Az UNO kártyajátékból csinál atlantai hiphop-akciókomédiát Lil Yachty

2021.02.10. 16:56, RRRecorder

 lil_yachty.jpg

Már több Mattel játékból készült film, úgyhogy nem jelenthet kihívás egy kártyajáték, amiben egy kártyára vagy egy azonos színű, vagy egy azonos számú másik kártyát lehet rárakni, meg lehet kettőt húzatni a másikkal.

A bubblegum trap műfaj atyja, Lil Yachty lesz a producere és talán a sztárja is az UNO kártyajátékra épülő akciókomédiának, vagy akció-kalandfilm-komédiának, netán action heist comedy-nek. A film az atlantai underground hiphop közegében fog játszódni, és megvan már a forgatókönyv, Marcy Kelly írta. Lil Yachty azt árulta el, hogy gyerekkorában nagyon szeretett UNO-zni, sőt, ma is szeret, úgyhogy ez a projekt közel áll hozzá.

A Mattel egyébként korábban olyan játékaira alapozva készített filmeket, mint a Barbie és az American Girl babák és a Hot Wheels autók. A cég képviselője azt nyilatkozta, hogy az UNO generációkat köt össze, meg hogy a brandjeiket a filmek "váratlan módokon" keltik életre. (Az UNO a hetvenes években született, a Mattel 1992-ben vette meg.)

BEATLES MONOPOLY, ROCKSTAR REHAB - ZENEI TÁRSASJÁTÉKOK


Igen, mindebből csak az nem derül ki, hogy mégis hogy az istenbe lehet az UNO kártyából akciókomédiát vagy úgy egyáltalán, bármilyen cselekményes alkotást csinálni. A Vulture-nek a következő ötletei vannak: a film elején rosszul sül el egy nagy tétben játszott UNO játszma, és ez indítja be a cselekményt - vagy esetleg a szereplők maguk UNO kártyák lesznek. A lap megjegyzi, hogy amikor 2013-ban megjelent a hír, hogy egy tévés vetélkedőt alapoznak a játékra, akkor arra az volt a reakciójuk, hogy "de legalább nem egy UNO filmben gondolkodnak".

Alább egy UNO szabálymagyarázat, ha valaki nem ismerné, alatta meg Lil Yachty friss klipje, egy posse cut a michigani rap szcéna szereplőivel.

Címkék: film lil yachty
https://recorder.blog.hu/2021/02/10/az_uno_kartyajatekbol_csinal_atlantai_hiphop-akciokomediat_lil_yachty
Az UNO kártyajátékból csinál atlantai hiphop-akciókomédiát Lil Yachty

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2816422684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása