getback.jpg

Get Back című könyvet 2021 augusztusában, Peter Jackson azonos témájú dokumentumfilmjéhez időzítve adják ki - írta meg a Guardian. Utoljára 2000-ben jelent meg hivatalos Beatles-könyv a zenekarról, Anthology címmel.

Míg a húsz évvel ezelőtti kötet a Beatles teljes történetét feldolgozta, addig az új könyv kifejezetten az utolsó, 1970-ben megjelent Let It Be lemez születésére fókuszál, ami egybevág a Beatles széthullásával: a Beatles 1969 januárjában vette fel egy tervezett televíziós fellépés anyagát, akkor adták utolsó, legendás tetőkoncertjüket, ősszel kihozták az Abbey Roadot, a rá következő évben pedig Paul McCartney kilépésével véget ért az együttes.

"A BEATLES NÉLKÜL NINCS ÉLET A FÖLDÖN" - HÍRES MAGYAR ZENÉSZEK A GOMBAFEJŰEKRŐL

A könyv alapjául több mint 120 órányi, a csapat stúdiófelvételei alatt rögzített beszélgetés szolgál; ezek Peter Jackson filmjében is el fognak hangozni, aki továbbá 55 órányi be nem mutatott, felújított 16 mm-es felvételt is felhasznált a tévéműsorhoz rögzített felvételekből.  A bevezetőt Hanif Kureishi írja, aki szerint 1969 januárja produktív időszak volt az együttes életében, legjobb számaik közül több is akkor született. "Nagy öröm, hogy most tanúi lehetünk a korai vázlatoknak, a hibáknak, a kitérőknek és eltávolodásnak, az unalomnak és az izgalomnak, az örömzenélésnek és a váratlan áttöréseknek, amelyek a ma ismert és rajongott lemezhez vezettek". A könyvben több száz, korábban nem publikált fotó is látható lesz, amelyeket Ethan Russell és Linda McCartney készített.

Get Back által felölelt időszak nagy fordulópontjairól több részletes cikket, kronológiai áttekintést is olvashattok a Recorderen: az Aple-székház tetején adott búcsúkoncert történetét itt ecseteltük, az Abbey Road születését és a Beatles feloszlását pedig itt szálaztuk szét.

https://recorder.blog.hu/2020/09/17/jovore_hivatalos_konyv_jelenik_meg_a_beatles_utolso_albumarol
Jövőre hivatalos könyv jelenik meg a Beatles utolsó albumáról

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9016204462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.