elso.jpg

Kormos Anett-tel, az ország egyik legismertebb stand-up komikusával beszélgettünk a színpadra lépés előtti rettegésről, a minden áron viccelődni próbáló férfiakról, a diadalittas pillanatokról és csúfos lebőgésekről, a szabadságról és a kötelékekről, a Saul fiáról és a Pappa pia 2-ről, valamint arról, hogy ő min szokott röhögni, mit jelent számára a siker, illetve milyen színpadi produkciót akar csinálni legközelebb. A Recorder magazin 82. számában megjelent interjú bővített változata.

Szabad embernek érzed magad?

Nekem nagyon fontos, hogy szabadnak érezzem magam. Vannak pillanatok, amikor összejön.

Mikor?

Amikor tudok úgy írni, hogy nem arra kell gondolnom,  ki a célcsoport, ki a megrendelő, hányas karika lesz a képernyőn. Vagy amikor egy jól sikerült fellépésről kijövök, az az eufória is szabadságérzést ad. Vagy ha végzek egy stresszes feladattal, és végre egy napot eltölthetek nyomás nélkül a gyerekeimmel.

Tilla műsorában mondtad, hogy “Nagyon jó lenne egyáltalán nem foglalkozni a világon senkivel. Szívesen elvágnám ezeket a kötelékeket.” Ahogy telnek az évek, ez az érzés erősödik benned, vagy gyengül?

Erősödik. Nem tudom, próbáltad-e már valaha elképzelni, hogy nincs semmid, mármint vagyonod, tulajdonod, ingatlanod, munkád, és nincs senkid, mármint hozzátartozód. Ez nyilván rettenetes szegénységnek tűnik egyik irányból, ugyanakkor van egy nagyon felszabadító következménye annak, hogy nincs semmid, mert nem kell semmire sem vigyáznod, nem kell semmit sem fenntartanod, nem kell semmiért felelősséget vállalnod, nem kell máshoz alkalmazkodnod. Ez az idilli szabadság nekem.

Ideális lenne neked a remetelét?

Nem hiszem. Számomra fontos a közönség, a visszajelzések. Azt persze jó elképzelnem, hogy magam döntök arról, mikor lépek ki a négy fal közül, de jobban bele gondolva, örülök, hogy ez a döntés nem az én kezemben van. Ha a gyerekeim nem kapcsolnának össze egyfajta normális és fenntartható életformával, lehet, hogy teljesen kiszakadnék a társadalomból. Ők tartanak a földön, miattuk vagyok kénytelen némi rendszert, következetességet, és felnőttséget erőltetni magamra. 

recorder_kormos_anett_20200712_019.jpg

Ha nem kéne pénzt keresned, akkor mit csinálnál a legszívesebben?

Ugyanezt. Nem nagyon tudom abbahagyni. Egy rossz napomon kérdezte az egyik barátnőm, hogy ilyenkor is tudok-e dolgozni. Mondtam neki, hogy nem az a baj, hogy dolgozni nem tudok, hanem abbahagyni nem tudom. De ha nem kéne pénzt keresnem, csak olyat írnék, ami jólesik.

Mi volt az első stand-up, amit életedben láttál?

A szüleim. Mindkettejüknek jó a humora, és jó előadók is. Sokáig azt hittem, apám viszi ebben a prímet, de aztán átgondolva, rájöttem, hogy anyám az igazi standupos a családban. Mindig is sokat szórakoztatta a családot, és állítom, hogy művészi szinten, de hát ki mondta volna meg akkoriban, hogy ő valójában standupol?

Az előadásmódodra ki volt hatással? Én Badár Sándort hallom a leginkább benned.

Ezt még soha senki nem mondta, bóknak veszem természetesen. Nem voltak ilyen típusú példák, akiket követtem. Én tényleg véletlenszerűen pottyantam ebbe bele, elsősorban az írás érdekelt, ez az egész csak eszköz volt arra, hogy esetleg hagyjanak humorosat írni, ha kiderül, hogy tudok vicceseket mondani. Utána nyilván megnéztem, hogy ki mit csinál, ki mit képvisel, főleg külföldieket. De olyan értelemben nem ihletődtem meg, hogy na, valahogy így kéne, inkább csak azt láttam, hogy hogyan nem kéne nekem, mi nem lesz nekem jó.

Nagyon hamar kiderült, hogy javíthatatlan vagyok. Az első perctől fogva kétségeim voltak a kapott szakmai tanácsokkal szemben, és nem azért, mert ezek nem voltak helytálló tanácsok, hanem mert nagyon nehéz férfiként tanácsot adni egy “első női stand-uposnak”, hiszen ő sem volt soha még első női stand-upos. Nagyon eltérő tanácsok jöttek, ki ezt mondta, ki azt, és akkor úgy gondoltam, jó, akkor majd én eldöntöm.

Ki a legmeglepőbb rajongód? Valami ismert ember, akiről kiderült, hogy szereti, amit csinálsz.

Én nem az a képviselője vagyok ennek a műfajnak, akit az emberek hátbaveregetnek. A férfiak ezt a típusú női teljesítményt fenntartásokkal kezelik. Egy férfi ritkán mondja egy nőnek, hogy jó humorod van, még akár jobb is, mint az enyém.

Mit tennél, ha meglátnád Orbán Viktort a közönségben?

Első körben nyilván nagyon zavarba jönnék. Ugyanakkor ismerve magamat, biztosan nem tudnék emellett elmenni. Valószínűleg kihívnám a színpadra, és másnap el kéne hagynom az országot.

recorder_kormos_anett_20200712_001.jpg

Szoktál olyanon gondolkodni, hogy mit mondanál akkor, ha ez vagy az ülne a nézők között?

Nem. Én inkább azzal a riasztó érzéssel lépek a színpadra, hogy olyanok ülnek velem szemben, mint én magam. Kritikus vagyok, nem nevetek könnyen, és nem vagyok elnéző, ha színpadi teljesítményről van szó. Ez a szorongás teljesen kitölt, már nincs hely egy Orbán Viktornak. Nekem félelmetesebb a közönség soraiban egy Kormos Anett, mint egy Orbán Viktor.

Mikor szoktál izgulni?

Mindig. Rettegek minden színpadra lépés előtt, és ha lenne rá lehetőség, meg nem kötne a szerződés, talán világgá is futnék. 

Szóltak fel valaha olyat a közönségből, amire nem tudtál mit reagálni?

Nem. Az a dolgom, hogy mindig reagáljak valamit, és ha lehet, szellemeset. Az adrenalin lendületet ad az improvizációs képességeimnek. Szinte mindent hallottam már, nem nagyon van olyan megnyilvánulás a közönség részéről, ami engem váratlanul érne.

Hoztak már olyannal zavarba, hogy túl kedvesek voltak veled?

Furcsamód, én legtöbbször szeretettel találkozom, amikor személyesen bárki felismer. Nagyon érzékenyen reagálnak rám a kicsit más emberek. Akiknek van valami problémájuk, akik a társadalom perifériájára szorultak. Valószínűleg azért, mert nem vagyok elég karakán, különösen azokkal szemben, akik ilyenek. Mindig azt mondta apám, hogy döglött oroszlánba nem rúgunk, sánta kutyát nem bántunk, és ez a hozzáállás valószínűleg érződik rajtam. 

Érzel olyat néha az embereken, hogy nem mernek poénkodni veled?

Gyakoribb az, hogy mindenáron viccelődni próbálnak, különösen a férfiak. Meglennék nélküle. 

Te mit találsz humorosnak?

Nem azon nevetek, amin az átlagember. Általában tök nagy baromságokon szoktam röhögni. Olyan dolgokon, amik egyáltalán nem viccesek, de nálam valami miatt megérintik a humor-G-pontot.

harmadik_1.jpg

Otthon mennyire görcsös benned a viccelődési kényszer?

Egyáltalán nem. De nagyon nehéz, mert a lányaim már elég jó közönség, és hát inspirálják az embert. Sajnos ebben majom vagyok: ha nevetnek, akkor én belemegyek, hogy szórakoztassam őket. Szívesen vagyok bohóc az adott helyzetben. Tudom, hogy ez szánalmas, de a hiúságomat legyezgeti, hogy két csitri nevetgél a poénjaimon.

A lányaid mennyire tartanak menőnek téged?

Meg vannak győződve arról, hogy istennő vagyok. Előbb-utóbb persze számukra is kiderül, hogy nem, de addig gátlástalanul kiélvezem a helyzetet.

Mit érzel olyankor, amikor meglátsz egy gyereket a közönségben?

Egyrészt dühös leszek, hogy miért hozták el. Mert azt gondolom, hogy a stand-up nem kimondottan gyerekbarát műfaj. Bizonyos kor alatt biztosan nem. Másrészt meg nincsen jó tapasztalatom a gyerekekkel, mert ha gyerek van a közönségben, akkor muszáj szólni róla, hiszen a közönségnek is feltűnik. Ugyanakkor egy gyerek nagyon védtelen ebben a helyzetben, ezért nagyon nehéz úgy megszólítani, és úgy észrevenni, hogy ő jelen van, hogy ne süllyedjen el zavarában, ha szóba kerül. 

Ilyenkor visszafogod magad egy kicsit?

Ha ott ülnek ötszázan, nem tudom, és nem is akarom magam visszafogni. El szoktam mondani az elején, hogy lesznek olyan poénok, amik nem gyerekeknek valók, úgyhogy gondolják át a szülők. Egyébként a felnőttek esetében sem teszek kivételt. Ha valaki nem bírja, ki fog menni idővel.

Melyik volt a legdiadalittasabb szakmai pillanat az életedben?

Nem emlékszem, hogy lett volna diadalittas szakmai pillanat az életemben. Ezt nem keserűen mondom, hanem ez egy küzdelmes pálya. Az írói és az előadói is. Nem olyan, ahol a vállán körbehord a közönség. 

És mi volt a legemlékezetesebb lebőgésed?

Sok volt. Mindig az a nagy lebőgés, amikor rosszul érzed magad a helyszínen, mert a közönség annyira kellemetlenül viselkedik, hogy nem tudod őket megszeretni. Például felléptem egyszer egy nagyon elit partin, ahol celebek jelentek meg. És amikor műsor közben előtted fél méterre, neked háttal állva diskurálnak nagyon hangosan visítva, akkor az nem könnyű. Egy ideig tudod kezelni, de aztán azt látod, hogy nem jönnek veled. Hiába küzdesz, ha nem hajlandóak együttműködni, akkor nincs mit tenni. 

Észrevetted, hogy egy ideje már bármin röhögnek az emberek, amit mondasz?

Azt látom, hogy a színpadon magasak az elvárások velem szemben. De a hétköznapokban nem. Csak odamegyek valakihez útbaigazítást kérni, vagy a boltban megkérdezem, hogy hol van a kenyér, és már nevetnek is az emberek. Mintha poént mondtam volna, pedig nem. 

recorder_kormos_anett_20200712_026_1.jpg

Van olyan, hogy magyar stand-up hagyomány? Kutattad ezt?

Egyáltalán nem. Kellett volna?

Mégis egy művészeti ág, amivel elkezdtél foglalkozni, gondoltam, utánanéztél.

Egy másodpercig sem tartom ezt művészeti ágnak. Lehet művészi szinten csinálni, de azért ez kőkemény szórakoztatóipar. És ezt nem becsmérlően mondom, sőt! Amikor ebbe belecsöppentem, csak egy cél lebegett a szem előtt: jussak el valahogy a közönségig. Néha úgy érzem, sikerül.

Gyerekkorodban megvolt Hofi, Sándor György, Nagy Bandó, meg ilyenek?

Persze, apámék elsősorban Hofiért rajongtak, de néztek Markos-Nádast is. Én is láttam néha ezeket, de nem fogott el tőlük a vágy, hogy humorista legyek. 

Ki a kedvenc külföldi stand-uposod?

Nagyon szeretem Louis CK humorát. A művészi szinten űzött stand-up szerintem egy világlátás. Akik ezt igazán jól csinálják, azok kicsit másként világítanak rá az általánosra, a közhelyesre. Szerintem nem attól igazán jó egy stand-upos, hogy nagyon egyedi a témája, hanem az átlagembert érintő dolgot is úgy adja elő, mintha az egy szórakoztató akciójelenet lenne. Ez szerintem sokat segít az embernek feldolgozni a saját drámáit, tragédiáit, vagy életének fordulatait.

- - - - - - - - - -

AMIN OTTHON CSAK MOSOLYGUNK, ITT HAHOTÁZUNK 
Miért sokkal szórakoztatóbb élőben nézni stand-upot, mint felvételről?

- - - - - - - - - -

Elmentél megnézni Louis CK-t, amikor másodszorra lépett fel Budapesten?

Nem. Mindig tervbe veszem, de esélyem sincs, hogy kimozduljak ebből a lakásból már ebben az életben. Ezért is csináljuk telefonon ezt az interjút.

Aztán kijött specialként is az a műsora. Megnézted?

Persze. Az sem változtatott azon, hogy őt kivételesen tehetségesnek tartom. Látszott az előadáson, hogy megrángatta kicsit a botrány, de nem kritizálnám hosszasan.

Amerikában a stand-uposok egy pont után gyakran színészi feladatokat is vállalnak. Ha valaki látna benned fantáziát, meggyőzhető lennél?

Szerintem nem látna bennem senki fantáziát, és nem is lennék meggyőzhető. Nem gondolom, hogy el tudnék játszani bárkit, aki nem én vagyok. 

Még akkor sem lennél meggyőzhető, ha egy Jobb idők-színvonalú dologról lenne szó?

Akkor sem, mert az én személyem megosztó. Szerintem egy ilyen típusú karaktert egy olyan nőnek kell játszania, akit rögtön elfogadnak a nézők. A Jobb idők főhősével azért is könnyű menni, mert olyan mint általában a nők. Nem lóg ki az átlagból, hiteles, és azt az érzést erősíti, hogy igen, mi anyák ilyenek vagyunk. Olykor talán hibát hibára halmozunk, de a lelkünk legmélyéig szeretünk. 

Jakab Juli egyetlen szót mond a Saul fiában, azt is a te hangodon. Ehhez be kellett menned egy szinkronstúdióba?

Igen. Szégyenérzettel mentem be, mert nem tudtam sokat erről a produkcióról. Úgy csöppentem bele, hogy kedves barátom, Zabezsinszkij Éva casting director elhívott, és én bárhova elmennék, ahova ő hív. Nemes Jeles László valamiért nem volt elégedett Jakab Juli hangjával, és az ő egy szónyi szövegét (“Saul”) kellett felmondanom legalább tízszer. Ismételgettem ezt az egyetlen szót, és László instruált az üvegen túlról, hogy egy picit így, egy picit fojtottabban, egy picit amúgy. Próbáltam helytállni, és röhögés nélkül megúszni a helyzetet. Szürreális volt.

Tanultad a forgatókönyvírást?

Az újságírást tanultam, a forgatókönyvírást csak elkezdtem. Autodidakta módon szedtem magamra minden létező tudást, és megpróbáltam olyan emberekkel együtt dolgozni, akiktől lehetett tanulni. Például Bús Gábor Olivértől rengeteget tanultam, de Kapitány Ivántól is, most pedig Goda Kriszta (interjúnk) szaktudásából próbálok sunyi módon okulni. 

Az utóbbi tíz év magyar filmjei közül melyik a leginkább olyan, amilyet te is szeretnél csinálni?

Egy barátom azt mondta, hogy ő csak akkor nézne magyar filmet, ha pisztolyt tartanának a fejéhez. Én azért nem fogalmaznék ilyen sarkosan, de ha este választanom kell, hogy mit nézzek, akkor nem egy magyar filmre voksolok. Tervem, hogy egy olyan könnyed, szórakoztató filmet csináljak elsőként, amivel semmilyen magas célkitűzésem nincs, csak az, hogy a nézők beüljenek a moziba.

Akkor mondj kérlek egy külföldi filmet, amit példának tartasz!

A Házassági történet (kritikánk) például szerintem zseniális. Mondjuk nem a könnyedségre példa, de nézd meg, mi a téma! Közhelyes, mint az állat, el nem tudnád adni senkinek a világon, de mégis őszinte, és egyszerre szórakoztató és drámai, de végig dobog benne az alkotói szív, ami számomra a filmet nagyon hitelessé és széppé tette.

Az Egy nap című magyar film szerinted nem hasonlított ahhoz?

Szerintem nem. Ügyes film az Egy nap (kritikánk), kiváló színészi alakításokkal, és nagyon hitelesen ábrázolja az anyák életét, de míg a Házassági történetet megnézném még egyszer, mert az melegít és hűt is, az Egy napot nem hiszem, hogy újranézném, mert az engem csak hűt. Tudom, hogy milyen egy anyának egy napja, nem akarom látni vásznon.

Sajnálod, hogy nem készült el a Pappa pia 2, aminek te írtad a forgatókönyvét?

Anyagilag nyilván nem lett volna rossz. Amúgy nem tudom, hogy sajnáljam-e vagy se, ez nekem nem volt szívügyem. Felkértek és örömmel írtam, tanulságos feladat volt, ráadásul jól is szórakoztam közben.

Mit változtatott meg benned a siker?

Szerintem semmit, mert nem azt érzem, hogy hú, de borzasztóan sikeres vagyok, hanem csak azt, hogy sok mindent kellene még csinálni ahhoz, hogy úgy érezzem, ennek a kérdésnek van létjogosultsága. De lehet, hogy nem jól ítélem meg a helyzetemet. Főleg azt érzem a bőrömön, hogy rengeteget dolgozom, nem azt, hogy hű, de sikeres vagyok.

Mi neked a siker?

Hogy valami olyat csinálok, amivel én magam elégedett vagyok. Ez nem jött még létre. És ez nem azt jelenti, hogy mindent szégyellek, amit csináltam, mert csomó mindent vállalhatónak tartok, számos igazán sikeres projektben vettem részt alkotóként, de nem született még olyan, ami csak az enyém, és olyan minőségű és színvonalú, amire őszinte elégedettséggel azt tudnám mondani: ez igen. 

És mi van, ha sosem születik ilyen?

Egyre gyakrabban felvetődik bennem, hogy talán csak délibábot kergetek, és ez a fajta elégedettségérzés soha nem jön el. De hátha... elvégre mi motiválna, ha nem ez?

recorder_kormos_anett_20200712_003.jpg 

Mit szeretnél csinálni legközelebb stand-upban?

Két tervem van önálló estre, mindkettőt színházi közönségre szeretném szabni. Az egyik egy többszemélyes előadás: van köztük humorista, és van, aki szinte teljesen civil. Olyan a tematika, amiről kell beszélni, amiről lehet beszélni, amire szerintem igény van, és amiről itthon nem szokott senki szórakoztatóan beszélni. Az lesz a címe, hogy Hendikepp.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Valami Hektor

Köszönet Jakab Julinak és Gyárfás Dorkának a segítségükért.

https://recorder.blog.hu/2020/10/24/nem_nevetek_konnyen_kormos_anett_interju
"Nem nevetek könnyen" - Kormos Anett-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9416219466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása