u-roy.jpg

Bár nem ő volt az első, aki jamaicai slágerek alapjaira toastolt, U-Roy kapta meg az Originator melléknevet - és a jamaicai zene forradalmasítása mellett a hiphop születését is az általa létrehozott stílus ihlette.

A 78 évesen elhunyt U-Roy 14 évesen buzdította először egy sound system közönségét - vagyis jamaicai szóhasználattal ő volt a DJ. Tagja volt Sir Coxsone Dodd sound systemjének, majd megismerkedett a producerkedésbe éppen belekóstoló King Tubby-val, az ő sound systemjénél később vezető DJ lett. Jamaica-szerte akkor lett ismert a neve, amikor 1970-ben John Holt reggae-énekes hallotta egy buliját, és ragaszkodott hozzá, hogy vegyék lemezre azt, amit csinál. Az ebből született single-ök - például az alább hallható Wake The Town - nagy jamaicai slágerek lettek; U-Roy lett a DJ-k királya, és az általa képviselt stílus széles körben elterjedt.

Mint a Guardian nekrológja írja, nem U-Roy találta fel a toastolást, de ő volt az, aki a teljes instrumentális számot végigtoastolta, nem csak néhány helyre szúrt be valami rövid frázist. Nem véletlen, hogy a rap legfontosabb inspirációi között is ott volt - a műfaj atyja, DJ Kool Herc közismerten Jamaicából származott, és az ott hallott stílust vitte el Bronxba.

TOOTS HIBBERT, EGY MÁSIK JAMAICAI ÚTTÖRŐ KORONAVÍRUSBAN HUNYT EL 2020-BAN

U-Roy nemzetközi karrierje meglehetősen valószínűtlen módon kezdődött: a Hall & Oates dolgozta fel egy számát, ami után a Virgin szerződést kötött vele, és nemzetközileg terjesztett lemezei nyomán Nagy-Britanniában is igen népszerű lett. Saját sound systemet is indított Jamaicában Stur-Gav néven.

Ha felsorolnánk, ki mindenkivel dolgozott, az nagyjából a teljes jamaicai who is who lenne. Bár végig aktív előadó volt, a nyolcvanas években hanyagolta a lemezkészítést, majd a kilencvenes évek elején rajongója, Mad Professor hatására és producerkedésével tért vissza erre a területre. Utolsó, egyelőre ki nem adott lemezének az a címe, hogy Gold: The Man Who Invented Rap.

Címkék: gyász u-roy
https://recorder.blog.hu/2021/02/18/elhunyt_u-roy_a_legendas_jamaicai_toaster
Elhunyt U-Roy, a legendás jamaicai toaster

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr516431806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása