rec083_fb.png

Mától a szokásos és új helyeken (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) tudod beszerezni vagy itt házhoz rendelni a 83. Recorder magazint, amelynek címlapján a pár héttel ezelőtt a második albumát megjelentető Carson Coma zenekar tagjai láthatók, akik közül kettővel, az énekes Giorgióval és a dobos Barnabással nagyinterjút készítettünk. Nézzük, mi van még az ingyenes újságban!

Nyakunkon az év vége! A hideg, a depresszió és toplistázás ideje. Mi is megpróbáltunk számot vetni ezzel a végtelenül bizarr esztendővel, és összeszedtük, mik voltak 2020 legjobb lemezei (magyarból különösen sok szuper volt), filmjei és tévésorozatai. A zenekritikák között egy csomó nagynevű előadó újdonságával foglalkozunk: Bruce Springsteen, Kylie Minogue, Sufjan Stevens, Róisín Murphy, a Gorillaz és Apey is nemrég hozott ki új albumot. A Profülben Szesztay Dávid ismerkedik meg Kevin Morby-val, továbbá kiderítjük azt is, hogy David Byrne új koncertfilmjét, az American Utopiát lehet-e egy lapon emlegetni a Stop Making Sense-szel.

daoffjzikg7zalejawrvt1upatq.jpg

Az újság többi részében elmenekülünk 2020-ból, visszaugrunk húsz évet az időben, és megnézzük, mi volt a menő 2000-ben.

Itthon az év egyik legnagyobb slágerét, az Egyedül című dalt az akkoriban Bery néven futó Sugár Bertalan énekelte (Váczi Eszterrel közösen), akivel egy monstre interjúban száguldunk végig a popzenei karrierjén, hogy egy sor csalódás, méltatlan helyzet, egy kudarcos New York-i kitérő, két újrakezdési kísérlet, és masszív mennyiségű elszívott fű után jógaoktatóként találja meg a boldogságot.

img_0134.jpg

Berci lakótársa New Yorkban kedvenc félig visszavonult újságírónk, Mesterházy Lili volt, aki stílszerűen PJ Harvey New Yorkban fogant 2000-es mesterművéről, a Stories from the City, Stories from the Sea-ről írt személyes sztorikkal tűzdelt méltatást.

Sokan szerették a legutóbbi számban a Kristóf Norberttel készült szokatlanul őszinte interjúnkat, most pedig kiderül, hogy Norbi nem csak remek dalszerző, hanem tehetséges újságíró is. Két nagy kedvencére emlékezik 2000-ből: a Radiohead korszakalkotó Kid A című lemezére, illetve a fülbemászást azóta is rendületlenül gyakorló kanadai ikerpáros, Tegan and Sara akkori albumára.

1_ofr9h9zzkqltxjovuvt50g.jpeg

Írásra fogtunk egy másik magyar muzsikust is, a Péterfy Bori & Love Band zenei atyját, a szólóban Erik Sumo néven operáló Tövisházi Ambrust, aki a 2000-es év egyik legkülönösebb megjelenéséről, az instant legendás Marvin Pontiac lemezéről rántja le a leplet.

Hogy a DJ-k se maradjanak ki a mókából, megkértük a Shuriken néven két és fél évtizede munkálkodó Vályi Gábort (aki tegnap azzal ünnepelte a saját 45. születésnapját, hogy a 45 kedvenc kislemezéből rakott össze egy csodás mixet), hogy számoljon be a húsz éve indult Discogs nevű zenei adatbázishoz fűződő szeretlek-is-meg-nem-is viszonyáról. De itt van az összes trendet mindenki más előtt évekkel kimaxoló biológus hobbi-DJ Jóri Balázs, alias Izborn is, aki pedig a The Avalanches esszenciális lemezéhez, a Since I Left You-hoz írt ódát.

Rónai András és Puskár Krisztián kissé obskúrusabb kincseket túrtak elő 2000-ből. A Luomo néven microhouse vízekre evező Sasu Ripatti (aka. Vladislav Delay) egyszeri és megismételhetetlen csodáját, a Vocalcity-t, illetve a Suicide-tag Martin Rev újrafelfedezésre érdemes Strangeworldjét.

Visszatért köreinkbe Greff András is, aki az Afghan Whigs-vezér Greg Dulli 2000-ben indult sideprojektréről, a The Twilight Singersről mondja el a lényeget. Huszár András közben megnézi, mi van D'Angelo kockahasa mögött, Szedlák Ádámtól pedig megtudhatjuk, milyen is az a Y2K-esztétika.

gregdulli.jpg

Jakab Juli két éve a What the FAQ-cikkünkben elárulta, hogy egyetlen dologért rajongott egész életében, és az a Spice Girls volt. Azóta viszont rájött, hogy ha még valakiért rajongott volna, az Jennifer Lopez lett volna. Elindult hát Juli attól az ikonikus zöld ruhától, amit a 2000-es Grammy-díjkiosztón viselt J.Lo, és feltérképezte mi mindent tett le az asztalra ez a nagyszerű Puerto Rico-i asszony.

Rácz Viktória mindenki kedvenc bevackolós komfortsorozatára, a 2000-ben elindult Gilmore Girlsre néz rá friss szemmel, de ugyanezt teszi az abban az évben bemutatott első X-Men-filmmel is, ami elindította a teljes palettát ledózeroló szuperhősfilmek korát. Pedig mehetett volna izgalmasabb irányba is dolog, például abba, amit M. Night Shyamalan szintén 2000-es halkszavú remekműve, A sebezhetetlen jelölt ki - erről a leghollywoodibb magyar filmrendező, Madarász Isti írt szívből jövő cikket.

010_cin02042_c387.jpg

A Távol-Kelet-szakértő Frank Olivér megnézi, miért durrant akkorát a Tigris és sárkány, az animáció-szakértő Herczeg Zsófi beleássa magát Don Hertzfeldt munkásságába, a Lars von Trier-szakértő Onozó Róbert pedig a Táncos a sötétben kapcsán teszi fel a kérdést: remekmű vagy nyomorpornó?

Van print újság 2020 végén Magyarországon, amiben Nagy V. Gergő egy teljes oldalon keresztül áradozhat egy két évtizeddel korábbi öt és fél órás kísérleti naplófilmről, amit a vécére is kamerával közlekedő New York-i avantgárd atyaúristen, a Susan Sontaggal viháncoló Tarr Bélát megörökítő Jonas Mekas készített? Bizony van, a Recorder.

Az ismert okok miatt most a szokásosnál is nehezebb lesz az eredményes lapvadászat, de mivel a szokásosnál is szuperebb újságot hoztunk össze nektek, érdemes az életcélotokká tenni a beszerzését. Ha nagyon nem megy, írjatok ránk Facebookon, és próbálunk segíteni.

Kellemes ünnepeket kívánunk, vigyázzatok magatokra, és ha minden jól megy, februárban jön a következő szám.

rec083_cover.jpg

A korábbi számok fókusztémái:

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev

https://recorder.blog.hu/2020/11/27/megjelent_a_recorder_magazin_83_szama
Megjelent a Recorder magazin 83. száma

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3716304230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása