wide1_4.jpg

Ma ünnepli a 40. születésnapját Kristóf Norbert, a budapesti indie rock szcéna féltve őrzött kincse, aki több mint másfél évtizede énekli teljesen egyedi, csak őrá jellemző módon szomorú dalait. Egy tucat albumot töltött meg saját számaival, de a legtöbben talán a feldolgozásairól ismerik: olyan slágereket formált a maga képére, mint a Lambada, a Video Games vagy a Forever Young. Különleges tehetsége már kezdetek óta nyilvánvaló volt, senki nem lepődött volna meg, ha egyszer eléri a világhír. Ez az interjú először a Recorder magazin 81. számában jelent meg.

Szabad embernek érzed magadat?

Nem. Önhibámból nem vagyok szabad. Vannak dolgok, amik nem úgy alakulnak az életemben, ahogy szeretném, és nehéz felvállalni, hogy ezekről én tehetek. Például a zenei karrier is. Kinőhetett volna belőle valami. Hogy el tudjam mondani magamról, hogy a zenében dolgozom, és ez nem csak egy hobbi.

Mikor kezdtél el zenélni?

13 évesen. A legelső projektem az volt, hogy videójátékok zenéjére rappeltem, de sajnos azt nem találom azóta se. 14 évesen vettem fel az első dalomat, egy Nirvana-cover, Something In The Way, nem is lett rossz.

Melyik volt egy meghatározó koncert az indulásnál?

Sonic Youth, 1996, Sziget. Az volt az első olyan eset számomra, hogy abban a pillanatban valamit nagyon imádtam, és eljöttek koncertezni. Emlékszem, lehetett kapni azt a kék Washing Machine-pólót, és nem volt rá pénzem. Minden nap odaálltam, és néztem. 

61zdyvnomyl_sl1200.jpg

A kétezres évek közepi indierock boom részeként tűntél fel te is. Számodra milyen volt ez az időszak?

Imádtam. Myspace, Tesco Disco, Gumipop. Volt egy szcéna, és hiába nem volt senki nagyon sikeres, mindenki ismert mindenkit, ami jó érzés volt. Szerintem ez volt az első angol nyelvű színtér Magyarországon. A Myspace miatt az érződött akkor, hogy most megcsináljuk. A Moogot leszerződtették 2006-ban Amerikába, és mindenki azt érezte, hogy na, én leszek a következő. Úgy 2010-re kiderült, hogy ez nem fog menni, sokan mégis kitartottak az álom mellett, például én is. Sokan meg átváltottak magyarra, mint például Mórocz Tomi a Bermudával, vagy a Blahalouisiana. És ezzel vége is lett a szcénának. 

Pofáraesősen lett vége?

Olyasmi. Amikor lett egy új szcéna a Middlemist Reddel meg az Ivan & The Parazollal, az sok mindenkinek volt pofára esés. Az új közegnek nem voltam részese, a régi meg felbomlott. Volt egy ilyen érzés, hogy igazából engem már nem hallgat senki.

49067551_2490372890991616_8152898846175789056_o.jpg

Egy jó darabig angolul énekeltél, aztán elkezdtél magyarul is. Miért?

Eleinte azt gondoltam, hogy úgyis Amerikában fogok befutni, vagy Angliában. Meg voltam győződve róla, hogy a zeném a legmenőbb dolog a világon, és Magyarországon egyáltalán nem találtam ilyesmit. Közben egész zenei pályafutásom alatt azt hallgattam mindenkitől, hogy ha magyarul csinálnád, akkor híres lennél. Két éve megelégeltem: jó, akkor csináljunk egy magyar számot. Egy régi haveromat, akiről kiderült, hogy ő a Blaha szövegírója, megkértem, hogy írjon nekem magyarul egy szöveget. Ez lett a Fények nőnek című szám.

Mennyi volt a legtöbb ember, aki előtt játszottál?

Egyszer játszottam sok ember előtt, amikor a Lana Del Rey-feldolgozást énekeltem a Millenárison. Tele volt a park, csodálatos volt. Pedig koncertezni amúgy nem szeretek. Zavarban vagyok, félek, hogy a zeném nem fog tetszeni az embereknek, mert nem kúl. 

Mi az az érzés, amit kergetsz a zenéléssel?

Én meghatódni szeretek a zenén. A saját dalaimat úgy csinálom, hogy meghatódjak rajtuk, és azt gondolom, majd más is meghatódik. Azt kell éreznem, hogy el akarom magam sírni rajta.

A Lambada-feldolgozásod alatt volt egy olyan komment, hogy “életet, lelkeket mentesz a zenéddel”. Milyen érzés ilyet olvasni?

Tök jó. Alapvetően ezért csinálom ezt az egészet, hogy meghassak másokat.

Hogyan csinálod, hogy ne legyen kamu a zenéd?

Volt egy olyan időszakom, hogy minden éneket elsőre vettem fel. Tehát akkor énekeltem el először a számot, amikor felvettem. Most már általában feléneklem háromszor, és kiválasztom a legjobbat, de gyakran az első a legjobb.

47685944_2456670887695150_4328521977108103168_o.jpg

Fájdalmas neked énekelni ezeket a számokat?

Amíg az életem része ugyanaz a fájdalom, amiről a dal szól, addig igen. Utána inkább üres. Idővel kiürülnek a számok, bele kell tenni valami újat, vagy máshogy megfogni. A U2-nak is komoly kihívás lehet újra és újra lenyomni a One-t.

Melyik számodról gondoltad azt, hogy ha ez sem, akkor semmi?

Van egy számom, aminek az a címe, hogy The Song That Made Me Famous. Berlinben írtam, egy olyan szobában, amiben semmi más nem volt, csak egy matrac a földön. Tél volt, olyan hideg, hogy ki se lehetett menni, álltam az ablakban, és akkor jött ez a dal. Arra gondoltam, hogy annyira jó ez a szám, hogy ha ezzel nem fogok befutni, akkor soha semmivel.

Megkeseredtél amiatt, hogy nem értél el akkora sikert, amekkorában reménykedtél?

Érdekes, mert öt éve azt mondtam volna, hogy igen. Most meg azt érzem, hogy jó, nem értem el, és jobb lenne, ha ez nem így lenne, viszont most meg látok olyanokat az életben, amiket eddig nem vettem észre. Mert én mindig azt láttam az egyetlen útnak az életemben, hogy művészettel, zenével leszek sikeres, ebből fogok élni. Azt gondoltam, hogy nekem nem kell család, nem kell lakás, nem kell kanapé, művész vagyok, és csak az inspiráció érdekel. Majd úgyis jön a siker, és akkor veszek kanapét, meg elektromos autót. Aztán az elmúlt öt évben sokat gondolkoztam. 

Most látom azt, hogy mennyi mindentől elzártam magam így az életemben. Például valószínűleg emiatt nincs családom a mai napig. Nem lettem sikeres, más munkát nem csináltam, mert leszartam, és nincs pénzem. Életben vagyok, de nincs bázisom. És nincsen erős jövőképem, mert eddig abban voltam, hogy tök jó zenész vagyok, úgyis valami lesz. Ezért most kicsit kiszálltam abból a megközelítésből, hogy művész vagyok. Arrébb raktam a Bon Iver dreamet. Rájöttem, hogy tök jó dolog, ha az embernek van családja, otthona, és miért ne csinálhatnék bármilyen más munkát. Nincs nagyon kedvem, de miért ne csinálhatnám? Miért ne lehetnék zenei producer? Azt mondtam, hogy jó, akkor csináljunk máshogy zenét másokkal, és hátha az bejön. Egy éve ezt is félreraktam, és elmentem programozni tanulni. Az nagyon nem ment. 

Mivel kerested a kenyérrevalót az évek során?

Jobb időszakokban reklámzenéléssel. Amúgy dolgoztam ruhatárban, vágtam videót, photoshoppoltam, az elmúlt négy évben bolti eladó voltam, most is az vagyok.

wide2_3.jpg

Teljesen kerek, kész produkcióval álltál elő 15 éve, és nem sokat változtattál rajta azóta. Te is így érzed? 

Igen. Szerettem volna rajta változtatni, célom volt, hogy nagyon sokféle dolgot csináljak, de mivel a dalszerzés procedúrája valahogy ugyanaz maradt, ezért minden lemez ugyanolyan lett. Ha történik velem valami, ami lesújt, akkor elkezdek zenélni. Vagy nézek egy filmet, beugrik valami, leveszem a gitárt. Valószínűleg akkor változhatott volna ez, ha be tudok hozni alkotótársakat. Nyitott lennék más stílusokra is, de egyedül nem tudom megcsinálni.

15 éve folyamatosan hozod ki a lemezeket. Mi kell ahhoz, hogy ne hagyja abba az ember?

Ha visszacsatolásban mértem volna a dolgokat, nem csinálnám már. Mindig úgy zenéltem, hogy vagy színterekhez kötöttem, vagy konkrét emberekhez, és arra gondoltam, hogy ha nekik meg tudom mutatni a számot, már akkor megéri. 

Tettél valaha engedményeket a népszerűség érdekében? Kerested, hogy milyen lehet az a produkció, ami még te vagy, de sok ember tud kapcsolódni hozzá?

Nem. Ha mellém áll valaki, és azt mondja, hogy ebből egy übernagy dolog lesz, ha ezt csinálod, akkor megcsináltam volna. De soha senki nem mondott ilyet.

Hogyan nyomultál?

Egy sztorim van, ami vezetett is valahova. 2005-ben felléptem a Szigeten, és ott volt egy német forma a koncerten, akinek tökre tetszett a zeném. Pár évvel később írt, hogy koncertszervező lett, emlékszik rám. Szervezett egy tíznapos német és svájci turnét, amire elmentünk, és az tök jó volt. Hó Marci volt a basszusgitáros, és azon a turnén döntötte el, hogy saját produkciót csinál. 

Elgondolkoztál valaha azon, hogy jelentkezel egy tehetségkutatóba?

Eleinte nem tartottam hozzám illőnek, de tavaly jelentkeztem A Dalba a Fények nőnek című számommal. Nagyon készültem rá, gondoltam, ez a dal annyira jó, hogy nincs az az Isten, hogy ne kerüljek be. De mégis volt.

Mire vágysz a leginkább?

Régen azt mondtam volna erre, hogy hadd lehessek én az új Bon Iver, de most azt gondolom, hogy nem akarnám azt a stresszt. Ő sem bírta, öt éve idegösszeomlást kapott, már alig koncertezik. Ahogy Kurt Cobain és Elliott Smith sem bírta elviselni azt a nyomást, ami azzal jár, hogy rengetegen imádnak. 

Érdekes, hogy vágysz valamire, amiről tudod, hogy igazából nem illik a habitusodhoz.

Igen, ez valóban érdekes. De ha belegondolunk, a kilencvenes évek eleje erről szólt. Nirvana, Radiohead, Smashing Pumpkins. Ezek mind olyan arcok voltak, akiknek nem kellett volna ennyire híresnek lenni. Thom Yorke az hogy történt? Jacko meg Whitney Houston után odaáll egy ilyen félszemű Pista, hogy gyökér lúzer vagyok, és ez a dala? Vagy Kurt Cobain, ahogy végig hamisan vonyít az Unpluggedban? És nekem a mai napig ez a zene, ezt akarom csinálni.

Mi az a kritikai megjegyzés, ami nagyon megmaradt benned?

Hogy túl nyálas vagyok alternatívnak, de nem vagyok elég menő popnak. Amióta élek, ezt hallom. Alternatív zene ennyire nem szokott érzelmes lenni. Nyálasabb vagyok Elliott Smithnél, de alternatívabb, mint Caramel

Bevillan néha, hogy mi van, ha nem vagy elég jó?

Nem. Már vagy tíz éve nem. Én tudom, hogy amit csinálok, az jó.

Van, amit megbántál?

Két dolgot. Az egyik, hogy az American Mercury zenekart nagyon könnyen elengedtem, amikor kisebb konfliktushelyzetek jöttek be a képbe. A dobos beszállt a Magna Cum Laudéba, én meg ezen megsértődtem, és felrúgtam az együttest. Ma már biztos azt mondanám, hogy csináljuk tovább. A másik pedig, hogy vagy ki kellett volna menni külföldre és ott maradni, vagy ha itt maradok, akkor magyarul zenélni.

Hány évesnek érzed magad?

Tízzel kevesebbnek. Most ott tartok az életemben, mint egy 30 éves. Ennyivel vagyok lemaradva. 

Ha megtudnád, hogy holnap meghalsz, az hogyan érintene?

Sehogy. Nem érezném, hogy jó kör volt, de azt mondanám, hogy ha vége, azt is megérdemlem, mert én csináltam. Tök nyugalommal.

24785376_1927089363986641_5921280831425589818_o.jpg

Mi a legnagyobb szívfájdalmad?

Hogy nem mertem úgy szeretni, ahogy igazán akartam. A szeretet felelősséggel jár. Fel kell nőni egy zenekarhoz, fel kell nőni egy munkahelyhez, fel kell nőni egy barátnőhöz, fel kell nőni egy családhoz, fel kell nőni egy karrierhez. Én meg kiugráltam ezekből a szituációkból. Csak a jó jöjjön, a nehézség ne jöjjön, a konfliktus nem kell. De akkor meg a szeretet sem jön. 

interjú: Varga Ferenc
fotó: Bernadette Horvath

https://recorder.blog.hu/2020/09/23/_nyalasabb_vagyok_elliott_smithnel_de_alternativabb_mint_caramel_kristof_norbert-interju
“Nyálasabb vagyok Elliott Smithnél, de alternatívabb, mint Caramel” - Kristóf Norbert-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1716210694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.