Jövőre Iron Maiden koncert lesz Budapesten

2020.10.28. 11:53, Gaines

 ironmaiden.jpg

Budapest is bekerült az Iron Maiden Legacy Of The Beast turnéjának 2021-re tervezett európai állomásai közé, június 9-én lépnek fel a Groupama Arénában.

A zenekar előtt a hamburgi Lord Of The Lost alapozza meg a hangulatot. Az Iron Maiden nem először fordul meg Magyarországon, 2014-ben a Budapest Sportarénában koncerteztek (ott voltunk), 2016-ban a VOLT Fesztiválra ugrottak be, amit két évvel később megismételtek; ugyanígy felléptek már többször a Szigeten is, először pedig 1984-ben fordultak meg nálunk. Bruce Dickinson frontember pedig tavaly tartott könyvbemutatóval egybekötött előadást a Budapesti Kongresszusi Központban.

Az aktuális turné még 2018-ban vette kezdetét - és egyébként az azonos című mobiltelefonos játékhoz kapcsolódik látványelemeiben is - egy európai körúttal, és eredetileg 2020-ban tértek volna vissza ismét a kontinensre, de ennek keresztbe tett a koronavírus, ezért lett halasztva egy évvel későbbre, így viszont bekerülhettünk mi is a koncertnaptárba. A zenekar egyebek közti idén ünnepli debütlemeze negyvenedik évfordulóját is, melynek örömére október elején ki is adták újra deluxe vinyl köntösben az albumot.

Bízzunk benne, hogy jövő nyáron nem lesz akadálya a koncert megtartásának; a jegyértékesítés egy későbbi időpontban indul, a kezdés pontos dátuma a Live Nation oldalára kerül majd ki, amint lehetséges. A hivatalos Iron Maiden rajongói klub tagjai számára exkluzív elővásárlási lehetőség lesz biztosítva.

https://recorder.blog.hu/2020/10/28/jovore_iron_maiden_koncert_lesz_budapesten
Jövőre Iron Maiden koncert lesz Budapesten
süti beállítások módosítása