Utolsó Óra: 1250 lemeznyi zenét gyűjtöttek, 68-at ki is adtak belőle

Amikor Howlin' Wolf, Muddy Waters és a blues többi afroamerikai legendája a hatvanas években az Egyesült Királyságban turnézott, minden akkori angol sztár őket akarta látni és hallani. A Rolling Stones és a Yardbirds tagjai, Eric Clapton, John Mayall, Alexis Korner és társaik mind ott tolongtak a backstage-ben.

Kétségtelen, hogy az amerikai zenészek nagy hatással voltak a szigetországi blues-rock és rhythm and blues fejlődésére, annak viszont elég kicsi a valószínűsége, hogy bármelyik brit rajongó ismerte volna Alan Lomax amerikai folklorista-zenetudós népzenei gyűjteményét, ami pedig még autentikusabb – és szinte kiapadhatatlan – forrásként szolgálhatott volna számukra. Lomax ugyanis 5000 órányi hangfelvételt, 130 ezer méternyi filmszalagot, 3000 videokazettát, ötezernél több fényképet, valamint számos kéziratot hagyott maga után a Nagy-Britanniában, Írországban, a Karib-tengeren, Olaszországban, Spanyolországban és természetesen a blues őshazájában, az Egyesült Államokban végzett gyűjtőmunkájáról. Előtte és azóta is számos jelentős gyűjtő és gyűjtés ismert, mint például Walter Fewkes, amerikai antropológus zuni és hopi indiánok között végzett 1889-1891-es gyűjtése, vagy a fotós Edward S. Curtis munkássága, ami az őslakos észak-amerikai indiánok fényképen történő megörökítése mellett zenéjük, nyelvük, szokásaik, életformájuk dokumentálására is kiterjedt. Hazai viszonylatban talán Lajtha László, Kodály Zoltán és Bartók Béla múlt század elején végzett tevékenysége hasonlítható Lomax munkásságához. Ez a három világviszonylatban is fontos népzenegyűjtő inspirálta később Martin Györgyöt és Kallós Zoltánt, a táncházmozgalom elindulását, egész népzenész-generációk szemléletét, azokét a zenészekét is, akik a muzsikálás mellett gyűjtéssel is foglalkoztak-foglalkoznak. Hatással volt az iskolai oktatásra is és az egyik fundamentuma lett sokak nemzeti identitásának, de nem abban az értelemben, amit az utóbbi évtizedekben a politika kisajátított és lejáratott. Az elődök szakmai tevékenységének hatása leginkább az 1997-ben elindított Utolsó Óra elnevezésű programban csúcsosodott ki.

A vállalkozás iránya annyiban tért el az elődökétől, hogy amíg ők szelektíven gyűjtöttek és a fókuszuk inkább a vokális népzenén volt, addig az Utolsó Óra egyrészt Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, a Partium, a Bánság, a Délvidék és Magyarország hangszeres népzenéjére helyezte a hangsúlyt, másrészt jóval tudatosabban és szakszerűbb módszerekkel vágott neki a vállalkozásnak.

Nézzük, hogy mi is volt az Utolsó Óra program, hogyan kezdődött, mi volt a munkamódszere és milyen eredményei vannak. Az ötlet a később a projekt vezetőjévé váló Kelemen Lászlótól származik, aki az erdélyi táncházmozgalom legendás együttesének, a Bodzafának, majd áttelepedése után az Ökrös Zenekarnak volt az egyik alapítója, 2001-től pedig a Hagyományok Házának lett a főigazgatója. Kelemen a Fonó Budai Zeneház tulajdonosát, Lukács Józsefet kereste meg elképzelésével, majd ők ketten, valamint a Fonó akkori ügyvezetője, Zsidei János kezdték el a terv részleteinek kidolgozását.

A koncepció szerint falusi hagyományos népzenei együtteseket hívtak meg a Fonóba, és lehetőleg velük egy pár táncost is. Egy-egy zenekar legfeljebb öt napot töltött az intézményben, ahol szállást és ellátást is kaptak. Ennyi idő alatt rögzítették a zenekar felvételeit, valamint a zenéhez és a tánchoz kapcsolódó népszokásokat, szöveget is. Fotókat, filmfelvételeket és aprólékos feljegyzéseket készítettek mindenről. A program 1997 és 2001 közötti első időszakában 112 zenekar fordult meg a Fonó stúdiójában, akik nagyjából 1800 órát kitevő anyagot hagytak maguk után, ami szinte hihetetlen terjedelmű dokumentum. Ezt az adatmennyiséget közvetlenül a számítógép merevlemezén rögzítették, majd archiválási céllal kiírták CD-kre.

A háromszéki Őrkői Cigányok.

A program fővédnöke dr. Glatz Ferenc, az MTA akkori elnöke volt, és az időszak valamennyi kulturális minisztere is támogatta a tevékenységet, valamint az MTA Zenetudományi Intézete és a Néprajzi Múzeum is a kezdeményezés mellé állt. Ritka pillanata volt ez a hazai kulturális életnek, hiszen azóta sem volt nagyon példa arra, hogy egy civil kezdeményezésből érkező projekt ilyen kiterjedt szakmai és politikai támogatással bírt volna.

„Az Utolsó Óra projekt stúdiómunkálatai 2001 szeptemberében lezárultak. Az Utolsó Óra elnevezés sajnos nagyon találó volt. Volt olyan idős muzsikus is, akit itt, Budapesten, a Fonó Budai Zeneház előtt, a felvételek idején, az utcán ért utol a halál, és azóta is, az itt járt mestereink közül egyre többen foglalják el helyüket a nagy, égi zenekarban. Mi, az itt maradt tanítványok pedig csak reménykedhetünk, hogy amit öreg mestereink dohány-sárga ujjairól a gépek segítségével letapogattunk és elmentettünk, az ugyanolyan érték marad, még az utánunk következők szemében is.” (Agócs Gergely népzenekutató, gyűjtésvezető)

1999 tavaszától a gyűjtés 25 felvidéki együttessel folytatódott. A projektben részt vevő szlovákiai magyar, szlovák, gorál és ruszin együttesek szervezését és a felvételek irányítását Agócs Gergely, néprajzkutató végezte. Ekkor újabb 250 cd-nyi zeneanyag került rögzítésre, a kapcsolódó videófelvételekkel együtt.

A harmadik rész 2000 májusában indult, a kárpátaljai, partiumi, délvidéki és magyarországi zenekarokkal. A 40 különböző formáció összegyűjtését és a felvételek előkészítését főképpen Vavrinecz András, Németh István, Árendás Péter, valamint Pál Lajos (Kárpátalja) és Bodor Anikó (Délvidék) végezték. A felhozatal ezúttal is sokszínű volt: a vonósokon kívül kárpátaljai rutén zenészek, bánsági román fúvósok, délvidéki tamburások, valamint sok magyar és cigány énekes is jelen volt. Ekkor 450 cd-nyi anyagot rögzítettek, amivel együtt az Utolsó Óra programban összesen 1250 CD telt meg zenével és szöveges adatokkal.

A szilágysági Csorba János "Lulu" Bandája.

A felvett zenei anyag legértékesebb, legszebb dallamaiból válogat a 68 CD-ből álló Új Pátria című – nevével az 1930-as években kiadott Pátria lemezekre utaló – albumsorozat. A Fonó Records 1998 és 2004 között először 18 CD-t adott ki az erdélyi gyűjtésből, lemezenként 500 példányban, majd 2010-ben 50 új lemez jelent meg, amelyeken erdélyi, felvidéki és magyarországi anyagok hallhatóak, így állt össze a 68 albumból álló gyűjtemény. A már 1000-1000 példányban megjelenő 50 új album jót tett az első 18 kiadványnak is, ismét felpörgött az érdeklődés, olyannyira, hogy a korábbi lemezeket is újra kellett nyomni. A 68 albumból készült egy díszdobozos kiadás is, de a lemezeket továbbra is meg lehet vásárolni külön-külön CD-ken, illetve letölthető formátumban is. Az értékesítést belföldön a Fonó végezte és végzi, de mostanában a Hagyományok Háza is bekapcsolódott a tevékenységbe, külföldön pedig elsősorban nagykereskedések terjesztik a lemezeket. (Az Új Pátria-díszdoboz és -lemezek a Fonó webáruházában.) A teljes sorozat cím és tartalom szerint itt található.

A kiadványok más csatornákon is eljutottak a világba. Kulturális szervezetek, közintézmények, alapítványok, tudományos központok, szervezetek, köztük Magyarország, Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja több tucat könyvtára, művelődési intézménye, önkormányzata, kulturális szervezete is kapott a lemezekből, sőt az egykori Balassi Intézet, valamint a Külügyminisztérium közreműködésével Spanyolországtól Skandinávián és Nagy- Britannián át Görögországig közel 30 európai ország meghatározó könyvtárába, kulturális és tudományos központjába is eljutottak az Új Pátria-lemezek.

A lemezek könyvszerű kivitele is tükrözi, hogy nem mindennapi gyűjteményről van szó. Minden album részletes, magyar és angol nyelvű leírást tartalmaz az előadókról és a falvakról, térségekről is, ahonnan származnak. Számos friss és archív fotó teszi még gazdagabbá a kiadványokat, sőt még térkép is segít eligazodásban. A szövegek nem csak néprajzi szempontból érdekesek, hanem általuk kirajzolódik a Kárpát-medence izgalmas kultúrtörténete, érthetőbbé válnak a régió politikai és gazdasági összefüggései is. Figyelemre méltó, hogy a lemezek tartalmáról a gyengén látók számára is adnak információt és feltüntették a lemezeken szereplő minden zenész születési dátumát és szülőhelyét is. Az egységes, igényes és átgondolt kivitelű albumok azonos betűtípussal és szerkesztési metódussal készültek (éppen ezért meglepő például, hogy a programnak nincs saját logója).

Az első a 68-ból: az 1998-ban megjelent Kalotaszegi népzene Váralmási Pici Aladár és Bandája előadásában: 

Az Utolsó Óra nem maradt a lemezgyűjtők és a tudományos szervezetek berkein belül, a szervezők szélesebb körben is népszerűsítették a programot. Egyrészt be akarták mutatni az eredményeket, másrészt azt is, hogy a Kárpát-medencei folklórkincs túlmutat önmagán, hiszen a folkzenekarok mellett, az etnojazz, a rock, a blues, a világzene és a kortárs elektronikus zene is merít ezekből a hagyományokból. Ezzel az elgondolással jött létre az első Utolsó Óra Fesztivál, ahol többek között olyan zenekarok léptek fel, mint az Ethnic Heritage Ensemble, a Ghymes, a Dresch Quartet, az Anima Sound System és a Dr. Valter & the Lawbreakers. A Fonóban éveken át, minden szerdán Utolsó Óra néven futott a táncház, ahova esetenként meghívták a gyűjtésben résztvevő „adatközlőket”. Szintén itt, a program indulásának 20. évfordulóján elindították az Első Óra koncertsorozatot, ahol fiatal előadók, zenekarok mutatkozhattak be.

Az Utolsó Óra programban részt vevő „adatközlők” közel 140 községből érkeztek. A részletes listát, amelyen a megyékbe való besorolás az 1913-as helységnévtár alapján történt, itt lehet böngészni. Az Európa legnagyobb egységes hangszeres népzenei gyűjteményét létrehozó programban közel 80 munkatárs dolgozott, a gyűjtőktől, a szervezőkön, a technikusokon, a fotósokon át a grafikusokig bezárólag. A századforduló legnagyobb szabású Kárpát-medencei népzenei gyűjtését többek között a Soros Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus, a Fonó Budai Zeneház, a 77 Elektronika és a Hagyományok Háza támogatta.

Természetesen az Utolsó Óra program nem pipálta ki a gyűjtést, hisz ma is lehet találni sporadikusan számos zenészt, aki értékes anyagot tud szolgáltatni, de olyan mélységben és összefüggésben, mint amit a program felszínre hozott, sajnos már nem. Ez a világon egyedülálló projekt a Bartók Béla, Martin György és Kallós Zoltán gyűjtéseinek idején feltárt egységes és mégis sokszínű, rendkívül gazdag zenei hagyomány életébe kapcsolódott bele, még pont időben, az utolsó órában.

(Köszönöm a cikk megírásához nyújtott jószívű és értékes segítségét Dr. Agócs Gergely néprajzkutatónak.)

Török Ferenc

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.