_d2i7333_1.jpg

A november 11-én megjelent Magyar Közlönyben kihirdetett gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez a magyar zeneipar szereplőit tömörítő Music Hungary Szövetség. (Fent: Weyer Balázs, a Szövetség elnöke / fotó: Nemes Róbert)

A Közlönyben felsorolt, mentesített tevékenységek között szerepelt ugyan az előadóművészet illetve az előadó-művészetet kiegészítő tevékenység, ám a jelenlegi enyhítés, ellentétben a tavaszi intézkedésekkel szemben, ezúttal csak a KIVA adózási formára vonatkozik, a KATA-sokra nem, pedig a zenei szektorban ez utóbbi a legjellemzőbb adózási forma. A Szövetség levele elérhető a honlapjukon, melyben továbbá azt kérik Varga Mihály pénzügyminisztertől, hogy ha lehet, a KATA-s adóalanyok is mentesülhessenek a tételes adó megfizetése alól, nem csak a novemberi hónapra, hanem addig, míg az élőzenei rendezvényekre vonatkozó tilalom él.

A Szövetség számára kiemelten fontos, hogy a legkisebb zeneipari szereplők érdekeit is a lehető legnagyobb mértékben képviselje, főleg egy olyan évben, mint az idei. A március eleje óta tartó világjárvány különösen erősen sújtja a kreatív ipari szektort, a vállalkozások életben maradásához pedig elengedhetetlen az állami segítség. A Music Hungary Szövetség ezért még a tavasszal felkérte a PwC-t, hogy készítsenek el egy hatástanulmányt a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5%-ra történő csökkentéséről, melyet a november 9-10-én tartott éves Konferencián hoztak nyilvánosságra. Erről bővebben itt adtunk tájékoztatást.

https://recorder.blog.hu/2020/11/24/nyilt_levelben_kernek_kata-s_enyhitest_a_zenei_szektor_kepviseloi
Nyílt levélben kérnek KATA-s enyhítést a zenei szektor képviselői

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr916297400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása