trent_atticus_emmy.jpg

Ugyan az idei Emmy-díj legfontosabb kategóriában csak vasárnap este osztják ki a szobrokat, néhány kisebb, "kreatív" kategóriában már csütörtök este győztest hirdettek. A legjobb eredeti tévésorozat-zenék közül Trent Reznor és Atticus Ross diadalmaskodott a Watchmen című képregény sorozatadaptációjának-folytatásának kíséretéért.

A sorozathoz, amiről itt írtunk bővebben, a szerzőpáros három lemeznyi anyagot rögzített, túlnyomórészt a Nine Inch Nailshez illeszkedő sötét, indusztriál-ambient-elektronika dominál a zenékben, de egészen meglepő műfaji kitérőket is tesznek, egy 30-as években játszódó epizódhoz például fiktiív jazz-sztenderdeket szereztek, valamint feldolgozták David Bowie Life On Mars című ikonikus számát is. (A kiadvány első korongjáról azt írtuk kritikánkban, hogy nem ad olyan élményt, mint egy mozifilm zenéje, de önmagában is értelmezhető: "feszült, agresszív, de megint valahogy máshogy".) A minisorozat kategóriában induló Watchmen egyébként az idei gála éllovasának számít, ez a sorozat gyűjtötte be a legtöbb, szám szerint 26 jelölést, és a filmzenével együtt ötöt már be is gyűjtött (az operatőri munkáért, a jelmezekért, a vágásért, a hangkeverésért). Reznor és Ross nem fognak unatkozni a közeljövőben, ők szerzik többek között David Fincher új Netflix-filmje, a Mank zenéjét is, akivel első, óriási hatású filmzenéjük, A közösségi háló óta rendszeresen együtt dolgoznak (lásd még: A tetovált lány, Holtodiglan).

https://recorder.blog.hu/2020/09/18/trent_reznorek_emmy-dijat_nyertek_a_watchmen_zenejeert
Trent Reznorék Emmy-díjat nyertek a Watchmen zenéjéért

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr316205400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.