Itt a Hangfoglaló Program – Beindult a „nagylemez-üzem” az indulóktól

2020.12.04. 15:30, trecorder

third_planet.jpg
Október eleje óta szinte hetente érkezett egy-egy friss megjelenés a Hangfoglaló Program támogatott induló előadóitól. Egyértelműen látszik, hogy a koncertek leállása miatt több energia jutott a dalok dajkálgatására és a lemezfelvételre, ennek hatását valószínűleg a következő hónapokban is érezni fogjuk. Most az elmúlt hetekben megjelent nagylemezeket mutatjuk be.

Arról hosszasan lehetne vitatkozni, hogy mennyire idejétmúlt vagy épp megkerülhetetlen formátum a teljes album a zenei életben, egy pályája elején lévő előadó számára azonban igazi mérföldkőnek számít az első LP kiadása. A 2020/2021-es induló előadói évad tagjai közül ráadásul sokan érthető okokból a lemezek csiszolgatásába menekültek az élőzene nélküli valóságból.

Third Planet: T-0

A Third Planet szinte mindent színt megmutat magából bemutatkozó lemezén. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi hatás érződik az anyagon, amelyre korábbi, már EP-n kiadott dalok és vadonatúj szerzemények is felkerültek. Az alapvetően progresszív rockos, pszichedelikus rockzenét játszó zenekar a lemez címével is azt üzeni, a visszaszámlálás véget ért, a Third Planet története igazából most, ezzel az albummal kezdődik. Újdonságként több dalban is fontos szerep jut az elektronikának, de azért a zenekar hű marad az elszállós, gitárközpontú alapokhoz. A klipet is kapó dal, az Another World pedig pontosan mutatja, hogy milyen irányba is fejlődhet tovább a Third Planet.

nagy_emma_quintet_1.jpg
Nagy Emma Quintet: Low Frequency Oscillator

A Bartók Konzervatórium növendékei által alapított kvintett már második nagylemezét adja ki, a csapat így már szabadabban kísérletezett az elektronikus zenében használatos jeladóról elnevezett albumon. A kísérletezés jegyében az egyszerű dalformák mellett rendhagyó szerkezetű számok és néhol improvizációk is helyet kaptak a lemezen. Merthogy az oszcilláció jelképesen, sűrűn váltakozó hangulatok formájában az album dalain belül is tetten érhető. Az ellentétekre építő zeneanyag érdekessége, hogy az együttes mind az öt tagja jegyez saját dalt ezen a felvételen. Egyedi pillanatfelvétel a Low Frequency Oscillatoramelynek hangulatát a Scholtz Kristóf által rendezett live session videósorozat is csak tovább erősíti.

lss_0710_1_1.jpg
LongStoryShort!: Helo

A pimasz pop-punk csapat a kezdetekhez képest egyre inkább a magyar nyelvű szövegek felé lépett el, így az első lemezre már csak két angol nyelvű dal került fel. A zenekarnak jót tett a váltás, eleve nem sokan próbálkoznak ebben a műfajban magyar nyelven itthon. A Helo ráadásul amúgy is kivételes abban a tekintetben az idei hazai megjelenések között, hogy a borongós 2020-as évben a zenekar szándékosan már az első dallal „nyarat csinál”, és ezt az attitűdöt nem is ereszti a lemez végéig.

agavoid.jpg

Agavoid: Stratum

A triphopos, sötét elektronikában utazó Agavoid négyéves szünet után vette fel második lemezét Tövisházi Ambrus mentori segédletével. A Stratum hangulatában a naplemente békés fényeitől halad a sötétebb tónusú, néhol már éjszakai világot jelképező hatások felé. A Stratum az Agavoid korábbi dalaihoz képest house-osabb, feszesebb, gyaníthatóan azért is, mert a zenekar arra törekedett, hogy ezeket a számokat élőben is kompromisszumok nélkül adhassa elő.

a_bence_kalandjai.jpg

A Bence kalandjai: Tengerek

Jobbágy Bence számára sem épp a terveknek megfelelően alakult az idei év, emiatt például első nekifutásra a projekt kezdeti lendülete is megakadt kicsit. Mégis ennek a megakadásnak köszönhető, hogy a Tengerek egy nagyon bensőséges hangulatú indie-folk album lett, hiszen Bence végül a lemez gerincét egyedül, otthoni stúdiójában, egy szuszra vette fel. Ez adja azt az érzetet, mintha hallgatóként mi is ott lennénk ebben a stúdióban. A dalokhoz azért Bence állandó zenésztársai is hozzátettek még sok finomságot, úgyhogy a Tengerek egy itthon hiánypótló, kitárulkozó, igazi őszi/téli albummá érett.

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2020/12/04/itt_a_hangfoglalo_program_beindult_a_nagylemez-uzem_az_induloktol
Itt a Hangfoglaló Program – Beindult a „nagylemez-üzem” az indulóktól
süti beállítások módosítása