Videopremier! Szesztay Dávid: Verőce session (második rész)

2020.12.18. 17:00, Gaines

szesztay_veroce.png

Novemberben mutattuk be Szesztay Dávid és zenekara első idei session videóját, amelyben a Határtalan EP dalai szólaltak meg a kismarosi erdőben, két hete pedig Verőcére látogattunk velük, hogy meghallgassunk két új szerzeményt, amelyek helyet kapnak az énekes-dalszerző jövő év első felében várható második LP-jén is. Már csak a verőcei session második felével voltunk adósak, amellyel visszanyúlunk Dávid bemutatkozó szólólemezéhez.

Az Elindul és a Jóbarát a Dalok bentre című lemezen szerepeltek, melynek melankolikus belső utazását akkor az év legjobb hazai debütálásai, sőt, az év legjobb magyar lemezei közé soroltunk. A live videót Szesztay Dávid és zenekara szeptember 28-án rögzítette Verőcén, az azóta sajnálatos módon bezárt a Forrás Irodalmi Kávézó teraszán, közvetlenül a Duna mellett. A két dalról ezt írta Szesztay: "Az első az Elindul, amihez Lovasi András írt szöveget, a második a Jóbarát, amit a zenekar a lemez verzióhoz képest egészen újraértelmezett. A videófelvételeket Kis Gergő készítette kizárólag Verőce és környékén, a hangfelvételeket Pantali Bence. Mix: Szesztay Dávid, master: Fenyvesi Márton." Hallgassuk is meg a session zárását a természeti felvételekkel:

Szesztay Dávid Facebook oldala

cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_182.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/12/18/videopremier_szesztay_david_veroce_session_masodik_resz
Videopremier! Szesztay Dávid: Verőce session (második rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2216350034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása