konf.jpg

November 17-én, kedden a Budapest Music Center könyvtárában rendezik meg az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának „Boldog, szép napok?” – a magyarországi könnyűzene helyzete az átalakulás éveiben című konferenciáját, amely a rendszerváltást megelőző és követő egy-egy évtized könnyűzenéjének történetét térképezi fel a korszak főszereplőivel és kutatóival. Az eseményt online élőben is követhetjük majd.

„Káosz és zűrzavar” következett, vagy az „Álmodozások kora” köszöntött be a könnyűzenében a Kádár-korszak után? Miként lazultak a fékek a nyolcvanas években, és hogyan rendeződtek át a pop- és rockzenében az erőviszonyok a harmadik köztársaság első évtizede alatt? Milyen lokális válaszokhoz vezetett a monopol-struktúra felbomlása, és hogyan tudtak hűek maradni magukhoz a megváltozott körülmények között a már beérkezett zenekarok? Mihez kezdtünk a szabadsággal? Kiköltöztek-e egyáltalán az agyunkból a kopasz cenzorok?

Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a „Boldog, szép napok?” – a magyarországi könnyűzene helyzete az átalakulás éveiben című konferencia: míg a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram tavalyi, A falak leomlanak című tanácskozása a rendszerváltozás és a könnyűzene összefüggéseire fókuszált, idén az átmenet éveit veszik górcső alá: a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliumának megszűnésétől a magánkiadók tündöklését és bukását is magában foglaló rövid évtized talmi eufóriáját, az utolsó Németh-kormány, az Antall-, a Boross- és a Horn-kabinetek idejét, az új rendszer alapjainak lerakását a régi romjain.

A szervezők így foglalják össze a konferencia célkitűzéseit: "Azt a folyamatot kívánjuk jobban érteni, amelynek során a monopol-struktúra repedései közé határtalan vállalkozókedv költözött. Szemügyre vesszük a sajtóviszonyok átrendeződését, de megvizsgáljuk a születő harmadik köztársaság kultúrpolitikájának legfontosabb irányait is. Kíváncsiak vagyunk rá, mi lett a hazai koncertéletet évtizedeken át szervező Országos Rendezőiroda örökségével, de nyomon követjük azt is, ahogy az Fekete Lyukból kirajzott underground a romkocsmák falai közé költözött. A Komárom-Esztergom megyei, pécsi és soproni, valamint a debreceni, egri és szegedi körképekből pedig a lokális zenei színterek megküzdési stratégiáiba kaphatunk bepillantást, egyszersmind áttekinthetjük a vidék könnyűzenei életének friss áramlatait és törekvéseit is."

A tanácskozást egy pódiumbeszélgetés zárja. Lévai Balázs Falusi Mariannt, a Pa-Dö-Dö tagját, Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét és Németh Alajost, a Bikini basszusgitárosát faggatja majd arról, mit jelentettek számukra az átalakulás évei.

A konferenciát a vírushelyzetre való tekintettel szigorú szabályok betartása mellett, a Budapest Music Center könyvtárában rendezik meg. A 10 órától kezdődő előadásokat, illetve a 18 órakor kezdődő pódiumbeszélgetést a Volt egyszer egy beatkorszak, valamint a Hangfoglaló Program Facebook-oldalán élőben közvetítik. Az elhangzottak a Hangfoglaló Program YouTube-csatornáján is elérhetőek lesznek, a referátumok leírt, bővített és lábjegyzetelt változatát pedig a tervek szerint kötet formájában is kézbe vehetjük majd.

További részletek a konferencia eseményleírásában olvashatók.

bmc_konferencia.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/11/16/_boldog_szep_napok_kedden_konferencia_a_magyar_konnyuzene_egyik_legizgalmasabb_idoszakarol
"Boldog, szép napok?" – Kedden online konferencia a magyar könnyűzene egyik legizgalmasabb időszakáról

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7716287118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása