fleetfoxes.jpeg

A kétezres évek második felének indie osztályát képviselő Fleet Foxes utoljára három évvel ezelőtt jelentkezett nagylemezzel, a negyedik LP-t, a Shore-t 55 perces kísérőfilmmel együtt mutatta be a csapat meglepetésként.

Eseménydús évtized áll a Fleet Foxes mögött, az indie folk nagy hatású formációja a 2011-es második albumot, a Helplessness Bluest követően hat évre eltűnt a reflektorfényből, ez idő alatt a távozó dobos Joshua Tillman újrafazonírozta magát, és Father John Misty néven sikeres szólókarriert épített fel, Robin Pecknold énekes pedig visszament egyetemistának. A 2017-es, kvázi visszatérő Crack-Up nagy örömünkre szolgált, még ha nehezen is tudtunk fogást találni a sűrű hangzáson és szövegvilágon. A megjelenést követően még abban az évben kihoztak egy élő EP-t, majd a 2018-as lemezboltok napjára időzítve még egyet, ezután viszont nagyrészt ismét hallgattak.

A csendet hétvégén törte meg néhány Párizsban kiszúrt poszter, amely a lemez címét (Shore) és megjelenésének napját (szeptember 22.) is leleplezte; a zenekar hivatalos csatornán is megerősítette, hogy streamelni fogják a lemezt a Kersti Jan Werdal rendezte, 16 mm-es celluloidra forgatott kísérőfilmmel együtt. Az őszi napéjegyenlőségre időzített album tehát már végig is hallgatható, a dalokat 2018 és 2020 szeptembere között vették fel számos nagyvárosban, New Yorktól Párizson át Los Angelesig, beleesik tehát a karanténidőszak is, amiről Pecknold azt nyilatkozta, a járványhelyzet előtt szorongott attól, hogyan tudja majd befejezni az albumot. Márciustól kezdve azonban a pandémia miatt, valamint a rendszerszintű igazságtalanságok ellen szervezett amerikai tüntetéseket látva - és azokban kivéve a részét - már nem is tűnt olyan szorongató gondnak a lemez körüli aggodalom. "A zene egyszerre az egyik legjelentéktelenebb és legfontosabb dolog a világon. Zene nélkül is tudunk élni, de én nem tudom elképzelni zene nélkül az életet." A cím pedig számára biztonságot jelent a bizonytalanságba vezető szakadék szélén, ahol megkísérti az ismeretlen kínálta kaland, miközben kiélvezi a szilárd talaj nyújtotta támaszt. A tizenöt számos kamara-progfolk lemezhez készült film pár órán keresztül még streamelve ismétlődik, de később is vissza lehet nézni, alább a komplett lemez is hallgatható természetesen.

https://recorder.blog.hu/2020/09/22/meglepetes_mondta_a_fleet_foxes_es_kihozott_egy_lemezt
Meglepetés! - mondta a Fleet Foxes, és kihozott egy lemezt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5516210562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.