dsc_6436.jpg

A garázsszörfpunkban utazó skeemers zenekar idei terveit sok szempontból keresztülhúzta a vírus, de így is produktívak tudtak maradni: szeptemberben rendes klipet kapott az egyik legnépszerűbb daluk, az év második felében pedig ráfordultak harmadik EP-jük elkészítésére, amiről egy dalt már megmutattunk, most pedig nálunk debütál a teljes középlemez is. Premier!

twenty_twenty_borito_1400x1400_rajztabla_1_rajztabla_1.pngTwenty Twenty című, öt lendületes számot felölelő EP a Record Low stúdióban készült és a zenekar gitárosa, Juhász András producerelte, Puha Szabolcs hangmérnök segítségével. Egy kivételével az összes dal 2020-ban született és a lehető legkülönbözőbb témákat járják körbe: a teenage rage-től a szerelemig az érzelmek teljes skáláján játszik ez az öt szám" - mondta el Ferenczi Szoni, a zenekar frontembere. - "Azért lett az EP címe 2020, mert szerettük volna ezt a felejthetetlen évet a lehető legjobban megőrizni az utókornak. Attól függetlenül, hogy a zenei élet megállt, mi rengeteg dolgon mentünk keresztül: sikerek, kudarcok, jó és rossz övezte az egész évet. Azt mondják, az ember akkor tapasztalja meg, hogy mije van amikor elveszíti. Nekünk a koncertek, próbák hiánya, az elmaradt utazások és lehetőségek megmutatták, hogy hiába nem a zenéléssel foglalkozunk minden nap, hatalmas űrt hagyna maga után ha nem lennénk így egymásnak.

Az EP felvételeiről Juhász András mesélt. Hangzásban ez az EP szól talán az eddigi felvételeink közül a legmodernebben, ami szintén együtt játszva került rögzítésre, ahogy a korábbi lemezek is. A felvételek során az volt a cél, hogy minél közelebb kerüljünk végleges hangzáshoz, így a keverésnél már inkább az arányok és terek kitalálásán volt a hangsúly. Ez természetesen a gyakorlatban nem mindig valósult meg és volt, hogy egy-egy hangszer hangzását teljesen más irányba vittük el, mint ahogy a felvétel során eredetileg szólt.

dsc_6449.jpg

A stúdióban velünk volt az öcsém, Ferenczi Maxim, aki @fragments_of néven videóz és a segítségével a folyamatokat vizuálisan is meg tudtuk örökíteni. Nagyon titokzatosan csak annyit mondanék, hogy ez alatt a négy nap alatt nem csak ezt az öt számot rögzítettük a zenekarral, hanem valami nagyon izgalmas újdonságot is, amit jövő tavasszal hallhatnak majd azok akiket érdekel. Mi nagyon várjuk hogy megmutassuk.” 


ne is várjunk tovább, hallgassuk meg az év utolsó EP-jét a Recorderen:

ráadásnak pedig egy kisfilm a felvételről:

skeemers a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2020/12/31/ep-premier_skeemers_twenty_twenty
EP-premier! skeemers: Twenty Twenty

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7716366020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása