img_7269.jpg

A Radnóti Színház vezető színésznője volt, az elmúlt évtized legnézettebb magyar filmjének (Kincsem) női főszereplője. Sikerei csúcsán belevetette magát a szabadúszó lét bizonytalanságába, aztán elszerződött a Vígszínházba, néhány hónapja gyereket szült, a nyár végén pedig újabb filmje (Pesti balhé) került a mozikba. Petrik Andreával a #metoo-ról és a majdani nekrológjáról is beszélgettünk. Ez az interjú először a Recorder magazin 81. számában jelent meg.

Mostanában miről szeretsz a legjobban beszélgetni?

Arról, hogy mi a jó hasfájás ellen a babáknak. A szemváladék is kedvelt témám. Kicsit lebutulsz az anyaság alatt, én is hetek óta csak gügyögök. Jöttem ide, és szorongtam azon, hogy majd értelmes mondatokat kell mondanom.

img_7333.jpg

Négy hónapja lettél anya. Felfogtad már?

Olyan érdekes ez, mert amikor megszületik a baba, tulajdonképpen anya vagy már, de idő kell, mire felfogod. Lassan kezded megélni. Amikor már nemcsak meghatottan nézel a gyerekedre, hanem néha már idegesít is. Ez már biztos az anyaság.

Miben változtál meg?

Magánemberként és színészként is totál háttérbe kerültem. Sokan kérdezgetik, hogy mikor térek vissza. És ez annyira nem érdekel most, hogy el nem tudom mondani. Tudom, hogy színészettel akarok foglalkozni életem végéig, de várom azt az időt, amikor már nagyon fog hiányozni.

Megkérdezte az előbb egy újságíró, hogy hogyan érint engem, hogy már 35 éves vagyok. Nyilván én is parázom azon, hogy egyre öregebb vagyok, de színészileg nem félek, inkább kíváncsi vagyok. Örülök, hogy már nem a húszéves szexit vagy a harmincéves szexit kell nyomnom, hanem jön a negyvenéves szexi. Vagy a negyvenéves antiszexi.

img_7248.jpg

Jönnek az anyaszerepek?

Amikor régen azt mondták egy színésznőnek, hogy jönnek az anyaszerepek, az egyenlő volt azzal, hogy eddig tartott a pályád. Engem meg elkezdtek ezek a szerepek egyre jobban érdekelni. Tök érdekes lesz majd látni, hogyan tesz hozzá a színészetemhez az, hogy anya lettem. Amúgy most érzem igazán, hogy milyen nehéz egy színésznőnek. Tök öregnek érzem magam, és még akarok gyerekeket. 

Pontosan mi a nehéz?

Nagyon irigylem azokat, akik fiatalon szültek, és 30 évesen van már egy nagy gyerekük. Próbálok jó kondiban maradni, hogy fiatalos anyuka legyek, de számolgat az ember... Amikor a fiam ötéves lesz, én már negyven.

img_7325.jpg

Jó lett volna neked, ha fiatalon szülsz?

Nem lett volna jó. Mindig tudtam, hogy akarok gyereket, de ez a híres biológiai vekker nekem még 30 körül sem csörgött. Nem tartottam ott agyilag. Hajlamos vagyok a szorongásra, de szülés utáni depresszióm egyáltalán nincs. Pont azért vagyok most kiegyensúlyozott, mert nem érzem azt, hogy valamit elszalasztanék amiatt, hogy anyuka lettem. Buliztam épp eleget, és szakmailag sem érzek kielégületlenséget. Olyan jó életem lett hirtelen. Szakmailag mindig jó volt, magánéletileg nem. Ez a kettő most valahogy összeért. 

Utoljára a Kincsem bemutatója előtt beszéltünk. Milyen volt átélni annak a filmnek a sikerét?

Nagyon örültem a sikerének, de azért remélem, hogy ha meghalok, akkor nem úgy mondják be a tévében, hogy meghalt Petrik Andrea, tudják, a Kincsem női főszereplője. Remélem, lesz még több olyan dolog a pályámon, amit bemondhatnak mellette. Úgy érzem, nekem majd öregasszonykoromban lesznek nagy dolgok.

zv_petrik.jpg
Zomborácz Virág rajza

 

Hogyan viselted azt, hogy emberek elkezdtek felismerni az utcán?

Nem jellemző, hogy felismernének. Egyik nap ordított a kisbabám, teljesen kész voltam, és lementem pizsamanadrágban, pólóban, kócosan, belenéztem egy kirakat tükrébe ott a „nyolcker” közepén, és röhögnöm kellett. Milyen vicces, itt a sikeres színésznő. De én szeretem, hogy van életem. 

Három évig szabadúszó voltál. Mi volt benne a jó, és mi a rossz?

120 ezer forint volt a kártyámon, és albérletben éltem. Semmim nem volt, senkim nem volt. De beteg lettem volna, ha azt nem lépem meg. Nekem az rettenetesen jó időszak volt. Azzal együtt, hogy sokan kérdezték, hogy hol vagy, mit csinálsz. Ha nem áll mögötted egy intézmény, nem vagy a kirakatban. Nagyon élveztem, hogy kilenc különböző helyen játszom, kilenc különböző műfajban. Székesfehérvár, Madách Színház, Trafó, Szkéné, Jurányi, Radnóti. Tehát független, kőszínház, vidék, színes volt a paletta. Szerencsém is volt, mert mindig hívtak.

Átértékelt benned valamit a #metoo?

Engem rettenetesen megviselt, ami Marton tanár úrral történt. Az osztályfőnököm volt, nagyon szeretem őt, sokat kaptam tőle, és ilyenkor mindig hozzá kell tenni, hogy de elítélem, amit csinált.

Azt gondolom, a mi pályánkon nem lehet úgy létezni, hogy kesztyűs kézzel nyúlunk a másikhoz, nagyon odafigyelve, hogy mit mondunk, vagy hogyan cselekszünk a színpadon. Természetesen ez nem ugyanaz, mint hogy valakivel erőszakosak vagyunk, és már a magánéletébe nyúlóan bántjuk, de szerintem ezek nem ennyire fehér és fekete dolgok. Az én életemben is voltak nehéz helyzetek, de ezeket tudtam kezelni, egyből leépíteni. Valaki meg nem tudja ezeket kezelni, és azt is megértem.

Mit gondoltál arról, ahogyan a média kezelte ezt az ügyet?

Nagyon megviselt, hogy sok embernek nagyon nagy örömet okozott mások meghurcolása, kicsinálása. Szerintem eggyel többet foglalkoztak vele, mint amennyi ebben volt. És megint egy más dolog, hogy nem az igazi bűnösök faragtak rá.

img_7260.jpg

Tavaly a Vígszínház társulatához szerződtél, ahova Eszenyi Enikő hívott. Hogyan érintett az ő eltávolítása?

Azt a botrányt hál istennek megúsztam, mert otthon nézegettem a hasamat a tükörben, és csak szédültem bele az újságcikkekbe. Én soha nem dolgoztam Enikővel, egyszer ugrottam be egy előadásába, de ennyi. Igazgatóm sem volt, mert hiába szerződtem oda, akkor lettem terhes. Nem voltam még szerves tagja annak a társulatnak, ami elszenvedett ott dolgokat, ezért álságos lenne tőlem, ha bármi véleményt formálnék erről. Nagyon sajnálom a kollégáimat, és nagyon szurkolok a társulatnak, hogy gyógyuljanak ki ebből. 

Mikor kezdesz dolgozni a Vígszínházban?

Januárban megyek vissza. Török Feri rendezi Yasmina Reza Bella figura című vígjátékát. Szerintem akkor már pont kellőképpen ki leszek éhezve a munkára. Mindig volt egy kötődésem a Vígszínházhoz. Marton volt az osztályfőnököm, ott voltam gyakorlaton, tehát nem egy idegen helyre megyek.

petrik_andrea.jpg

A Kincsem idején mondtad, hogy „szívesen csinálnék egy igazi akciófilmet”. Ez most megtörtént a Pesti balhéval. 

Akkor most meg azt mondom, hogy legközelebb egy elvetemült művészfilmben szeretnék játszani. Amikor végeztem a színműn, úgy láttam előre a nekrológomat, hogy meghalt Petrik Andrea, játszott öt művészfilmben, meg pár kísérletező alkotásban. Ehhez képest ez tök nem így alakult. Megtaláltak a közönségfilmek, de közben úgy látom egészségesnek egy színész pályáját, ha minél több műfajban van lehetősége kipróbálni magát.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Hering Orsolya

https://recorder.blog.hu/2020/10/06/_orulok_hogy_mar_nem_a_harminceves_szexit_kell_nyomnom_petrik_andrea-interju
"Örülök, hogy már nem a harmincéves szexit kell nyomnom" - Petrik Andrea-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8316219520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.