„Amíg szól a blues, addig van élet a Földön” - Woodstock Barbie-lemezpremier!

2021.04.02. 11:00, Recorder.hu

woodstockbarbie_650_1.jpg

Az élet javainak halmozását és a szabadság hullámának meglovagolását hirdeti a Woodstock Barbie legújabb, itt és most debütáló kislemeze, a Soul Smoke. Ugorjunk bele a soha véget nem érő stoner blues karcos-lágy tengerébe!

A Woodstock Barbie 2019 őszén dobbantott bemutatkozó EP-jével, a Never Gonna Fall in Line-nal, amivel lerakták zenei világuk alapjait: lágy, soulos bluesrock és kemény, karcos stonerrock fúziója ez, aztán az elmúlt bő évben még jobban összeérlelték a főzetet, és a karanténhónapokban sem tétlenkedtek, sorra készültek az új dalok, adtak karanténkoncertet az A38 Hajón, felléphettek az idei év komplett fesztiválszezonját reprezentáló Fekete Zajon, a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjében Szandra bezsebelte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Arián (gitár, billentyűk) pedig a legjobb hangszeres zenésznek járót, nem mellesleg a Campus Fesztivál különdíját is, valamint bejutottak az Öröm a zene döntőjébe is.

Az új, Soul Smoke című EP-jükre öt dal került, amit ismét a Pinewood Stúdióban rögzítették Sipos Ábris és Köge segítségével, a keverést és mastert pedig ezúttal is Miskolczi Marci (Kepler Stúdió) végezte. A lemez érdekessége, hogy az ének terén már komplexebben gondolkoztak, és a gospeles énektémák kibontásaként három dalban is hallhatunk vokalistákat, Horváth Dorottyát, Keglovics Fannit és Kiss Esztert, azaz Az Offos Gárékat, például az EP kiemelt dalában, a Never Ending Blues-ban is, amiről Szandra így mesélt:

„Ez a dal az igazi rock’n’roll-életérzést és a szabadságot képviseli. A valódi lét tökéletlenségéről, az életünk során elkövetett őrültségekről szól, és arról, hogy ezen a világon már szinte minden látszat csal. Utal azokra a rosszakaró emberekre és szervekre, akik megpróbálják eladni a gyanútlan lelkek tehetségét, hogy saját javukra profitáljanak. Ez a dal egy rossz dologtól való, önfeledt megszabadulásról regél és arról, hogy amíg szól a blues, addig van élet a Földön!”

A 2021-es év a járvány ellenére is erősen indult a zenekarnak, ugyanis bekerültek a kilenc ország összefogásában megvalósuló HEMI Music Awards programba, sőt, az induló 27 produkció közül tovább is jutottak a második fázisba, a kilenc legjobb közé. Ha a Woodstock Barbie lesz a három végső nyertes egyike – és ha a vírushelyzet engedi –, a magyar zenekar játszhat majd olyan nemzetközi fesztiválokon, mint a szerb EXIT vagy a lengyel Wianki. Az eredetileg tavaly decemberre, majd most márciusra meghirdetett, SeeNnel közös dupla lemezbemutató koncertet végül szeptember 25-re halasztották, de nagyon remélik, hogy ennél hamarabb is eljátszhatják majd élőben is az új dalokat.

Addig is hallgassuk az öt vadonatúj szerzeményből álló Soul Smoke EP-t:

Fotó: Zsiga Pál.

Lemezborító: Gyulai Attila.

Woodstock Barbie a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/04/02/_amig_szol_a_blues_addig_van_elet_a_foldon_woodstock_barbie-lemezpremier
„Amíg szól a blues, addig van élet a Földön” - Woodstock Barbie-lemezpremier!
süti beállítások módosítása