Ress. Mindegyik számhoz készült klip, illetve limitált merch is jár az EP-hez. Facebook


A Samurai Drive, vagyis Nóvé Soma és Riederauer Dániel duója tavaly télen jelentette meg első lemezét. Nemrég különösebb felhajtás nélkül kirakták a folytatást, a bő negyedórás Hunt EP-t. Továbbra is az erős atmoszférán van a hangsúly, amit korábban a film noir hívószavával jellemeztek. Most a megidézett stílusok között az americana, new wave stb. mellé bejött még a desert blues is, legalábbis a Hearts Bound To Fallban én ezt is érzem. Egyébként itt Deva a vendégénekes Nóvé Soma mellett, és pompásan működik együtt kettejük hangja. Facebook


Zságer Balázs
a techno kísérletező oldalára fókuszáló kiadója, a Free Sequence januárban itt mutatkozott be egy nagy válogatással, azóta pedig két EP-t jelentetett meg. Garpo dubtechnója itt debütált, a másik pedig Disandat és az olasz Calemma négyszámos, de több mint félórás kiadványa. A kísérőszöveg azt emeli ki, hogy a táncparketten és otthon is működik; ezek közül most az utóbbit lehet ellenőrizni, és ez teljesen igaz. Miközben még a lassú számok is egy-egy ellenállhatatlan, stabil groove-ra épülnek, minden más folyamatosan változik, alakul. Rengeteg az izgalmas részlet, és ami még fontosabb, ezeket pompás dramaturgiai érzékkel rendezik el. Egyáltalán nem túlzsúfolt a zene, minden megkapja a maga idejét és terét a kibontakozásra. A két producer egyébként Londonban ismerkedett meg, azóta Disandat visszaköltözött Budapestre. Disandat Facebook


Berger Dalma
szólóprojektje, a DB Armitage 2020 vége felé mutatkozott be, nemrég pedig megérkezett az első EP. A Lovelow egy kapcsolat végét mutatja be, a számok "a hatalomról és a sebezhetőségről mondanak el történeteket" - szól a kísérőszöveg. "Dalszerzőként izgat a sebezhetőség kifejezése, mert ez egy olyan terület, amit korábban nem térképeztem fel" - mondja ugyanott Berger Dalma. Bár a dark wave / art pop leírás a korábbi zenekaraira, projektjeire is elmondható volt, itt tőle szokatlan nyíltsággal, érzelmességgel is találkozhatunk, ami kifejezetten örömteli fordulat. A három számot három remix követi, ICR hozza a legegyértelműbben táncos vonalat, AIWA majdnem-mégse-mégis táncos, LAU pedig fura, robotikus remixet készített. Facebook


A Pluto Sound a Plútó holdjairól elnevezett válogatássorozata már a negyedik részéhez érkezett (a harmadikról itt volt szó). A 2011-ben felfedezett Kerberosz holdat az Hádészt őrző, háromfejű kutyáról nevezték el, de ettől még nem halálmetál hallható itt, mi több, szintipoppal kezdődik. Van aztán elszállósabb zene és tört ütemű IDM, valamint több gitáros-éneklős dal, amiket a kiadó ismertetője "borongósabb elvágyódó hangvételűként" ír le. HonlapFacebook


Szintén a Pluto Soundnál jött ki ONAKOM első EP-je. A név az egyébként grafikusként és motion designerként dolgozó, a zenével korábban is szoros kapcsolatot ápoló Birinyi Tamást takarja. Obscure című EP-je hol súlyos és fenyegető, hol egészen könnyeddé váló elektronikus zene, amiben érezhetően a fő hangsúly a textúrákon, a sound designon van, de bekerülnek a basszuszene és tánczenei stílusok elemei is. Az egésznek erős történetmesélős, mozis (ezen belül sci-fis) hangulata van; a kísérő képekkel együtt különösen hatásos (csak a zene is megtalálható számos helyen). Az EP-t bemutató Phenom'enonnak ezt mondta Birinyi Tamás az anyagról: "Az Obscure egy új területre lépés első lenyomata. Kísérletezések, óvatos, de néha meggondolatlan léptek egy ismeretlen környezetben, mely mintha mégis kicsit ismerős lenne. Az elmúlt másfél év tanulási folyamatát, útkereséseit összegző, bemutatkozó hanganyag a dalok absztrakt, változatos szerkezetével és sötét, szürreális hangképeivel sodor minket egy utopisztikus világ mélyére." HonlapFacebook


A Chill Aid kiadó nevéből a chill, az a chillhop / lo-fi jazzes instrumentális hiphop. Az Aid pedig arra utal, hogy a kiadó minden bevételének a felét jótékony célra fordítja. Az első, Reel One című válogatás kedvezményezettje a Kenyában dolgozó Centre Narovinu. (A Bandcampen vásárlás által keletkezik bevétel, a többi platformon hallgatás által.) Ami a zenét illeti, új magyar producereket mutat be a válogatás (bár a Nayaude például két veterán új, karantén alatt indult duója), de mind megbízhatóan hozzák azt, amitől ez a műfaj működik, és a nyugis hangulatnak többféle arcát, megközelítését is bemutatják. Chill Aid honlapFacebook


"A punk nem halt meg, csak oszlásnak indult" - így szól a Bloody Holly and the Ricketz jelmondata, és ha ebből, a névből, címből, borítóból, minden másból nem derült volna ki, akkor az önmeghatározás segít abban, mit hallunk a debütáló EP-n: "véresen komolytalan horrorpunk". (Állítólag teljesen véletlen, hogy van egy-két Misfits-rajongó a zenekarban.) Érdekesség, hogy férfi frontember - női ritmusszekció a felállás, plusz az EP-n egy session gitáros segített ki. Az egyes dalokról a Lángolónak meséltek, a Children Of The Sewer például arról szól, hogy "a közhiedelemmel ellentétben a csótány a leghűségesebb állat." Facebook


"Ez zene vagy zaj? Techno vagy ambient?" - így kezdődik Banyek Sininen című albumának kísérőszövege, ami aztán olyan kérdéseket tesz fel, hogy mi az, amit "valóban" hallunk, és mi az, amit beleképzelünk a zenébe. A hét szám "modulált poliritmusokból és az akkordok szerepét betöltő, nem szinkronizált oszcillátorhangokból" épül fel. Vagyis vannak sűrű, "technós" "dobok" és egy folyamatosan változó "szinti" motívum. Nagyon absztraktnak tűnhet, mi több, az is, de ha az ember ráhagyatkozik, akkor izgalmas lesz, ahogy ezek folyamatosan újabb mintázatokba állnak össze. Az album után egy rövidebb EP jelent meg. A Hale Versions két remixet tartalmaz Banyek egy évvel ezelőtti, Hale című albumáról. Ez lecsupaszított, ámde kiszámíthatatlan, minimalista dubtechno volt, ráadásul effektezetlen. Utóbbi tulajdonsága kifejezetten remixelésért kiáltott, és n-2b készített egyet egyedül, egyet pedig Garpóval közösen. Ezek a hosszú számok egy lépéssel közelebb kerülnek a dubtechnóhoz, ahogy általában ismerjük, de még bőven a műfaj az absztrahált, redukált változatát hallhatjuk itt is. Facebook

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/05/20/a_rosszak_mind_meghalnak_rec_hu
A rosszak mind meghalnak - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8416566842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása