A PLUTO Sound kiadó válogatássorozatot indított a Plútó holdjai után elnevezve. A második rész címe Styx; a holdat 2012-ben fedezték fel, és az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyóról, illetve az azt megszemélyesítő nimfáról nevezték el. A koncepció köré sokszínű, tört ütemekre épülő elektronikus zenei válogatás készült, ami itt hallható először.
A kiadóvezető Huszár Kristóf (aki Christopher Waver néven zenél, valamint az AGAVOID és a SYNONYMS tagja) így jellemezte ezt a második részt a Recordernek: "A második kiadvány a törtebb ütemek kedvelőinek szól. Styx vagy Sztüx a görög mitológiában az ókeaniszok egyike, az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, csodálatos varázserejével halhatatlanságot adott.
SPNT atmoszférikus intrójával kezdünk, amit a Passive Collider frappáns és lendületes száma követ. Ben Leavez sűrű, izgalmasan sound-designolt, éber álmodást idéző száma után a SYNONYMS tavalyi megjelenésének bővített verzióját hallhatjátok, ezután planetmälcolm erősen bólogatós beatjei következnek a jól megszokott minőségben. A kiadvány vége felé érkezve ONAKOM filmbe illő hangképei rajzolnak átmenetet, Ferko euforikus hajnali idősávba passzoló nagy ívű tánczenéjéhez."
Ez tehát a válogatás, ami a Bandcamp mellett más oldalakon is megtalálható:
Huszár Kristóf a válogatássorozat egészéről is beszélt a Recordernek: "A kiadó névadása után, 2015-ben fogalmazódott meg bennem, hogy a Plútó holdjairól elnevezve készüljön egy kiadványsorozat. Ekkoriban volt sok tudományos felfedezés a New Horizons szonda által visszaküldött adatok alapján, és először készültek képek a Plútó öt holdjáról is. Ez az ötlet azóta lebegett, és 2019 végén került elő újra, amikor észrevettem, hogy lassan az 50. kiadványhoz ér a kiadó, ami tökéletes alkalom a válogatáslemez létrejöttére. A Plútótól távolodva, “bentről kifelé” haladva épül fel a sorozat a holdak nevei alapján. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy a holdak görög mitológiai karakterekről lettek elnevezve, ráadásul mindegyik karakter kapcsolódik az alvilághoz. Ez alapján készítettem el a grafikai anyagot mindegyik részhez, a névadó karakterek illusztrációival a középpontban. Ekkor még nem volt egyetlen szám sem az anyaghoz, viszont azt szerettem volna, hogy már nagyjából kész koncepcióval keresem meg az előadókat.
A kiadvány célja, hogy lenyomatot mutasson a magyar, kevésbé ismert elektronikus zenei közegről, bemutatva az egészen friss projekteket is. Válogatva kerestem meg alkotókat, hogy küldjenek számot, végül volt, aki nem csatlakozott, de mellette, ahogy alakult a kép, egyre többen érkeztek a jobbnál-jobb dalokkal. Olyan alkotók is lelkesen küldtek anyagot, akik több éve a szakmában vannak, de emellett van több friss bemutatkozó is, akiket a kiadványok egyikén hallhattok először. Nem volt semmiféle stílusbeli kikötés az előadók felé, hogy mit hozzanak, az összes beérkező anyagot rendeztem a kiadványokhoz, ráépítve a kigondolt koncepcióra. Több bemutatott előadóval is várható a jövőbeni együttműködés, az elkövetkező években reményeink szerint elkészülnek bemutatkozó albumok, EP-k, folytatások, bővítve a kiadó repertoárját."
A PLUTO Sound honlapja - Facebook - YouTube - Soundcloud - Instagram
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.