wide2_5.jpg

Több tízmillió Insta-követő, globális rajongói bázis, milliárdos YouTube-nézettség, MTV-díj, Spotify-rekord, közös dalok Dua Lipával, Lady Gagával és Selena Gomezzel. Hogyan jutott el idáig egy koreai lánycsapat, és miért pont a Blackpinknek sikerült? Ez a Recorder magazin 82. számában megjelent írás bővített változata.

FIÚK-LÁNYOK

A nyugati popipar egyik furcsasága, hogy habár a fiú- és lánycsapatokra mindig is volt kereslet, a kínálat jó ideje még csak megközelítőleg sem elégíti ki a fő célcsoportnak számító tinik igényeit. Pedig a táncos-énekes popcsapatok aranykorának számító kilencvenes években már bebizonyosodott, hogy ezt a piacot szinte képtelenség telíteni: gondoljunk csak arra, milyen remekül megfért akkoriban egymás mellett a Backstreet Boys, a Spice Girls, az ’N SYNC és a még fél tucat hasonló formáció. Az akkori hullám lecsengése után azonban elmaradt az igazi utánpótlás - csak nagy ritkán bukkant fel egy-egy olyan, komolyabb promóval is megtolt produkció, ami elérte a 13 éven felüliek ingerküszöbét.

bb_sg_ns.jpg
Backstreet Boys / Spice Girls / ’N SYNC

 

Hogy miért alakult ez így? Egy igazán profi popcsapatot nulláról összerakni, összecsiszolni, felkészíteni, megpromózni hosszú, költséges és bizonytalan kimenetelű munka, ezért a nyugati popipar jobban szeret hozott anyagból dolgozni. Egyszerűbb egy tehetséges feltörekvő énekest vagy zenekart felkarolni és a tömegízléshez igazítani, mint a semmiből összepakolni egy együttest. (Jellemző, hogy a kilencvenes évek óta felbukkant és komolyabb karriert befutott kivételek, mint a One Direction és a Little Mix is tehetségkutatós jelentkezőkből, azaz már félkész alapanyagból lettek összerakva.)

KERESLET-KÍNÁLAT

Koreában azonban nem így működnek a dolgok. Ott a tinipopban rejlő potenciált a nyolcvanas években már felfedező japán zeneipart tekintették mintának. Koreában a kilencvenes évektől sorra alakultak az olyan ügynökségek, amiknek semmi más célja és funkciója nem volt, mint hogy a hozzájuk jelentkező tiniket bentlakásos idoliskolákban kiképezzék és a közönségigényeket maximálisan kielégítő popcsapatokat rakjanak össze belőlük. Nagy különbség, hogy míg a japán ügynökségek hazai piacra dolgoznak (megtehetik, mert Japán a világ második legnagyobb zenei piacaként el tudja tartani őket), addig Koreában egy idő után egyre jobban elkezdték becélozni a nemzetközi közönséget is, és zeneileg is inkább az aktuálisan felkapott, főleg amerikai trendeket követték.

jisoo-lisa-jennie-rose.jpg
Blackpink | fent: Jisoo és Lisa / lent: Jennie és Rosé

 

Tehát volt egy piaci rés, amit a nyugati lemezcégek annyira nem is igyekeztek betölteni, miközben Koreában gyakorlatilag sorozatgyártásban, havi szinten debütáltak az egyre profibb csapatok. Ez a kereslet/kínálat páros talált egymásra 2008 környékén. Az azóta eltelt tizenpár évben a K-Pop egyre nagyobb nemzetközi rajongótábort hódított meg magának, és eközben kitermelt több olyan előadót is, akik a kvázi-szubkultúrán kívül is megkerülhetetlenné váltak. 

Jó ideje a sor elején, egymást nézettségi, lejátszási, eladási adatokban rendre túllicitálva fej fej mellett halad a fiúcsapatok közül a BTS, a lánybandák közül pedig a Blackpink. Ez utóbbi amiatt is érdekes, mert a történetük jó példa arra is, hogy a koreai popiparban mennyire tudatosan, a korábbi példákat továbbgondolva, sokszor inkább tervezőmérnökökre emlékeztető módszerekkel dolgoznak a producerek.

ÚJ EVOLÚCIÓ

A Blackpink-sztori igazából nem a 2016-os bemutatkozásukkal indult, hanem hét évvel korábban, amikor az egyik felkapott ügynökség, a YG Entertainment előállt egy 2NE1 nevű lánycsapattal. Míg a K-Pop-csapatok többsége (az egyébként teljesen tudatos uniformizáció miatt) a kívülállók számára zeneileg és külsőre is szinte megkülönbözhetetlenek egymástól, a négytagú 2NE1-nal valami egyedi és karakteres dolgot akartak létrehozni.

Hiphop, pop és esetenként electro-house elemekből kikevertek egy azonnal felismerhető hangzásvilágot, átvettek ezt-azt Missy Elliott jellegzetes ruhatárából, hozzátettek egy kis (a többiektől megint csak elütő) keménycsajos-attitűdöt, és kész is volt a recept. A siker azonnal érkezett, K-Pop-rajongói körökben pillanatok alatt ők lettek az első számú lánycsapat, volt pár jó évük, az ügynökség viszont egy idő után egyre érezhetőbben elkezdte leépíteni őket, végül a tagok szerződésének lejártával szétszéledt a csapat.

FEKETERÓZSASZÍN

Amikor a 2NE1 2016-os feloszlásával szinte egy időben debütált az új formáció, a Blackpink, egyértelművé vált, hogy a YG fű alatt már jó ideje a régi sikercsapat leváltását készítette elő. A Blackpink is négy lányból állt (név szerint Jennie, Rosé, Jisoo és Lisa), és eleinte a zene, a videók, a kinézet és a többi K-Pop-lánycsapattól eltérő coolgirl-attitűd tekintetében is ott folytatták, ahol a 2NE1 abbahagyta.

A dolog működött, az ekkorra globális szinten már bőven százezres nagyságrendű K-Pop-közönség zökkenőmentesen váltott a régi kedvencről az újra. A cserére valószínűleg azért volt szükség, mert habár a 2NE1 a nyugati közönség számára könnyebben befogadható volt, mint a többi helyi lánycsapat, de mégsem eléggé. A Blackpink összerakásakor ellenben már az első pillanattól a globális zenepiac volt a cél.

wide3_1.jpg
Blackpink | Jennie, Rosé, Jisoo és Lisa

 

A négy lányból hárman már az induláskor folyékonyan beszéltek angolul, származásilag is vegyesebbek (Lisa thai, Rosé Új-Zélandon nőtt fel), kinézetben is jobban passzoltak a nyugati instalány-sztenderdhez és a házi YG-dalszerző Teddy Park is tudatosan próbálja a globális trendekhez igazítani a hangzásvilágukat. Úgy próbálnak jellegzetes K-Pop-csapat maradni (például nem váltottak angolra, hanem megmaradtak a megszokott "koreai nyelv, angol szavakkal és refrénekkel megszórva" formulánál), hogy közben tudatosan kerülnek sok olyan, a színtérre jellemző klisét (egyenkosztüm, uniformizált kinézet, cukiskodó rágógumipop), ami nem passzol a nemzetközi közízléshez.

A KÖVETKEZŐ LÉPCSŐFOK

Otthon annyira stabil a Blackpink helyzete, hogy az ügynökségüket tavaly padlóra küldő súlyos botránysorozatnak még a szele is elkerülte őket, miközben a továbbra is rohamosan növekvő K-Pop-közösség #1 csajos favoritként tolja őket maga előtt, klipjeiknek százmilliós, sőt egyes esetekben már milliárdos nézettséget generálva. A globális sikerhez persze kellettek a YG évek alatt kiépített kiváló nemzetközi kapcsolatai is, a kettő együtt pedig elég volt az áttöréshez.

wide1_6.jpg

2018-ban az Ázsián kívüli piacra a Universalhoz tartozó Interscope kötött velük szerződést, Dua Lipa meghívta őket az egyik dalába vendégnek, és felléptek a tavalyi Coachella nyitónapján. Az ez időtájt kijött Ddu-Du Ddu-Du és Kill This Love című dalaik pedig már YouTube-nézettségi rekordokat döntő nemzetközi slágerek voltak.

Az idén innen léptek tovább: nyitásnak befigyelt egy vendégszereplés Lady Gaga új lemezén, nyáron jöttek az újabb rekordok a How You Like That videójával és ez a dal, valamint az őszi, Selena Gomezzel közös Ice Cream már a kislemezek és EP-k sora után október elején megjelent első nagylemezt vezette fel. A szimplán csak The Album címen futó anyagon Ms. Gomez mellett felbukkan Carbi B is, de nem csak a vendégek kiválasztása volt egyértelmű jele annak, hogy ezúttal még a korábbinál is sokkal jobban elmozdultak a nemzetközi piac felé, hanem az angol szövegek térnyerése és persze a zene is.

A nyitó How You Like That az egyetlen szám, amiben még jelen van a jellegzetes K-Pop-os hangzás és ezzel együtt a 2NE1 hagyatéka, a többi dalban viszont már csak a részben koreai szöveg árulja el, hogy nem valamelyik aktuális amerikai sikergyáros újabb szerzeményeivel van dolgunk, és Teddy Park is jóval kisebb szerepet kapott, mint a korábbi anyagokon.

Újat viszont nem igazán tud mutatni a lemez, talán pont amiatt is, mert a bevált saját formulák további finomítgatása helyett most sokkal inkább a jellegzetes nyugati mainstream pop-hangzást igyekeztek egy-az-egyben levenni. És az eddigi, nagyrészt pozitív kritikák is azt emelik ki negatívumként - a mindössze 24 perces játékidő mellett - hogy egyszerűen nem eléggé emlékezetes és karakteres az anyag. Főleg ahhoz képest, hogy a várva várt első nagylemezről van szó.

A siker persze ettől függetlenül nem maradt el, már előrendelésben elment a lemezből több mint egymillió példány, a megjelenéssel egy időben kijött új klip, a Lovesick Girls pedig pár nap alatt átvitte a százmilliós nézettségi határt. Október közepén került fel a Netflixre a Light Up The Sky című 80 perces Blackpink-dokumentumfilm, ami a kritikusok meglepetésére nem egy lelketlen PR-anyag lett, hanem kitér a siker árnyoldalára is. Szóval a Blackpink itt van, a kérdés már csak az, hogy marad is, vagy őket is lecserélik majd pár év múlva egy még korszerűbb modellre.

szerző: Frank Olivér

https://recorder.blog.hu/2020/10/20/a_k-pop_idolgyarabol_a_vilag_tetejere
Miért pont a Blackpink tarolta le a világot?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3016219396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása