fuckyou.png

A The Flaming Lips már tavaly nyáron előállt egy lehetséges megoldással a biztonságos koncertezés kérdésére, akkor még csak pár tucat ember előtt léptek fel egy talkshow-ban. A buborékkoncert ötletét most több mint 100 emberre is kiterjesztették.

Wayne Coyne zenekarának sosem kellett a szomszédba mennie őrült koncepciókért, írtak már 24 órás dalt, melyet emberi koponyákba helyezve jelentettek meg, és világrekordként szerveztek 24 órás miniturnét is 8 állomással. A csapat tavaly az első között keresett megoldást a koronavírus alatti biztonságos koncertezésre, amelyhez egy régi, jól bevált kelléküket használták fel: az énekes-frontember már korábban is rendszeresen bemászott koncertjein egy-két dal erejéig egy nagy műanyag labdába, ezt terjesztették ki nemcsak a többi zenészre, hanem a közönség minden egyes tagjára is.

AKIK ELSZÁLLTABBAK DROGOK NÉLKÜL: A THE FLAMING LIPS PÁLYAKÉPE

A tévéfelvétel után fél évvel sor kerülhetett a zenetörténet első teljes labdakoncertjére is: január 22-én (majd egy nappal később, január 23-án ismét) a Flaming Lips fellépett otthonában, Oklahoma Cityben, ahol a közönséget egyesével-kettesével-hármasával osztották szét 100 darab felfújható labdába (vélhetőleg az alapján, hogy kik tartoznak egy háztartásba, nem csak úgy random). Így tartották meg a 13 számos koncertet, amelyen a közönségkedvenc számok mellett a legutóbbi, remek americana albumról is felcsendült pár szerzemény. A buli egyéb látványelemi közé tartozott még a színes konfettieső, valamint egy KAPD BE, COVID19! feliratú lufiköltemény.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wayne Coyne (@waynecoyne5) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wayne Coyne (@waynecoyne5) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wayne Coyne (@waynecoyne5) által megosztott bejegyzés

https://recorder.blog.hu/2021/01/25/_kapd_be_covid19_megtartottak_a_vilag_elso_buborekkoncertjet
"Kapd be, COVID19!" - Megtartották a világ első buborékkoncertjét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr816402584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása