Grimes is besegít az év legjobban várt videojátékába

2020.11.19. 13:54, Gaines

cyberpunk.jpg

A Cyberpunk 2077 című játék elméletileg december 10-én debütál, a megjelenéshez pedig nagyszabású, húsz előadót megmozgató dupla albumot is hozzácsap a CD Projekt RED. A két részletben közreadandó zenék közül az első beharangozót már hallhatjuk a Run The Jewels jóvoltából, a többi eredeti szerzemény címéről is lehullt a lepel.

A The Witcher-szériáért felelős lengyel videojáték-fejlesztő cég sokat húzta idén a Cyberpunk nevű szerepjátékból adaptált új produkciójára várakozó rajongókat: eredetileg már áprilisban meg kellett volna jelennie a játéknak, ám a projekt azóta sorozatos késésekkel tolta ki a debütálás dátumát egészen december 10-ig, ami elvileg már tuti, de sokan még mindig szkeptikusak. Talán megerősítés is lehet, hogy hivatalosan is bejelentették a Cyberpunk 2077 betétdalokkal telezsúfolt soundtrackjét, amely két részletben fog kijönni: az első korong december 11-én, a második december 18-án válik elérhetővé, a dalokat pedig a játékban is lehet majd hallgatni a rádiót tekergetve.

NA MELYIK ÉNEKES TÉRT VISSZA A RED DEAD REDEMPTION 2-VEL?

A nyilvánosságra hozott számlista alapján Grimes, SOPHIE és Nina Kraviz is hozzájárul a játékhoz egy-egy számmal, a keményebb zenéket a veterán Converge és a death metálos Tomb Mold fogja képviselni, a brazil Deafkids törzsi pszichedéliával garázdálkodik, Gazelle Twin hozza az experi-indusztriál popot, a HEALTH meg zajelektronikát, egyszóval tarka lesz a disztópikus játék dalválogatása. Az előadók neve mellett egyébként ott szerepel a játékbeli alteregójuk is, Grimest például Lizzy Wizzynek fogják hívni, a Deafkidsből meg Tainted Overlord.

Múlt héten már kiadták előfutár gyanánt a RTJ, vagyis hogy, a Yankee And The Brave stílszerűen No Save Pointra keresztelt számát:

Radio Volume 1:

01 Run the Jewels (Yankee and the Brave): “No Save Point”
02 SOPHIE / Shygirl (Clockwork Venus): “BM”
03 Le Destroy (The Bait): “Kill Kill”
04 Yugen Blakrok (Gorgon Madonna): “Metamorphosis”
05 Konrad Oldmoney (7 Facas): “Dinero” [ft. Cerbeus]
06 Deadly Hunta / Maro Music (Footage Missing): “When It’s War’
07 The Armed (Homeschool Dropouts): “Night City Aliens”
08 Converge (Shattered Void): “I Won’t Let You Go”
09 Aligns (Rubicones): “Friday Night Fire Fight”
10 Tomb Mold (Bacillus): “Adaptive Manipulator”
11 Deafkids (Tainted Overlord): “Selva Pulsátil”

Radio Volume 2:

01 Namakopuri (Us Cracks): “PonPon Shit”
02 Grimes (Lizzy Wizzy): “Delicate Weapon”
03 Rat Boy (IBDY): “Who’s Ready for Tomorrow”
04 HEALTH (Window Weather): “Major Crimes”
05 Rosa Walton (Hallie Coggins): “I Really Want to Stay at Your House”
06 Nina Kraviz (Bara Nova): “Surprise Me, I’m Surprised Today”
07 Raney Shockne (Point Break Candy): “Hole in the Sun” [f. COS and Conway]
08 Gazelle Twin (Trash Generation): “History”
09 Poloz (Tinnitus): “On My Way to Hell”

 

https://recorder.blog.hu/2020/11/19/grimes_is_besegit_az_ev_legjobban_vart_videojatekaba
Grimes is besegít az év legjobban várt videojátékába
süti beállítások módosítása