bankrupt-21-bandphotos.jpg

Elege van már ebből az évből a Bankruptnak, és valljuk be, nemcsak nekik. A zenekar viszont dalban is kifejezte, mit remél 2021-től, a hozzá készült klipben pedig a rajongók közreműködésével ütnek meg pozitív hangnemet. Premier!

A Huszonegy / Hello 21 (mint azt a csapattól megszokhattuk, két nyelven is elkészült a szám) a csapat második új száma az április végén megjelent, ötödik nagylemez, a Trollok Öltönyben óta. Arról a lemezről nálunk debütált jó néhány klip: gengszteres, politikusos, 1977-es, karácsonyi, agyátültetős, propagandás, újéves, Joe Strummeres, vagy épp London-Moszkva tengelyes. Nyár végén kijött még egy trópusi zene, most pedig a következő évre előre tekintő új szerzemény. "A világvége-hangulattól elszakadva, szerettük volna ezt az évet valami pozitív, előremutató dologgal befejezni - ebből lett ez az egyperces punkrock sláger" - meséli a Bankrupt. "A szám klipjéhez a közösségi média erejét kihasználva a zenekar barátaitól, kedvelőitől kértünk szelfi-videókat, amiben arra emelik a poharukat, hogy jövőre véget ér ez a rémálom, és lesz egy jó évünk megint. 10 országból 40 videót kaptunk. Sokan túl is teljesítették az elvárást valamilyen kreatív megoldással, és sikerült közösen egy nagyon hangulatos klipet összehoznunk."

A szám a Bandcampen is elérhető, a hétvégén a Spotify-ra és valamennyi digitális áruházba felkerül. A hangfelvételt Nóniusz Gáborral készítették a Bresaola stúdióban. A közeljövőbeli megjelenéseikről is meséltek nekünk a srácok: "A Huszonegy mellett felvettük a Commodores Sail On című számának punk feldolgozását is, ami jövő év elején jelenik meg a los angelesi Cleopatra Records Yacht Rock válogatásán, olyan előadók társaságában, mint az Electric Six, a Smash Mouth, a Vandals, a Vibrators, és az Iron Chic. Ez már az ötödik alkalom lesz, hogy rákerülünk ennek a kultikus kiadónak valamelyik kiadványára, amire nagyon büszkék vagyunk."

most pedig itt a közösségileg összekoccintós 2021-váró dal:

A Bankrupt Facebook-oldala

Bankrupt a Bandcampen

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_178.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/12/08/klippremier_bankrupt_huszonegy_hello
Klippremier! Bankrupt: Huszonegy / Hello 21

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5716324522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása