stopsonic_5.jpg

Megkérdeztem magam, hogy hogy is vagyok? Ilyen még sosem volt, hogy saját zenére sírjak. Ez csak a világvége volt. A sarkon ólálkodó zsebpokol. Rabszolganők szabad zenéje, meztelen karaoke, acid kaleidoszkóp, free tárogató. Két őshonos telivér, futás a kilencvenes években. 76 is nagyon jó év volt. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

"Megírni a 21. nagylemezed koránt sem egyszerű feladat" - mondta Pásztor István azaz Alvin a Lángoló Gitároknak. Az 1993 óta működő Alvin és a Mókusok Akinek itt kell most lennie című lemezén szó van a barátságról, a megalkuvásról és a bátorság hiányáról, a karácsonyról, no meg a végén a világvégéről, ami igazából egy szerelmes dal. Nyilván élőben működik a legjobban ez a zene, és a koncertek többsége elmarad, de Alvin szerint fontos, így is megjelent: "most van igazán szükség egy ilyen anyagra, hiszen a világunk még mindig olyan lesz, amilyenné tesszük! Mentsen életeket a rockzene, mint azt annyiszor tette már korábban! Mentsen életeket a rockzene, mint azt annyiszor tette már korábban!" HonlapFacebook


Nemrég ajánlottam Akosh S azaz Szelevényi Ákos pompás etnojazz albumát, most pedig egy sok szempontból hasonló, és hasonlóan magával ragadó album következik. A Qiyan a nevét a Córdobai Kalifátusban élő, többnyire zsidó rabszolganőkről kapta, akik - ahogy Ajtai Péter bőgős, zenekarvezető írja - "a gésákhoz hasonlóan igen jártasak voltak zenében, költészetben, s úgy általában a művészetekben". Az ő zenéjükből, tehát arab-zsidó dallamokból indul ki a Qiyan, és ezt az eleve rögtönzött zenei világot használja arra, hogy onnan elrugaszkodjon a szabad zenélés irányába, majd visszatérjen hozzá. Ez a hullámzás adja meg a bemutatkozó album dinamikáját; a dallamok ismerősek lesznek akkor is, ha az ember amúgy nem a szefárd zene szakértője, és ez olyan fogódzót ad, hogy az is élvezettel követheti a kalandozásokat, aki amúgy nem szabad improvizációval kel és fekszik. A Qiyan vezetője Ajtai Péter, játszik benne még négy szaxofonos (Szelevényi Ákos, Aram Shelton, Cseke Dániel, Szelevényi Vito), két gitáros (Czitrom Ádám, Mészáros Ádám) és egy dobos (Porteleki Áron). Facebook


DJ Naga
a klasszikus, mármint Brian Eno-féle ambient előtt tiszteleg 1976 című félórás, egyetlen számból álló EP-jével. Finom, lebegő szinti a háttérben, dallammá össze nem álló, tétova motívumok előttük, egy-két sötétebb tónus - ennyi az egész, de ez bőven kitölti a fél órát. Naga a következő kommentet fűzte hozzá a - Herczeg Tamás által készített - videó alatt: "Igazából 1978 kellene, hogy a zene címe legyen, ugyanis akkor jelent meg az Ambient 1 - de emlékezetből én 76-ot tudtam, így ez lett a címe, most már nem változtatnám meg... (a 76 is nagyon jó év volt:) Ezzel a zenével Brian Eno és 70-es évek zenei csodáira szeretnék emlékezni, melyek meghatározóak voltak számomra, rajtuk keresztül is tudhattam, hogy nem vagyok egyedül." Az ambientnek erről a korszakáról - és természetsen Enóról - itt írtunk részletesen. Facebook


Udvari Viktor
általában a deep house-ból kiinduló, hol kísérletezőbb, hol táncosabb zenéket ad ki; legutóbbi EP-je, a Buddy Is Thirsty azonban az ambient works alcímet viseli. A három szám ismétlődő, lassan alakuló zongoraszólamokat állít a középpontba, jelzésszerű vagy erősebb szintis kiegészítéssel. Az ismétlés-változás finom összjátéka eredményezi azt a lebegő összhatást, amit az ambienttől várunk; de nem áll messze az EP a repetitív zenei hagyománytól sem. "A Szomjas szív többszöri hallgatása után elsírtam magam. Ilyen még sosem volt, hogy saját zenére sírjak. Azt hittem a nagy melankólia közepette, hogy ilyen szép számok nem jöhetnek ki egy sérült elméből, de aztán mégis" - mondta Udvari Viktor az Electronic Beatsnek.


A Sasa Lele így jellemzi magát: "michigani hangulatokra és merseyside-i dallamokra izzad és parádézik négy budai srác"; hatásaik között a Beatles és a White Stripes is ott van. Is It The Right Time? című, szűk negyedórás debütáló EP-jük bőven tele van fülbemászó dallamokkal és ú-ú-ú vokálokkal, de némi indie megközelítés (és báj) is jellemző rá. A zenekar egyébként tavasszal mutatkozott volna be élőben, de ehelyett egy nappaliban felvett élő videóval kellett beérniük nyáron; ezt a Keret mutatta be. "Az angol és amerikai hatások egyenesen következnek a tényből, hogy valószínűleg mi vagyunk az ország egyik legangolszászabb zenekara, két őshonos telivérrel a soraink közt" - mondta akkor a zenéjükről Szabó Bendegúz gitáros. (A telivérek: Tim Atkins énekes-gitáros, Nick Pong basszusgitáros; a másik magyar tag Dobi Vilmos dobos.) Facebook


Kiss Flórát több helyen hallhattuk már énekelni, most pedig megérkezett florasfloras nevű szólóprojektjének debütálása, mégpedig rögtön egy igen erős klippel. Ahogy a zene finoman indul és magasra jut, úgy a Szombath Máté által rendezett videó is biztos kézzel vezet el a csúcspontig. "Ilyen jellegű kitárulkozásban még nem volt részem, nem is szeretem, amikor testiségre van felhúzva egy zenei, képi világ. Azt hiszem, sikerült a sérülékenység és az intimitás legszebbjét kihoznunk a forgatáson" - mondta Kiss Flóra a Phenom'enonnak. Mint a cikkből kiderül, az énekesnő "rossz énjéhez szóló" dal Balanyi Szilárddal, Benkő Dáviddal (zongora, cselló) és Dorozsmai Gergővel (producer) készült. Facebook


A Stopsonic 2016-ban itt a Recorderen mutatkozott be. Varga Zsuzsa, Kovács Péter és Nita triója nemrég némi kihagyás után visszatért, megújulva: táncosabb funkos-elektronikus poppal, Az első új dal májusban jött ki, most pedig itt van egy másik, ami a pop mellett ráadásul egyenesen acides, a kilencvenes évek elejét idézi meg. Mint ahogy a zenekar által rendezett videó is megmelengeti majd a szívét azoknak, akik éltek már akkor és nézték az MTV-t. A Phenom'enonon debütáltFacebook


Itt mutattuk be
 Cz.K. Sebő legújabb dalát, most pedig érkezett egy kisfilm egy korábbihoz. A 2019 végén megjelent Out Of Words EP címadó dalához készítette Komróczki Dia, aki elsősorban fotósként és operatőrként ismert a zenei életben (a Recorderben is jelentek meg képei). Mint a Keret cikkéből kiderül, ez volt a vizsgafilmje a Werk Akadémián. "Lelki problémát érdemes feldolgozni művészeti alkotásban, mert már maga a folyamat is gyógyítóan hat" - ez adta az ötletet, hogy a pánikbetegség legyen a téma. "Megkérdeztem magam, hogy hogy is vagyok? Most tök jól, most elég rosszul... Előszedtem a hétköznapi kis pillanataimat, így lett egy képsor." Aztán jött csak az ötlet, hogy Cz. K. Sebő zenéje szóljon a képsorok alatt (amúgy az EP-borítót is Komróczki Dia fotózta). Cz.K. Sebő Facebook


Nemrég volt szó
a RÉV.zrt techno kollektíváról, és ott már szerepelt az elsősorban inkább trap producerként ismert Aesztetik hardtechnós single-je. Most ugyanitt jött ki egy négyszámos EP-je, ami ugyan döngöl rendesen, de azért nem annyira a keménységen van a hangsúly, hanem az eufórián; sűrű és magával ragadó, a legjobb értelemben vett bombasztikus számok ezek. A (néha egész egyszerűen: cukin) egyszerű dallamok, hangszínek egy része visszavisz a hőskorba - nem véletlen, hogy a (a BPM-et felpörgető) záró számnak Running In the 90's a címe. Facebook


Az In Vacuo Szabó Péter és Nagaarum duója (utóbbi nagyszabású, posztmetálos, Covid Diaries című albumáról itt volt szó). Urbain Noir című harmadik albumukról Szabó Péter (avagy EMP) a következőt mondta a Metal.hu-nak: "Csúnyának akartam, göcsörtösnek és tövisekkel telinek. Nem baj, ha belevág a húsba, legalább van mibe kapaszkodni." A számról számra ismertetésben pedig ilyesmik olvashatók: a Timetraveller arról szól, "amikor ülsz egy szobában, nézel kifele és érzed, hogy csesztet egy érzés, amitől szabadulnál. Csapongó gondolatokkal próbálod meg elütni a sarkon ólálkodó kis zsebpoklot, ami ha rád talál, ismét napokra bekebelez. Inkább repülnék, inkább utaznék el erről a helyről, el ebből a testből." A zene alapvetően black metal, de a lelkes fogadtatás éppen azt emeli ki, hogy milyen sokszínű, olykor egymásnak látszólag ellentmondó dolgokat sűrítenek magukba a számok. Az angol nyelvű - magyar zenékkel amúgy egész sokat foglalkozó - No Clean Singing például ezt írja: "odaver és mélyre fúr, rosszkedvű és morajló, borzongat a csillámló gitárokkal és felforralja a véred a rosszindulatú vokállal." Facebook


Nemrég itt volt szó
a GreMi, vagyis Grencsó István és Miklós Szilveszter szaxofon-dob duójának lemezéről. A dobos azóta feltöltött rengeteg lemezt a Bandcampre, amelyeken mindenféle felállásban hallható. A legújabb ezek közül a free jazz egyik legnagyobb élő legendájával, Peter Brötzmann-nal készült: a két tételes At Mu a 2016-os, az Újbuda Jazz Fesztiválon adott koncertjük felvétele. Brötzmann szaxofonon, klarinéton és tárogatón játszik; az a fajta szabad zenélés ez, ami szinte minden hagyományos kapaszkodót elenged. A másik idei kiadvány, a Trió Kontraszt albuma inkább megközelíthető a jazz irányából; olykor megjelenik a könnyen átélhető hangulatfestés, vagy olyan formák, mint a keringő vagy a tangó - bár ezektől aztán szabadon elrugaszkodik a trió. Miklós Szilveszter mellett Grencsó István és Stevan Kovacs Tickmayer játszik a lemezen.

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/10/22/egyszer_csak_felnosz_es_mit_talalsz_hogy_nyalni_kell_rec_hu
Egyszer csak felnősz és mit találsz? Hogy nyalni kell - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3916253872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása