apey_5.jpg

November végén, egész pontosan 23-án érkezik Apey negyedik szólólemeze, amelyről ezidáig már öt beharangozó dalt megismerhettünk, például ezt az áruházi mikulás inspirálta hipermarketes dalt, vagy ezt a Schoblocher Barbarával közös duettet. Most live session videóval együtt érkezik meg a hatodik előfutár a Book Of Changes című nagylemezhez, nézzük is!

Áron András "Apey" így mesélt a Your Lifetime Achievement címet viselő, az előzőekhez hasonlóan akusztikus, egy szál gitáros dalról: "Ezt a számot 2018 októberében írtam, nem sokkal azután hogy megnyertük a Nagy-Szín-Pad!-ot az akkor még Apey & the Pea-vel. Hirtelen gyorsultak fel a dolgok, elég rövid időn belül, és én inkább egy sötét helyre nyomtam le magamat lelkileg, mint mindig. Közben játszottunk a Sziget nagyszínpadán, a VOLT nagyszínpadán, a minden nagyszínpadán, de a lényeg igazából, hogy sajnos egyiknél sem voltam úgy igazán ott, valahol máshol éreztem biztonságban magam inkább, lent. Lehetetlen volt akkor feldolgozni azt a sok fantasztikus dolgot ami történt velem, velünk, miközben inkább egyedül éreztem magam a nagy sikerek közepette, és úgy alakítottam, hogy egyedül is legyek. Erről a szakaszról szól ez a történet, amit itt elmesélek ebben a számban, nem mellesleg abban a lovardában rögzítettük ezt az élő felvételt, ahol gyermekkorom nagy részét töltöttem lovászként, nagyon földöntúli élmény volt 16 évvel később visszamenni már zenészként, és pont ezt a számot eljátszani ott."


lássuk és halljuk tehát az új szerzeményt, utána pedig mutatjuk a november 23-ai megjelenésű lemez borítóját is:

book_of_changes_front.jpg

fotó: Bodnár Dávid

Apey a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_33_2.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/10/28/dalpremier_apey_your_lifetime_achievement
Dalpremier! Apey: Your Lifetime Achievement

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4416261570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása