A brit kormány tehet arról, hogy a zenészek nem turnézhatnak vízum nélkül

2021.01.10. 15:57, Gaines

brexit.jpg

Még tavaly év végén, a Brexit-megállapodás véglegesítésének köszönhetően derült ki, hogy a brit zenészek csak munkavállalói vízum birtokában koncertezhetnek az EU-ban, és ez fordítva is igaz. A The Independent EU-s forrásokra hivatkozva most azt állítja, az Egyesült Királyság kormánya kifejezetten visszautasította a vízummentes koncertezés lehetőségét.

A cikk információi szerint állítólag az EU felajánlott ugyanis egy olyan megegyezést, miszerint a brit zenészek vízum nélkül is beutazhatnak az EU-tagállamokba, ugyanazokkal a feltételekkel, mint számos másik szakma, amelyek mentességet kaptak 90 napig. A brit kormány azonban elutasította ezt a megállapodást. "Általában az a bevett ügymenet harmadik országok esetében, hogy a zenészeknek nem kell munkavízumot igényelniük, és mi megpróbáltuk ezt érvényesíteni, de az Egyesült Királyság nemet mondott" - állítja az újságnak nyilatkozó forrás. Ennek oka pedig az, hogy a kormány nem akar ugyanezekkel a feltételekkel bebocsátást engedélyezni az EU-ból érkező művészeknek. A kormány képviselői korábban azt mondták az NME-nek, hogy Brüsszel vetett gátat a vízummentességnek,

A hírre több neves zenész is dühösen reagált, a Radioheades Thom Yorke "gerinctelen pöcsöknek" titulálta a kormányt, Geoff Barrow, a Portishead frontembere pedig #BorisKilledMusic, azaz "Boris Megölte a Zenét" hashtaget indított, a miniszterelnökre, Boris Johnsonra utalva. A Brexit okozta vízumkötelesség súlyos következményekkel járhat a turnézni vágyó zenekarok számára, egyrészt a vízum kiváltása és az azzal járó bürokrácia extra költségeket vonhat magával, ami miatt sokan nem engedhetik majd meg maguknak, hogy a szigetországból Európába, vagy Európából a szigetországra utazzanak koncertezni, A brit zeneipar képviselői aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy vitára bocsáthassák az ügyet a parlamentben, az ehhez szükséges 60 ezer aláírás órákon belül összegyűlt, jelenleg 230 ezernél is többen csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Címkék: brexit
https://recorder.blog.hu/2021/01/10/a_brit_kormany_tehet_arrol_hogy_a_zeneszek_nem_turnezhatnak_vizum_nelkul
A brit kormány tehet arról, hogy a zenészek nem turnézhatnak vízum nélkül
süti beállítások módosítása