krasznaigita_650.jpg

A dalszerző-gitáros-énekes Krasznai Gíta nemzetközi zenészcsapatot gyűjtött maga köré friss szólódala szegedi felvételéhez, ráadásul a Borostyán animációs videóklipjét is egyedül készítette (és közben még barátainak is tervezett lemezborítót). Az inspirációi között az indiai hindu zenétől Sufjan Stevensig sok mindent számon tartó előadó a tervek szerint áprilisban kiadja első lemezét, előtte pedig most bemutatkozik a Recorder Magyarradar rovatában.   

Mikor indult: Amikor az öcsémmel tizenhat éves koromban megírtuk az első saját dalunkat, az Oroszlános papucsot. A következőt jó pár évvel később írtam, azt már azért, mert meg kellett fogalmaznom valahogy az akkori érzéseimet, és talán egy menedék is volt a dalíró füzetem azokban az időkben. A Borostyán az egyik legelső dal ebben a füzetben, és habár a terv az volt, hogy az első száz csak gyakorlás, ezt megtartottuk.

Hol indult: Amihez talán legjobban köthető a Borostyán és az áprilisban megjelenő Füstjel című lemez dalainak indulása, az egy helyszín, az új-zélandi Matthew Mitchell gitáros lakása Szegeden. Itt adta fel házi feladatnak, hogy írjak két dalt minden nap, itt lakott Billy Prim egy darabig, aki a lemezen dobol és az első demókat is itt készítettük. Ebben a lakásban mindenki megfordult időnként, aki játszik a lemezen. Ihletett időszak volt és szuper társaság gyűlt Matthew és Blaho Attila köré. Aztán pedig Albert Péterhez fordultam a felvétellel kapcsolatban, de erről majd később. :)

Tagok, hangszerek: A dalban Blaho Attila (Harcsa Veronika Quartet) jazz-zongorista billentyűzik, ami igazi megtiszteltetés és öröm. Soha nem beszéltünk arról, hogy mit képzelek el egy-egy dalban, mindig csak elküldtem neki, Attila pedig általában már másnap küldött egy verziót. Annyira érzékenyen és finoman reagált mindegyik dal szövegére és hangulatára, hogy majdnem mindig olyan érzésem volt az első meghallgatás után, hogy ezt máshogy nem is lehetett volna. Billy Prim jazzdobos egy szerelem miatt költözött Szegedre Görögországból, és húszévesen két évig élt koncertekből a vidéki városban, ami sokaknak a mai napig is teljesen érthetetlen. Számtalan projektben zenél, állandóan kísérletezik, és külön izgalmas volt, hogy nem érti a dalok szövegét, mégis nagyon működött vele a munka. Szabados-Tóth Bálint játszik basszusklarinéton a dalban. A vele való együttműködés a hosszú beszélgetésekkel összekötött felvételeket juttatja eszembe Albert Peti szobájában, vagy éppen a családomnál. Ő is profi zenész, kreatív ötletei sok helyen visszaköszönnek a lemezen. Albert Pétert, a dalok hangmérnök-producerét már többször is említettem, – és bár ez mindenkire igaz, de talán rá a leginkább –  nem hiszem, hogy nélküle az egész lemez megvalósult volna. Az elmúlt évek alatt rengeteg időt és energiát szántunk a dalok felvételére és kidolgozására. Időközben Peti megépítette saját stúdióját, a Zenharmonix stúdiót, ahol már a dalok keverése és utómunkái történtek. Tavaly még bontott téglákat dobáltunk ki abból a helyiségből, ami ma egy profi és elképesztően hangulatos alkotói tér. Ez a fajta maximalizmus a dalokkal kapcsolatban is jellemző rá.

A Borostyán homokanimációs klipje:

Stílus: Kategorizálásban sajnos sosem voltam jó, de őszintén érdekelne, szóval szívesen fogadom, ha valaki megírja nekem. :)

Hatások: Biztos, hogy a Borostyán megírásánál hatottak rám Nick Drake és Sibylle Baier, akkoriban nagyon sokat hallgattam őket. A tanáraim mindig próbálták bővíteni a zenei referenciáimat, emlékszem, volt egy nap, amikor Matthew-val csak Eminemet hallgattunk, Czitrom Ádám pedig feladta Rihannától a Bitch better have my money-t gyakorlásképp, de igazán sose tudtam és talán nem is akartam elrugaszkodni a melankolikus gitárzenétől. Petivel a felvételek alatt sok Sufjan Stevens-t hallgattunk, de mindenki a saját zenei világát tette hozzá, nem mondanám, hogy lett volna fix koncepciónk.

Kiadó: Nincs

Történet: A dalt a Hajnal leánya című indiai mesekönyv ihlette és a szóló alatti gitártémán kívül egy nap alatt született. A szöveg megírása nekem mindig nagyon kihívás volt, ezért elkezdtem kicsit többet foglalkozni ezzel, olvastam róla, formagyakorlatokat írtam és kikértem ehhez jobban értő barátok véleményét. A Borostyán első verziójának refrénjében még ‘szerelmes ajtók’ ismétlődnek. A szöveg végső változatáért nagyon hálás vagyok annak, aki segített benne, de most az ő nevét nem árulom el. (:D)

Megjelenések: Az Om lemezt 2012-ben készítettük a barátaimmal, mikor fél év után hazajöttem Indiából. 

Küldetés: Minél pontosabban megfogalmazni dalokban azt, ami aktuálisan munkálkodik bennem. Emellett pedig egyszer nagyon szeretnék írni egy olyan dalt, amire lehet táncolni :)

Jövőkép: Nagyon szeretnénk megtartani ezt a csapatot és folytatni a közös munkát a Zenharmonix Stúdióban.

Mellékprojektek: Tervezőgrafika szakon egy egyetemi kurzus keretein belül kerültem a Babtér animációs központba tavaly, ahol elkezdtem dolgozni a Borostyán klipjén. A kurzus után is visszajártam, minden hétfőt és keddet ott töltöttem hónapokon át, hogy be tudjam fejezni a munkát. Azóta is sokat foglalkozom animációval.

Szexepil: Nem is tudom. Túlságosan benne vagyok ahhoz, hogy ezt lássam, de ha valakinek van gondolata, erről is örömmel fogadom. :)

Legnagyobb eredmény, elismerés: Az, hogy a zenésztársaimnak van kedve részt venni a dalaimban és az, hogy olyan lenyomata lett a dalok által ezeknek az időszakoknak, amikről mindig eszembe fog jutni, hogy milyen volt akkor. A lemezen szerepel egy csodálatos Tandori-vers megzenésítése, amivel tavaly különdíjat kaptunk a Hanghordozók versenyen. A Borostyán klipje pedig bejutott az Országos Függetlenfilm Fesztivál döntőjébe.

Legközelebbi fellépés, live stream vagy más terv a közeljövőre: Április végén fog debütálni a lemez és május elején pedig szeretnénk kijönni egy live felvétellel az egyik lemezen nem szereplő dallal.

Krasznai Gíta a Facebookon. 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/04/04/magyarradar_krasznai_gita
Magyarradar - Krasznai Gíta

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1716490002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása