liten_halvbild.jpg

Niki Lindroth von Bahr animációs kisfilmjei megjárták Cannest, a Sundance-t és a Berlinalét, jelmeztervezőként jegyzi David Bowie utolsó klipjét, szkeccsfilmet gyárt a Netflixnek többedmagával és Bucsi Réka az egyik animációs példaképe. De ki ez a fura nevű nő és mitől olyan jók a filmjei? Ez a cikk először a Recorder magazin 81. számában jelent meg.

Úgy tartják, hogy a legtöbb film éppen a leghétköznapibb és legunalmasabb pillanatokat mellőzi, amik nem feltétlenül mozdítják előre a cselekményt és amúgy is ki lenne rájuk kíváncsi. Aztán vannak azok a filmkészítők, akik mesterien űzik ezeknek a pillanatoknak a bemutatását, elég csak Chantal Akermanra gondolni, aki három és fél órás filmet rendezett egy középkorú nő három eseménytelen napjáról (Jeanne Dielman). Hozzá hasonlóan remekül és elképesztően aprólékosan ragadja meg az élet jelentéktelennek tűnő mozzanatait Niki Lindroth von Bahr is. 

A svéd rendező a stop motion formában találta meg az útját, aki antropomorfizált állatok lehangoló, de vágyakkal teli életét jó adag fekete humorral teszi izgalmassá, esendőségüket pedig szerethetővé. Az állatok által fabulákat teremt, amiknek a felszín alatt mélyebb morális tartalmuk is van, ez pedig mindegyik filmjének meghatározó eleme. A Tord & Tord (2010) története többféleképpen értelmezhető allegóriája a magánynak, az identitásválságnak vagy a mentális problémáknak. A róka Tord szomszédjába költözik a nyúl Tord, és ugyan nevükben hasonlóak, egészen más személyiségek. Kettejük közt furcsa kapcsolat alakul ki, titkos nyelven üzengetnek egymásnak, a nyúl pedig kibillenti komfortzónájából a rókát. De vajon meddig feszülhet ez az állapot kettejük között és mikor fog az egyik túlnőni a másikon, és még inkább: mit fog kezdeni az egyik a másik nélkül?

A Bath House (2014) szereplőit kihalt állatok inspirálták, és itt már jól látható, hogy Bahr szereti a nemtelen karaktereket, hiszen antropomorfizált állatként eleve valami többet képviselnek, mint a külsejük. Többször megpiszkálja a néző komfortérzetét, nemcsak a karakterek közti (sokszor elnyomó) dinamika által, hanem azzal is, hogy egy sokunk számára ismerősnek ható intim teret, az uszodát teszi frusztrálóan veszélyes, káoszba fulladó csata helyszínévé. Egy szelíd uszodai mindenes zebra, két, egyenlőtlen hatalmi viszonyban lévő medve és három, bűncselekményt kieszelő pofátlan nyúl egója feszül egymásnak az uszoda idilli környezetében, akik közt a csönd beszédesebb minden szónál.

David Bowie Blackstar című utolsó klipjének jelmeztervezése után Bahr rákapott a musicalekre: The Burden (2017) című egzisztencialista filmje a nagy hollywoodi musicalek előtt hajt főt, miközben abszurdba csomagolja a giccset, és a társadalmilag alacsony megítélésű munkát végzők (recepciós hal, éttermi takarító patkány, call centeres majom, árufeltöltő kutya) vágyaival, szorongásaival empatizál és kritizálja a feladataik dehumanizáló jellegét.

A rendező legutóbbi munkáját, a Something to Remembert (2019) lánya születése inspirálta és egyfajta korképet örökít meg különböző foglalkozású és társadalmi rangú alakok problémái által. Bahr folytatja a meghatóan bús éneklést, marad a melankolikus hangvétel is, az együttérzést pedig maximumig fokozza: bármennyire is annak tűnik, a szereplők élete közel sem tökéletes, az elmúlás és az élet körforgása állandó, mindegy, milyen társadalmi osztályba tartozunk.

szerző: Herczeg Zsófi

https://recorder.blog.hu/2020/09/16/filmrecorder_sved_spleen_dalba_foglalva
Filmrecorder. Svéd spleen dalba foglalva

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6016202440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.