phoebe.png

Összegeztük már a tavalyi év legjobb lemezeit, továbbá közösen összeállítottunk egy magyar toplistát, ám hagyománynak számít a Recorderen, hogy a stáb tagjai külön-külön is publikálják kedvenc dalaikat. A 2011-es2012-es2013-as2014-es2015-ös2016-os2017-es és 2019-es felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2020-as kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. A mai dj Huszár András. (A nyitóképen Phoebe Bridgers.)

A 2020-as személyes kedvenc dallisták sorát Frank Olivér nyitotta meg.

EZEK VOLTAK 2020 LEGJOBB MAGYAR LEMEZEI A RECORDER SZERINT


2020 nem egy olyan évnek bizonyult, amelyikben önfeledten bele tudtam vetni magam új zenék felfedezésébe vagy régiek újrafelfedezésébe, általánosságban a kulturális alkotások nem igazán tudták lekötni vagy elterelni a figyelmem a, nos, dolgokról. De az eszképizmus kudarca nem jelenti azt, hogy ne szerettem volna így is annyi lemezt, dalt, előadót, amiből összejön egy playlist.

Moses Sumney: Virile

Elég későn ültem fel a grae-vonatra, már bőven az év végi toplistázásokban jártunk, amikor beütött ez a melodramatikus art-rnb opusz, méghozzá a Planet Afropunk virtuális műsorából, amit Sumney az egzaltált Virile-lel és Thundercat varacskos basszusával indított. 


Solqlap Budapest: Fairy Tale

Régóta csípem Bognár Szabiék neosoul-jazzhop formációját, idén picit átfazonírozott néven három számos EP-n melengették a lelket a londoni Emmavie énekével, a hiphopos lüktetésű, jazzfunkos Fairy Tale róla a kedvenc. (Bognár másik projektje, az Àbáse is szállított egy finom kislemezt Yoru címmel, és a billentyűs-zeneszerző közreműködött a Dalfutár idei évadának legkedvesebb epizódjában is.)

slowvillage_1.jpg


Slow Village: Neszeszer
 

Rendesen beakadt nálam a Slow Village lemeze, minimum fél tucat számból tudnék kapásból válogatni ide, a Köd szövegében zseni, a Koronának az alapja bomba, de a Neszeszer perkusszív beatjével és prozódiáival és alliterációival nem tudok betelni.


Theo Parrish: Hambone Cappuccino 

A csodálatos This Is For You érdemeit méltán énekelte meg Rónai András kollégám a house veterán albuma kapcsán, de a tízperces darabokat későbbre tartogatom, így ezúttal a Fender Rhodes-alapdallamot tekergető, soulful ízvilágú nyitószámmal kanyarodok az elektronikára.


Ludwig Göransson: Trucks In Place 

Childish Gambino nagy spanja, az időközben keresett film- és sorozatzeneszerzővé  avanzsált svéd srác felelős az év dropjáért: Christopher Nolan Tenet című agyrúgásának autós üldözéses jeleneténél az amúgy sztenderd Hans Zimmeres elektronikát hirtelen belassuló, visszafelé lejátszott  szirénaeffektekkel IDM-esített gyömöszölés váltja fel.


Dé:Nash: Daráló Eldorádó 

És ha már éles és hatásos váltások. Korántsem vagyok nagy barátja minden Dé:Nash számnak, a frappáns szatíráktól a trash cikiségekig elég széles a merítés, de erre a szelepkieresztésre nagy szükségem volt. A legvégidézhetőszállóigésebb dal. 


Cardi B feat. Megan Thee Stallion: WAP 

Ami adja, az adja.
 

Jessie Ware: Spotlight

Kylie Minogue: Say Something

Róisín Murphy: Something More

charli XCX: Anthems

Caribou: Lime 

A diszkóblokk. Csak üdvözölni tudom, hogy tavaly mintha minden második énekesnőnek egyszerre jutott volna eszébe, hogy ideje begörkorizni a diszkógömb alá. Jessie Ware-vel érkezünk meg a buliba, az áttetsző vokálok és analóg szintik máris arcba tolják a vaskos melankóliát. Kylie szinti-elektropop partislágere visz tovább a vágyott eufória felé, aztán Róisín Murphyvel elszállunk és feloldódunk a végtelenbe és tovább. Charli XCX karanténhimnusza felelős az éjszaka legvadabb kontrollvesztéséért, Caribou pedig levezet a fáradt hajnalba. 

6342.jpg


Dzsúdló: Hajnal 

A Fotofóbia újhullámos trap-hiphop-r&b személyessége elsőre is slágeres, de csak ismételt hallgatásra jöttem rá, hogy mennyire befészkelte magát hozzám. A Hajnal szorongásossága, kongó beatje, ábrándos gitárszólama nagyon egyben van, a refrén isteni.


Sufjan Stevens: My Rajneesh
 

A The Ascension nem egyszerű album, elidegenítő, absztrakt gépzene, benne van a varázslat, csak munkás előbányászni. A lemezről lemaradt B-oldalas kislemezdal ugyanakkor kenterbe veri az egészet: a szektavezér balladájában vallásos mánia szárnyal az akusztikus kórusműből a glitches széthullásba. 


Phoebe Bridgers: Halloween

Két számot imádok igazán Phoebe Bridgers Punisherjéről, az apokaliptikus zárószám az egyik, adná magát, hogy az szerepeljen, de a Sufjan Stevens-dal grandiozitását és 2020-at inkább engedjük el a Halloween refrénjének puha, borzongatóan bársonyos harmóniáival.

HUSZÁR ANDRÁS KEDVENC 2019-ES DALAI ITT HALLHATÓK

https://recorder.blog.hu/2021/01/12/huszar_andras_kedvenc_2020-as_dalok
Huszár András - kedvenc 2020-as dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr216384850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása