sama.jpg

Szabadlábon védekezhet majd Sama Abdulhadi DJ, akit december 28-án tartóztattak le a palesztin hatóságok, miután egy Jerikó közelében lévő mauzóleum területén tartott előadást.

Abdulhadi december 28-án vett fel egy szettet a Beatport Residency-szériájához, melynek helyszínéül a Nabi Musa nevű épületegyüttest választotta, amely részben szent hely - a palesztin muszlimok úgy tartják, itt temették el Mózest -, részben viszont idegenforgalmi létesítményként működik, 2019-ben kulturális központot is nyitottak a területén. A zárt körű előadást, amelyen 30 ismerősön kívül csak a stábtagok vettek részt, a komplexumban található vendégház előtti udvaron, egy bazár területén, a mecsettől és szentélytől elszeparálva tartották meg, és a palesztin Turisztikai Minisztérium engedélyt adott a rendezvényre - ezt később a hivatal cáfolta -, miután azonban a közösségi médiás felületeken megjelent néhány videó, amelyen fiatal férfiak és nők táncolnak együtt, és alkoholt fogyasztanak, ezen a helybéliek felháborodtak, és feljelentették a bulit a hatóságoknak, akik aztán leállították az előadást, másnap pedig letartóztatták Abdulhadit az otthonában.

Az eset nagy felzúdulást váltott ki a nemzetközi közvéleményben, petíció indult a 30 éves nő szabadon engedéséért, aki egyébként Palesztina első női DJ-jeként úttörőnek számít. Többek között Brian Eno és Roger Waters is szót emelt Abdulhadiért, akit végül feltételesen szabadlábra helyeztek. Az országot nem hagyhatja el, és még ügyészségi nyomozást folytatnak ellene a szent hely és vallási jelképek megszentségtelenítése, illetve a járványügyi korlátozások megsértése vádjával; amennyiben elítélik, akár két év börtönbüntetésnek is elébe nézhet.

"Jól vagyok, biztonságban, szeretném megköszönni mindazok támogatását, akik kiálltak az ügyem mellett, és az azonnali szabadon bocsátásomat követelték" - nyilatkozta a DJ. - "Nagyon meghat a zenészek, művészek, aktivisták és az egész zenészközösség támogatása." Abdulhadi már több történelmi emlékhelynél engedéllyel forgathatott; a jelenlegi helyzetet az is okozhatta, hogy míg a Nabi Musa bazárját a Turisztikai Minisztérium felügyeli, addig a mecsetet a Vallásügyi Minisztérium.

Címkék: sama abdulhadi
https://recorder.blog.hu/2021/01/04/szabadlabra_helyeztek_a_palesztin_dj-t
Szabadlábra helyezték a szent hely meggyalázásával vádolt palesztin DJ-t

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2516371044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása