planetdamage_album_promo_01.jpg

Planetdamage-et, azaz Bari Máriuszt már régi ismerősként üdvözölhetjük a Recorderen, sötét EBM-indusztriál zenéivel Magyarradaros bemutatkozása óta több EP-jével is foglalkoztunk, sőt még 2021-ről is jövendölt nekünk. A nagyívű koncepciókkal dolgozó, íróként is aktív alkotó új ipari-cyberpunk anyaggal érkezik, a 40 perces kísérővideóval megtámogatott Relapse Protocol című album-mixtape hibrid először itt hallgatható meg. Premier!

planetdamage.jpgAz ipari, technoid és breakbeat hatásokat ötvöző album még augusztusban debütált a Fekete Zaj fesztiválon, most pedig az amerikai Black Pill Red Pill kiadó gondozásában jelenik meg; a masteringet a Killing Joke-ból és az Implantból is ismert Reza Udhin követte el, az artworkön és a kísérővideón Besenczi Richárd dolgozott, vele Planetdamage már együttműködött a Vex és a Hi Rez Lo Life videóin is.

Planetdamage-től nem áll távol a cyberpunk műfaja, elég csak Damage Report-projektet említenünk. “Első könyvemet, a Damage Reportot arról írtam, hogy “miként képzeltük el a jövőt és mi lett helyette”" - meséli. - "Ez a közvetlen folytatása arról, hogy hogyan nem tudjuk kezelni az előttünk lévő szabadság- és lehetőségfokokat.
Elnyomó politikai rendszerek, egyre komplexebb lét- és gazdasági mechanizmusok és saját hibás viselkedésünk egyaránt tehetnek arról, hogy képtelen az egyesült emberi faj előrelépni. Az album egy dühös emlékeztetője 2020-nak: arról, hogy hol vagyunk és hogy hol nem kellene lennünk egyáltalán. Példákat hoz arra, hogy hol tudtuk ezt a jövőt elrontani - a probléma főleg az emberi viselkedésben van (rendszer- és lázadóoldalon is), nem a technológiában.

Rákérdeztünk, lesz-e még további folytatása ennek a koncepciónak, hosszabb történetfolyam része-e az új fejezet. "Ha a kérdés az, hogy a Damage Reporthoz lesz-e folytatás, érik, de még nincs belőle semmi mutatható. Ha a lemezhez, abban nem vagyok annyira biztos, bár a probléma jelentős annyira, hogy ez áthasson későbbi anyagokat is. Az biztos, hogy akarok egy fast-forward hangulatú anyagot csinálni szöveg nélkül. A közhelyeket ki akarom kerülni és ez az a pont, ahol el tudnám kezdeni ismételni magam, azt meg szerencsétlennek tartanám." Év végére vagy jövő évre így remixeket várhatunk (készül konkrét remixlemez a Relapse Protocolhoz), és új számok is be vannak már tárazva, "úgyhogy sebesség van, ihlet van, aztán ha a Cyberpunk 2077 esetleg tényleg megjelenik december 10-én és még áram is lesz akkor a bolygón, akkor lehet hogy az keresztülhúzza a számításaimat és még csinálok két lemeznyi dühös electropunkot, szerintem most mindenki igyon egyet arra, hogy ez így legyen, vagy pont az ellenkezője."


most hallgassuk is meg az új lemezt, ezt követően Bari Máriusz még egyenként kommentárt is fűz a dalokhoz, majd a friss információk birtokában megnézhetjük a kísérővideót is:

INTRO (TENSOR)

Az album elkészültéhez a szikra a Fekete Zaj fesztivál 2020-as felkérése volt. Annyit tudtam csak, hogy sötétedés után van 40 percem és a lehető legtöbbet kell kihoznom belőle.Ott jött az ötlet, hogy ha táncoltatni akarok, felesleges különálló számokkal dolgozni, az csak megakasztaná a hangulatot, inkább egy nonstop livemixet kellene csinálni, felesleges szünetek meg számközi felkonfok nélkül. Az intro pont ehhez lett belőve, a közönség másfél perc alatt pont bejut a sörpulttól a színpad elé, nekem meg van másfél percem arra, hogy talpon éljem túl az első rohamnyi lámpalázat. Amúgy van egy komplett finom technoid számom Tensor címmel, aminek ez az intrója, csak annyira idepasszolt az eleje, hogy levágtam a többit róla, a teljes szám majd egy későbbi kiadványon jelenik meg.

COLOR THAT LAND RED (FASTER)

Évekkel ezelőtt találtam rá egy infografika-CV gyártó site-ra, ennek volt egy funkciója, ami nagyon megmaradt bennem. Megadtad, hogy milyen nyelveken beszélsz, az meg egy térképre rávetítette, hogy milyen országban tudnál boldogulni azzal az adott nyelvtudással, amid van. Meglehetősen gyorsan rá tud eszmélni az ember, hogy a nyelvtudás mekkora kincs, a hiánya meg mennyire elgyengíti a globalizmus közepén. Főként akkor, amikor túl nagy az igazságérzete és túl hangosan szólal fel a dolgok ellen, akkor lehet, hogy mennie kell - mennyire könnyű máshol túlélni és mennyire van értelme sokáig így működni, ha sorra lövi ki az országokat maga alól? Ezt kapargatja a szám, az eredeti, jóval lassabb változata az év elején jelent meg egy Black Pill Red Pill - Tigersquawk label battle válogatáson.

planetdamage_live_at_feketezaj_2020_01.jpg

KOMPROMAT (FRAILTY METRICS)

Torzult megfigyelési kultúráról és torzult elvárásokról szól a szám - arról, hogy mennyire sokat gondol magáról az ember, amikor azt hiszi, hogy megfigyelik, pedig meglehetősen nagy az esélye, hogy nem egyedi, nem is számít ÉS nem is figyelik meg. Ez a szám már vagy másfél éve kész, csak a szöveg jött irreálisan lassan. A kicsit disszonáns 303 a szám közepén egy Phoscyonból jön, pont egy studio mistakeből született, ahogy az kell.

SO IS EUROPE (DEXEDRINE)

Van egy füzetem, amibe dalszöveg- és számcímötleteket írok, aztán időről időre átnézem, hogy miket lehetne összekötni, így jött a So Is Europe, elégedetlenkedés arról, hogy a világ egyik fele A/B teszteli a másikat. Ennél a számnál jött az ötlet, hogy ne egy-, hanem kétfajta vokált használjak minden számban, ne csak a narratív legyen, hanem egy élesebb-kiabálóbb is, amik olykor-olykor felosztják egymás között a szöveget, ez egészen jól működik. Mindkettőt a Roland VT-3 meg egy MSCDR-70 multistomp adja.

HI REZ LO LIFE (MK2)

A Scraps EP-nél a breakbeat változat egy spontán ötlet volt csak, de nagyon sok embernek beragadt - én meg továbbfutottam az ötlettel, hogy mi lenne, ha a 135BPM technoid veretést fellazítanám még több breakbeattel. A Fekete Zaj feszten élőben teszteltem az ötletet, jelentem, működik. Amúgy egy komplett infografikát csináltam a lemezről, hogy melyik számnál milyen pluginokat használtam, aszerint az albumon ez az egyetlen szám, ahol a Night Flight szól, ami egy Solina-utánzat plugin, meglepően zsíros-sajtos olcsó Jarre-utánzatoknak ad alapot az a VST, imádom :)

FREEPORT

Félünk az antropomorf istenektől, úgyhogy inkább csináltunk magunknak valami absztraktabbat, amitől félhetünk, de azt hisszük, hogy még kontrollálhatjuk és miénk az utolsó szó, pedig. Lehet, hogy van benne utalás Gibsonra meg a Tessier-Ashpool tengelyre, ellenben a csepeli szabadkikötőre nincsen, mielőtt valaki bedobná.

FIREWALLS (SHORTCUT)

Az első kislemezemről emeltem át ezt a számot és csináltam a majdnem-synthwave döngölésből egy két percre meghúzott törzsi doborgiát. A 40 perces limit miatt azt hiszem, ez a szám lett a legjobban meghúzva és attól függetlenül, hogy több helyről mondták előhallgatók, hogy méltatlanul rövid lett, mert többet érdemelne, pont jól vezeti fel az album második felét.

THE MARK (MK3)

Erre indult be a tombolás a Zajon, ezt a számot szeretik a DJ-k is játszani és mindeközben ez az a szám, amit a legtöbbször variáltam át, szövegben is, zenében is. A számban eredetileg Clock DVA-s áthallásokat érzek, mindenki más Skinny Puppyt, én meg nem vitatkozom. A lemezen három különböző VST-vel is próbálom körbeszagolni a 303-at (Phoscyon, Alien 303, Troublemaker), ebben a Troublemaker dönög és ez az iPad app a legjobb 303 emu, amivel eddig dolgoztam.

planetdamage_live_at_feketezaj_2020_02.jpg

REGRET GUNNER

Ez az egyik kedvencem a lemezről, egy szuicid fickóról szól, aki egy drónszolgáltatásnak fizet azért, hogy kivégezzék őt, a cég meg beküld hozzá egy, már a végét járó, de végtelenül maximalista katonai drónt. A nuyen emlegetése utalás a Shadowrunra meg a Neurománcra, a számcím meg onnan jön, hogy a konyha kipakolása közben találtunk egy beazonosíthatatlanul régi bontatlan japán csomagot, tele szárított tintahallal, aminek a szövegét nekiálltam Google Translate-tel lefordítani. Nagy poén, ha még nem szórakoztatok ilyennel, mert a kandzsiknál a kamera olykor szögtől, fényerőtől és kb. az időjárástól függően olvassa ki és értelmezi azt, amit lát(ni vél), na így jött elő a “regret gunner”, ami annyira megtetszett, hogy lett belőle egy szám :)

VEX (MK2)

Első-generációs hőbörgős cyberpunk, “a cégek tehetnek róla mind”, Zizek valószínűleg órákig tudná mélyelemezni, hogy miért látom rosszul a kapitalizmust. A Vex is megkapta ugyanazt a breakbeates ráncfelvarrást, mint a Hi Rez Lo Life, jellegében sokat tett hozzá, úgy érzem. A már említett infografika szerint ez az a szám a lemezen, ami a legkevesebb VST-vel készült, konkrétan egy Nexus meg egy Renegade kellett hozzá (szerintem lesz olyan olvasó, akitől ezért elnézést kell kérnem, but hey, it works!)

SCRAPS (ALBUM BREAKBEAT VERSION)

Ez meg a másik kedvencem a lemezről. Ken “Hiwatt” Marshall hangmérnök videóit nagyon bírom, ő a Skinny Puppyval (is) dolgozott sokáig, ezt a számot technikailag az a videója ihlette, amikor dobokat sidechainelt rádiófelvételekkel. Én reprodukáltam ezt pár klasszikus sci-fi filmből kivett mintával és abból jött a groove is meg az a fajta hangulat is, amire nagyon, nagyon sokan mondták azt, hogy “aha, hát te koppintod a Skinny Puppy-t”, pedig egyáltalán nem. A dalszöveg az említett füzetben összegyűjtött félmondatok kombinálásából jött össze, pontosan annyira kaotikus, mint amennyire 2020 az.

Planetdamage a Facebookon

portréfotó: Besenczi Richárd

koncertfotó: Infinite Beat

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_172.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/11/13/albumpremier_planetdamage_relapse_protocol
Albumpremier! Planetdamage: Relapse Protocol

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4316283908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása