morgan_wallen.jpg

Az amerikai zenei életet most Morgan Wallen botránya tartja izgalomban. Lefilmezték, ahogy részegen az N betűs szót használta. Fellépett ellene a kiadója, ejtették a rádiók - az eladásai viszont sokszorosára nőttek. Elindult a vita arról, hogy a fehér férfiak uralta műfajban a rasszizmus vajon kivétel vagy ((alig) titkolt) szabály.

Morgan Wallen 2014-ben a Voice tehetségkutatóban tűnt fel, 2015-ben jelentette meg első számait, 2018-ban a country műfajon belül már sztárnak számított, de csak 2020-ban jött el az idő, amikor az amerikai mainstreambe is betört 7 Summers című számával. A most januárban megjelent Dangerous című albuma a Billboard lista élére került. Nyáron már volt egy komoly botránya: lefilmezték, amint maszk nélkül bulizott, mi több, nőkkel csókolózott a pandémia kellős közepén. Akkor elhalasztották a fellépését az SNL-ben, de nem sokkal később már bemehetett a műsorba.

Ennél komolyabb botrány robbant ki, amikor a TMZ közölt egy videót arról, hogy otthona előtt, nagyobb társaságban káromkodik, többek között az N betűs szót is használva. Azt mondta, idézzük a TMZ-t, "take care of this p****-ass n*****", vagyis arra kérte egy társát, hogy figyeljen a velük lévő fekete férfira. Csak éppen úgy látszik, hogy nem jutott el hozzá a hír, hogy már néhány évtizede a fehérek viccből sem használhatják az N betűs szót, merthogy a közmegegyezés szerint az nem vicces, hanem rasszista, pont. (A felvételt egyébként egy szomszéd készítette, akinek elege lett a zajos társaságból.)

Már a TMZ cikkében is szerepel Wallen bocsánatkérése (sajnálja, szégyelli; tudja, hogy megbocsáthatatlan; ha tehetné, visszaszívná), de a reakció gyors volt. A rádiók túlnyomó többsége levette a műsoráról Wallen számait, kikerült a nagy stream szolgáltatók fontos playlistjeiről (bár a country nem arról híres, hogy nagyon menne streamen, pont Wallen sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy igen jó számokat hozott itt is), ejtette a koncertszervező cége, az Academy of Country Music pedig bejelentette, hogy tőlük bizony semmilyen díjat nem fog kapni. Kiadója "határozatlan időre felfüggesztette a szerződését", akármit jelentsen ez.


Ezután jött a csak-azért-is ellenreakció: mint a Billboard írja, Wallen eladásai megsokszorozódtak, összesítve több mint négyszeresére emelkedtek az előző hetinek; mind a dalainak a letöltései, mind az albumeladások megugrottak, és nemcsak az aktuális, hanem a korábbi slágerek és lemezek esetén is. Az iTuneson - ami még igenis létezik - az amerikai top 10 számból 5 az övé volt, és a 3 legkelendőbb album is.

FEHÉR RAJONGÓ RAPPELTE KENDRICK LAMARRAL AZ N BETŰS SZÓT, MEGÁLLÍTOTTA


A Wallen-ügy tágabb kontextusa a country műfaj és Nashville viszonya a rasszizmushoz. Nem titok, hogy a műfajt annyira a fehér férfiak dominálják, hogy még a fehér nőknek is sokszorosan nehezebb betörnie a műfajba. A kérdés azonban az, hogy ez, mondjuk így, történetileg így alakult, vagy pedig valamiféle intézményes rasszizmus működik Nashville-ben? A legtöbb country-sztár gyorsan kiírta a Twitterre, hogy Wallen rasszista káromkodása nem képviseli Nashville-t, vagy legalábbis nem a többséget. Azonban több lap arról ír, hogy ezzel a "nekünk ehhez nincs közünk" hozzáállással nem jutunk előrébb: a country-nak szembe kellene néznie végre a problémával. A Vanity Fair azt írja: "a műfaj éveken át azzal hitegette magát, hogy lehet egy kultúrát a fehér identitás köré építeni anélkül, hogy az feltétlenül rasszizmusba torkollna." Ugyanakkor a Wallen-ügy - illetve általában "a jobboldal és a mainstream Amerika eltávolodása egymástól" - most válaszút elé állította a country világot.

A határozott, gyors reakció még nem elég; például sokan írják, hogy a "határozatlan időre felfüggesztett" lemezszerződés nyitva hagyja az ajtót, hogy egy év múlva a "bűnbánó" Wallen szépen visszatérjen, aztán minden menjen szépen tovább. Sok ilyet láttunk már - mint sokan megjegyzik, főleg fehér férfiaknak képes meglepő gyorsasággal megbocsátani a szórakoztatóipar.

Rissi Palmer, aki a country-t éneklő igen kevés fekete nők egyike, egyenesen azt mondta a Los Angeles Timesnak, hogy őt jobban zavarja a "de hát mi nem vagyunk ilyenek" duma, mint amit Wallen mondott azon az estén. "Csak korlátozott számú dalt tudnak lejátszani a country rádiók, és nahát, ezeket mind fehér férfiak éneklik - na ezzel kellene kezdeni valamit, és ez lesz az igazán komoly munka" - mondta.

A Vulture egy másik fekete énekesnő, Mickey Guyton posztját idézi: "Amikor ilyeneket olvasok, hogy 'mi nem ilyenek vagyunk', csak nevetek, mert a country egészen pontosan ilyen. Tíz éve nézem ezt közelről. Csak olvasnátok azokat a gyűlölködő kommenteket, amiket napi szinten kapok. Nehéz szembenézni ezzel, de ettől még ez az igazság." Egy következő posztban hozzátette, hogy gyakran felteszi a kérdést, hogy "miért is küzdök azért, hogy benne legyek egy iparban, ami gyűlöl engem", de aztán mindig a fiatalokra gondol, akik még annyira sem tudnak harcolni, mint ő, meg azokra a csodás emberekre, akikből szintén sok van a műfajban.

https://recorder.blog.hu/2021/02/06/rasszista_karomkodason_kaptak_a_zeneipar_megbuntette_es_megsokszorozodtak_az_eladasai
Rasszista káromkodáson kapták, a zeneipar megbüntette - és megsokszorozódtak az eladásai

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9816417828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása