„Világok zenéi” – Zenei találkozások a Magyar Zene Házán innen és túl

A 2021 végén megnyitó Magyar Zene Háza egyik alapvető célkitűzése, hogy kiállításain, zenei ismeretterjesztő programjain, koncertjein keresztül ösztönözze és a közönség elé tárja hazai és nemzetközi alkotók zenei együttműködéseit. Ebben komoly múltra tud támaszkodni: jó néhány neves hazai előadó átlépte már a zenei, műfaji és nemzeti határokat gyümölcsöző kollaborációkkal. Összeszedtünk néhány példát a világzenétől az elektronikáig, egyúttal megszólaltatunk olyanokat is, akik az új intézményhez kapcsolódva valósítják meg a zenei találkozásokat. (Címlapkép: Veni.)

A Magyar Zene Háza átfogó koncepciójának egyik alapvető sarokpontja, hogy feltérképezze és a nagyközönség számára láthatóvá-hallhatóvá tegye a zenei együtthatásokat, kapcsolódási pontokat, párhuzamokat a zenetörténet folyamán, illetve jelenünkben. Ez a gondolat szövi át az intézmény valamennyi funkcióját: az állandó kiállítást, amely az egyetemes zenetörténetbe ágyazva mutatja be a magyar zene időbeli változásait, valamint az időszaki tárlatokat, amelyek kiemelten foglalkoznak egy-egy műfajjal, témával, mélyebb összefüggésekre világítva rá. Hasonlóan rétegzettek a zenei ismeretterjesztésre irányuló törekvések, hiszen nemcsak az elmélettel ismerkedhetnek meg a Házba látogatók az előadásokon, a könyvtárban vagy egy-egy zenepedagógiai tanórán, hanem élőzene segítségével rögtön fel is dolgozhatják a friss tudást.

"TÖBBET SZERETNÉNK ANNÁL, HOGY A ZENEKAR JÁTSZIK, A KÖZÖNSÉG PEDIG TAPSOL" - INTERJÚNK A MAGYAR ZENE HÁZA EGYIK VEZETŐJÉVEL, HORN MÁRTONNAL

Harmadrészt pedig a koncertprogram összeállításában is kiemelt szerepet szánnak a „világok találkozásának” – legyen szó ez alatt különböző nemzetek, népcsoportok zenéiről, műfajokról, vagy pusztán zenei együttműködésben, közös alkotásban összeérő előadókról, zenekarokról. „Egy zenei központ indulása lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk, hogyan mutatjuk be a zenét, hogyan kapcsolunk össze műfajokat, amelyek reményeink szerint szervesen tudnak majd egymás mellett, egymásra hatva működni” – mondja Halmos András, a Magyar Zene Háza koncertszervezője. – „Állandó és időszaki kiállítások, koncertek, beavató előadások, nyilvános beszélgetések, műhelymunka, zenei könyv- és hangtár adja majd a keretét a házban zajló életnek. A sok-sok zenei stílust, hangzást, esztétikát önmagukban, és azokat egymáshoz kapcsolva is szeretnénk bemutatni. Fontosnak tartjuk a világ zenei tradícióinak bemutatását, melyben kiemelt szerep jut a magyar népzenének, de nem csak hagyományos felfogásban. A teljesen akusztikustól az elektronikusig, a komponálttól a szabadon improvizált zenéig nagyon sok minden része lesz a programnak. Az általunk felkért zenészek számára szeretnénk hátteret biztosítani elmélyült alkotásra és kísérletezésre, mely folyamatba a közönség is bepillantást nyerhet a hang- és videóstúdiónk által nyújtott lehetőségeknek köszönhetően.”

A tervek szerint lesznek tematikus napok, hétvégék is meghívott művész kurátorokkal, akik „nemcsak egyedi projektekkel mutatkoznak be, hanem az adott időszak programjára is javaslatokat tesznek, melyeket lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk megvalósítani. Nemcsak hazai, hanem hazai-nemzetközi kollaborációkban is gondolkozunk, de fellépnek majd külföldi együttesek is, mivel a magyar zenét nem lehet függetlenként kezelni a nemzetközitől. Szeretnénk összefüggéseket, különbségeket bemutatni világrészek, stílusok és metódusok között” – foglalja össze Halmos.

A Mindenekelőtt című kampány keretében már több példát is láthatunk izgalmas, szokatlan zenei találkozásokra. A Mörk két tagja például a zenéjüket megihlető korszak, a 70-es évek egyik jeles hazai zenekara, a Generál basszusgitárosával, Novai Gáborral lépett fel együtt az épülő Házban; a közös munka során többször felismerték, milyen szoros kapcsolatban állnak a két együttes dalai. Pankovits Nikolett és Juancho Herrera kontinenseken és stílusokon átívelő zenei egységet teremtenek meg a latin-amerikai hatásokat, a New York-i jazzt és a magyar népzenét társító produkciójukkal. „Mind más kultúrából származunk, más zenei palettával a fejünkben. A térségek változnak, az is, hogy melyik országban milyen terményt aratnak le, de a vidéki ember mindenütt ugyanúgy dolgozik a földeken, és a szerelemről vagy annak hiányáról beszélget. Ez a kapcsolódási pont. Így rezonálhat a férjéért síró roma nő bánata a latin-amerikai rabszolgák szomorúságával” – fogalmaznak.

Szász Veronika saját projektjében, a Veniben ugyancsak a határok átlépésén dolgozik, az Unfold című duplalemezen, valamint idén megjelent, Unform című albumán a magyar népdalhagyományt és a jazzes improvizációt ötvözik elektronikával. „A zenénk arról szól, hogy szabadon válogatunk olyan kifejezőeszközök között, amik tőlünk hitelesek” – mondja Szász Veronika. „Igyekszünk valamennyi számunkra fontos elemet integrálni, harmóniát teremteni a sokszínűség igényével. A népi kultúra és népdalhagyomány olyan belém ivódott etalon, ami alapjaiban határozza meg alkotói munkám. A népdal számomra az örökérvényűnek ígérkező tartalmak lényegi megragadása, a közös szimbólumok hozzáférhető megfogalmazása és személyes jellegű interpretációja. A jazz számomra a szabadságot jelenti, a pillanatra reflektív jelenlét lehetőségét. Az elektronika a végtelennek tűnő kísérleti játéktér. Izgalmas eszköztár asszociatív, korhű hangszövetek létrehozásához.”

Már önmagában a projekt felállása is rendhagyó: bár több zenésszel is együttműködtek, az alap a duó formáció Bata Istvánnal. „A basszusgitár-ének duó olyan minimalista formáció, ahol a fókusz a zenei virtuozitáson, a hangsúly pedig a lényeglátáson van. A teljesség érzetét azáltal kell megteremteni, hogy a sok lehetőség közül azt választjuk, ami a leghiánytalanabb megoldást kínálja” – meséli az énekes-dalszerző, aki ezen kívül más művészeti ágban, grafikusművészként is alkot. A képzőművészet és a zene pedig ugyanúgy hatással tud lenni egymásra, mint a népzene és az elektronika. „A különböző művészeti tevékenységeim során többnyire megoldásokat keresek. Például azt kutatom, hogyan fejezzek ki egy gondolatot, történetet, érzést, belső képet, kérdést úgy, hogy az más számára is hozzáférhető, jólesően befogadható legyen. A küldetésem grafikusként és énekesnőként is az, hogy hidat építsek a közlés és a befogadó között. Minden egyéb - önmagamat is beleértve (az esetben is, amikor szerző vagyok) - eszköz, ami a művészet hitelességét szolgálja.”

A Veni Mindenekelőtt-sorozatban bemutatott dalai tehát újabb zenei asszociációs ízelítőül szolgálnak a Magyar Zene Háza küldetését illetően. Van mire alapozni: ha szétnézünk a közelmúltban, számos példát találunk hazai és külföldi alkotók gyümölcsöző együttműködéseire koncertek vagy stúdiófelvételek formájában. Lajkó Félix több évtizedes karrierjét végigkísérik a határokon átívelő kollaborációk. Zenéje kísérte már Tanaka Min kortárs japán táncművész-koreográfus produkcióját, aki a butoh-tánc egyik legjelentősebb képviselője. Vendégszerepelt a 90-es évek első felének legnépszerűbb francia rockzenekara, az undergroundból kinőtt Noir Désir 1996-os, 666.667 Club című albumán – melynek egyébként nem a hegedűművész az egyetlen magyar vonatkozása, ugyanis a Párizsba kitelepült, odakint etno-freejazzével a francia koncertszcéna fontos figurájává vált Szelevényi Ákos szaxofonos is hallható rajta. Lajkó egyik legizgalmasabb projektje pedig tavaly aratott óriási sikereket: az öttagú lengyel vonószenekarral, a Volosival két fesztivál (köztük a Budapest Ritmo) kedvéért állt össze; amelyeken a brit Songlines főszerkesztője szerint úgy érezhették magukat a nézők, mint a 18. század végi zenerajongók Paganini első koncertjei után. A közös műsort lemezen is kiadták a Fonó gondozásában, amely többször is dobogós lett a World Music Charts Europe toplistáján, továbbá megnyerte a lengyel és magyar Fonogram-díjat.

Hasonlóan meghatározó figura élőzenei körökben Pándi Balázs, csak nem világzenei, hanem a nemzetközi free jazz és noise színterein. Az egyik legismertebb magyar dobos már annyi mindenkivel lépett fel, improvizált, rögzített lemezt az évek során, hogy nehéz lenne minden nevet felsorolni: visszatérő alkotótársa Merzbow, az experimentális zajzene japán fejedelme; több különböző formációban zenélt a műfaji határokat hírből sem ismerő Trevor Dunn mellett; osztozott a színpadon és a stúdión a Sonic Youth-alapító Thurston Moore-ral; tavaly pedig közös improvizatív anyagot vett fel egy másik ex-Sonic Youth taggal, Lee Ranaldóval, valamint Jim Jarmusch kultrendezővel. És ez még tényleg csak a jéghegy csúcsa, sok más együttműködésről olvashattok a Pándi Balázzsal készített nagyinterjúnkban.

Visszatérve a nép- és világzenéhez, világhírű külföldi zenekarral fogott össze az 1995 óta zenélő, hazánkban és világszinten is elismert Söndörgő: a 2018-ban megjelentetett Szikra nagylemezt az Amsterdam Klezmer Banddel együtt rögzítették, és valóban közös album született, amelyen egy zenekarnak érezzük ezt a tizenkét embert, még ha meg is oszlik a klezmer és a délszláv zene között a 12 szerzemény – mindegyik egy-egy zenekari tag saját kompozíciója. A tamburazenekar és a klezmer találkozását Hollandiában vették fel, és élőben is előadták, először egy amszterdami koncerten és a Budapest Ritmón, majd európai turnén is.

A The Mabon Dawud Republic különleges, alkalmi élőzenei formációként indult még 2017-ben, amikor az afrobeat hazai zenészrajongói megszervezték a Fela Kutit ünneplő nemzetközi rendezvény, a Felabration első hazai koncertjét. A buli olyan jól sikerült, hogy a magyar szupergroup együtt maradt, sőt, saját hangon megszólaló nagylemezt is felvettek, amely idén márciusban jelent meg. Fennállásuk során sikerült afrikai vendégzenészekkel kollaborálni, köztük a ghánai highlife-legendával, Pat Thomasszal, Stevo Atambirével, és Dele Sosimivel, aki játszott Fela és Femi Kutival is, saját zenekara pedig a londoni Felabration házigazdája.

Az elektronikus zenében is hasonlóan átjárhatóak a műfaji és az országhatárok, csak az elmúlt egy évből, gyors kitekintő gyanánt említhetjük például a Belau legújabb lemezét, a Colourwave-et, amelyen a magyar chillout-duónál dán, holland, angol és osztrák énekesek is vendégeskednek, fokozva a karibi régióba utaztató zenei anyag multikulturális jellegét. Kozma Kata pedig egyik legnagyobb dobásával rukkolt elő idén ősszel, amikor is a dubstep egyik vezéralakjával, Flux Pavilionnal közösen szerzett egy dalt, amelyben énekel is: a You & I nemzetközi sikert aratott, nem sokkal megjelenése után már félmillió lejátszásnál tart a Spotify-on. A magyar producer-énekes-dalszerző főként külföldi művészekkel, angol és lengyel alkotókkal dolgozik együtt, de írt már főcímzenét amerikai tévésorozathoz is; élő példája a nyitott, szabad együttműködésben rejlő óriási potenciálnak.

(A cikk a Magyar Zene Házával való együttműködés keretében készült.)