Airborne Land (lemezkritika)

2020.09.18. 16:00, coffinshaker

A 2011-es Szigeten is fellépő Ross Matthew Richard az évtized kezdetén még megpróbálta közös nevezőre hozni a Dam-Funk-féle future soult a Flying Lotusra jellemző, mindent beterítő apokaliptikus hangképekkel és a többek közt Rustie-val azonosított wonky-val, hogy aztán a Lunice-szal közösen összehozzák minden idők egyik legnagyobb traphimnuszát. Hudson Mohawke azonban nem érezte magát túl komfortosan az EDM-színtéren, hosszú időre el is tűnt, majd a Lunice-szal közös duója után saját projektjét is felélesztette. Igaz, egyelőre csak a széfjében őrizgetett, hivatalosan eddig meg nem jelent számait adja ki, de szerencsére nincs baj ezzel; nem igazán fogott rajtuk az idő. Lemezkritika a Recorder magazin 81. lapszámából.

Előadó: Hudson Mohawke

Cím: B. B. H. E / Poom Gems / Airborne Land

Kiadó: Warp Records

Megjelenés: 2020. augusztus 4. / 2020. augusztus 28. / szeptember 18.

Stílus: hiphop, trap, IDM

Kulcsdal: Human

Egyik napról a másikra adta ki új mixtape-jét Hudson Mohawke, amit aztán nem sokkal később másik kettő is követ(ett). Az összesen negyven számot felölelő trilógia 2006-ig visszamenőleg villant fel féltve őrzött ékköveket a glasgow-i beatmaker széfjéből, és bár ez a hangzás mostanra már újat nem igen tud mutatni, de azért még utólag is elég jó az irányzat legjobbjának fénykorát csodálni. Sok zene szépen öregedett, nem egy mai előadő visszakövethető hozzájuk. A régivonalas rajongók valószínűleg a stadionhangzásra optimalizált trapeknek fognak leginkább örülni (például 100HM, Solstice Izo, Need U Here, Be UR Fantasy etc.), a többiek pedig azoknak a momentumoknak, amikor HudMo saját szabálykönyvét elhagyva kísérletez szabadabban: a Tar egy óda Bibio világához, a Solesaft egy megbolondított, jazzes deep house, a Hoiarp pszichedelikussága pedig a legjobbakat idézi, és bőven van még mit felfedezni. Ráadásul végre itt van az újkori Twin Peaksben előadott Human is, amire rengetegen évek óta vártak.