Azért nem lenne rossz tényleg, ha néha te lennél Isten - Rec.hu

2021.03.04. 11:52, RRRecorder

egyedi_peter_mmamt_ii.jpg

Ha lefekszem, mindenki meghal, ha felkelek, mindenki él. Az univerzum: nyílt, zárt vagy lapos? A tested elalszik, de az elméd ébren marad. Utazások a hangzó városok között. Apokalipszis 3D-ben, nyúlós bólogatás, balzsam, istenek közötti kémia, 303. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Egyedi Péter MMAMT néven 2019 elején adta ki első szólólemezét, amit be is válogattunk azévi kedvenceink közé, a most kijött II pedig még annál is jobb. A szövegek szokás szerint erősek, viccesek és szívbe markolnak (olykor egyszerre), költőiek és konkrétak. A zene pedig még változatosabb, izgalmasabb, mint volt. Az art rock és az énekes-dalszerző hagyomány mellett komolyabb szerepet kap az elektronika, nemcsak úgy, hogy ott a szinti a hangszerek között, hanem a ritmusokban is vannak tánczenés hatások, illetve elektronikus csipogások, zajok-zörejek színeznek vagy emelnek át dalokat más dimenzióba. A másik oldalon egyes dalokban a zongora, a vonósok, fúvósok szinte már kamarazenei hatást keltenek. (A zongora az egyetlen hangszer, amin nem Egyedi játszik, hanem Hegyi Áron.) Vagyis egy hatásos, izgalmas, összetett, sokszor meghallgatható lemez született. Egy posztban Egyedi Péter is azt írta, hogy "szerintem életem legjobb lemezét csináltam meg." Itt pedig egy "hosszú és érzelmes" posztban ír róla: "A Mmamt II a legtudatosabb dolog, amit eddig csináltam. Nagyjából fél év alatt született, magától jelentkezett be, hogy foglalkozzak vele, magától értetődő volt minden alakulása. Végig élveztem. Ez a munka volt az, ami nagyjából életben tartott ebben a szuperszar 2020-as évben a családom és a Fishinget övező szeretet mellett." (A fenti fotót Kósa Péter készítette.) Facebook


Pont három éve jelentette meg Rawmatik The States Vs Rawmatik című albumát, amin egy halom amerikai rapper alá rakta az alapokat. Most csak ketten rappelnek az ő sűrű, sötét és húzós régisulis beatjeire (plusz Sonnykraft és Kool Kasko scratchel): a New York-i G Stats és a baltimore-i Raf Almighty. The Ruler Gods című albumukon van még néhány vendég (a legismertebb Ras Kass; illetve egy remixben NKS, magyarul). Több New York-i rádió is játszott a lemezről számokat, és az év eddigi legjobb megjelenései közé sorolta a Hip Hop Golden Age és a Raw Side Hip Hop is, utóbbi a "kivételes" és "brilliáns" jelzőkkel. A lemezt magyarul a Lángoló mutatta be; mint a cikkből kiderül, személyesen még nem találkozott a három fő közreműködő, de az első pillanattól megvolt köztük a kémia. A lemez CD-n és vinylen is megjelenik. Facebook


Slo Mo Chan
egy titokzatos producer (bár annyira mégsem), akinek debütáló EP-jét a Mana Mana jelentette meg. A Blindspotról ezt írja a kiadó: "Filmzeneszerű, gazdagon rétegezett downtempo és trip-hop adják az alapot", plusz a négy számos EP második felében "keleti hangzással lesz teljes a történet." Ez pontos is, annyit érdemes hozzátenni, hogy mindegyik számban van egy-két erős, fő motívum, amik lekötik a figyelmet és elviszik a számot, de ezek mellett még számos apró részlet ad hozzá izgalmas ízeket az összképhez. Mana Mana honlapFacebook


Tavaly ősszel itt volt szó Bálint Anita vagyis nit. előző EP-jéről. Az a mesterséges intelligenciáról szólt, az új még nagyobb kérdést feszeget: az univerzum alapvető természetét, vagyis azt, hogy "nyílt, zárt vagy lapos?" De igazából sem ez a leírás, sem a Space Operetta cím nem visz igazán közel a zenéhez, ami távol áll attól, amit űrbármi címszó alatt hallani szoktunk. Elsőre a szabálytalan ritmusok tűnnek fel, amik ha rá is állnak időről időre valami kanyargós, önmagába tekeredő ösvényre, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan arról is letérnek. Ezek mellett szólnak: dallamtöredékek, mindenféle frázisok, hangok és hangocskák, köztük az "űr" témához kötődőek, valamint megfoghatatlan rebbenések, csúszások, nyikkanások és horzsolások; továbbá olykor egész komoly basszusok. Mindez végül valami sajátos, kiismerhetetlen, játékos logika alapján mégis összeáll, pedig nagyon könnyen fulladhatna káoszba. Az EP kb. fél óra, de ennél jóval hosszabb lemezre elegendő ötlet van benne, ezért sokszor élvezettel hallgatható. Nit. ezt írta a Recordernek: "Azt szeretem a legjobban a zenélésben, hogy kiterjeszthetem a szabadságomat, többek közt azzal, hogy nem kötöm magam műfaji korlátokhoz, jól bevált sémákhoz. Ha mégis használok valami ismerősebb motívumot, azt szeretem azonnal kicsavarni, próbálok viccelődni is az adott zenei helyzettel. Kísérletezek, hogy mit, mennyit tud megengedni még magának a szám belső struktúrája." Facebook


FAKT
vagy Faktor régóta megkerülhetetlen alakja a magyar hiphopnak. (Nemrég például Imi Lájttal alkotott duja, a Hipercsókák jött ki lemezzel.) Új kiadványa, a Labi tapes címének megfelelően egy beat tape. Többnyire kopogós dobok szólnak, valamint kissé elmosott-szétkent, lebegő, olykor fura helyeken megvágott hangszeres loopok. De ebből a punnyadva bólogatós hangulatból többször is kilép: a Slup pub in west például egészen furán lefojtott, valahogy mégis funky darab; a Lunch time és a One please roncsolt-nyúlós exotica-etűdül; a Mad v nem magamutogatóan, de tényleg őrült. Szóval ami elsőre egy jó kis mixtape-nek tűnhet, az másodjára még annál is jobb. Facebook


Március 3-a volt a 303 Day, ennek örömére készült egy válogatás Happy 303 Day címmel. Ez a szám itt nem a TB-303-at jelenti, hanem a Boss Dr. Sample SP-303 nevű samplert, amit például nagyon szeret(ett) J Dilla és Madlib. Ennek megfelelően instrumentáls, hangmintázós, bólogatós hiphop hallható a Farseers kollektíva által kiadott 14 számos válogatáson; slimface, Herring Franky, Lusta Bítek, TAT, suyo, Telga a producerek, néhány számban többen is együttműködtek. Farseers Facebook


Megjelent a Black Mongo debütáló kislemeze. A zenekar felerészt az annabarbi tagjaiból áll: Bátor Gergő (ének, gitár) és Bátor Bence (dob) játszott a kultikus zenekarban; mellettük Marjai Tamás (gitár) és Pál István (basszus) a tagok. És persze az annabarbiban megfordult Egyedi Péter is, aki producere a single-nek és a március 12-én érkező nagylemeznek is, mi több, az emo/indie számba egy kis "zongorakáoszt" is hozott. Az eleve meglepő, hogy készült egy remix a számhoz, az meg, hogy milyen lett, még inkább az. Facebook


Az Umbrella csapat több emlékezetes klipet készített már, az EDM-szupersztár BRONSON videójáról például itt írtunk. Most egészen más stílusban kaptak egy felkérést: az Architects friss lemezéhez készítettek egy klipet. A rendező Jeb Hardwick, de a megvalósítás az Umberllát dicséri. Arról, hogy hogyan rakták össze rohammunkábana látványos, festményszerű, 3D-s apokaliptikus videót, részletesen lehet olvasni a NuSkull interjújábanUmbrella honlapFacebook


Ben Leavez
új "audiovizuális EP-je" (ami gyakorlatban majd' hét percben két szám, két videó) erős hangulatfestő hatású downtempo, itt-ott bass music elemekkel megfűszerezve. Arról, hogy mi ez a hangulat, az Electronic Beatsnek beszélt a producer: "Van az a bizonyos pillanat, amikor még ébren vagy, de épphogy elalszol. Ezen a ponton néha előfordul, hogy a tested elalszik, de az elméd ébren marad. Ilyenkor mindenféle furcsa kép- és hanghallucinációt generál az emberi elme, hogy kiszabaduljon ebből az állapotból. Ez az állapot egy erős inspiráció számomra az alkotásban." A videókat Birinyi Tamás készítette. HonlapFacebook


Januárban jelent meg Nemerov Automated Dances című albuma, akkor ezt írtam róla: "A meglehetősen egybeszabott megszólaláson belül egyes számok széttöredezett IDM-nek mondhatók, mások a kísérleti zene absztraktabb irányához tartoznak." A lemezhez tartozott egy remixelésre szólító, letölthető hanggyűjtemény is. Az AD Remixes 18 remixet gyűjt össze, bő másfél órában. Érezhető, hogy mindegyik ugyanonnan indult ki, de ezen belül van táncos, majdnem táncos és kicsit sem táncos darab; sötét és absztrakt; 4/4-es, breakbeates és szanaszét tört is. A kísérőszövegben Nemerov arról ír, hogy a remixalbum logikusan következik az eredetiből, hiszen úgy állt hozzá a zenekészítéshez, mintha "utazásokat terveztem volna meg a hangzó építőelemekből összerakott, több tucatnyi 'város' között, és meg akartam osztani a felfedezésnek ezt az élményét más zenészekkel is." Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/03/04/azert_nem_lenne_rossz_tenyleg_ha_neha_te_lennel_isten_rec_hu
Azért nem lenne rossz tényleg, ha néha te lennél Isten - Rec.hu
süti beállítások módosítása