Így zárja le a Gorillaz ezt az átkozott évet

2020.12.27. 13:20, Gaines

gorillaz_season.png

Visszaugrunk tíz évet, és elpusztítjuk, amit ott találunk.

A Gorillaz eléggé kimaxolta 2020-at, hiszen egy egész éven átívelő, nagyszabású audiovizuális projektet vitt végig Jamie Hewlett és Damon Albarn zenekara: általuk "epizódoknak" nevezett videókból és/vagy dalokból és/vagy szkeccsekből építették fel a Song Machine-t, számtalan neves vendégelőadó közreműködésével. Ott voltunk a startpisztoly eldördülésénél, valamint az első hagyományos értelemben vett kiadvány, az első évad számait tartalmazó Strange TImez című lemezt is kiértékeltük.

Most befutott az évadzáró klip, szokás szerint természetesen animálva: a The Lost Chordban 2D, Murdoc, Noodle és Russel visszatérnek a 2010-es Plastic Beach című albumuk helyszínére, a szomorú nosztalgiázás azonban rövid életűnek bizonyul, mert egy leláncolt tengeri szörny képében megjelenik a dalban vendégeskedő Leee John, és a szeméből kilőtt lézersugarakkal megsemmisíti a csapat tengerparti luxuskecóját. Szívás, de hát mi mással végződne az idei évad, mint a régi világ emlékének pusztulásával; de lesz persze biztosan második szezon, szereplőink továbbugranak egy másik dimenzióba, ahol újabb kalandok várják majd őket.

Címkék: gorillaz
https://recorder.blog.hu/2020/12/27/igy_zarja_le_a_gorillaz_ezt_az_evet
Így zárja le a Gorillaz ezt az átkozott évet

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr316358638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása