wide1_3.jpg

Ez a nyár annyira rendhagyó volt, hogy a Balatonnál egy ideig nem is mondták a kukoricaárusok, hogy májszbitte – és még slágere sem volt igazán. Ez az összeállítás a Recorder magazin 81. számában jelent meg.

„A nyár slágere egyrészt egy slágerlistás, objektív kategória, másrészt egy erős közösségi és szubjektív élmény” – írtuk tavaly. Na most ez a közösségi élmény maradt el idén nyáron. A korlátozások miatt most jóval ritkábban történhetett meg, hogy ezredszerre is megszólalt AZ A SZÁM. Életünk végéig emlékezni fogunk 2020 nyarára – de nem egy dal fog beugrani róla.

Mostanában a TikTok az a platform, ahol a slágerek nagy része befut – vagy organikusan, vagy kiadók marketingesei próbálják elérni, hogy tinik milliói ráugorjanak egy táncos kihívásra. A TikTok viszont életkori gettóba van zárva, ezért lehet, hogy ott már több tízmilliószor megszólalt egy hook, de az emberiség húsz éven felüli része még egyszer sem hallotta.

Ezzel együtt összeszedtünk tizenegy számot, amik még a leginkább hasonlítottak egy nyári slágerre. Ahogy tavaly, most is megnéztük, mi az a hook, ami be tud akadni, és mi az, amitől falra mászunk, amikor századszorra halljuk.

- - - - -

Lady Gaga feat. Ariana Grande: Rain On Me

Lady Gaga visszatért első nagy sikereinek hangzásvilágához. Az új dalok közül ez aratta a legnagyobb sikert, a refrénben a popsláger-optimizmus 2020-ra igazított változatával, miszerint „de legalább életben vagyok.”

Beakadós hook: Nem is annyira az egyes részek, mint inkább a többféle táncos stíluson végigszáguldó lendület.

Falramászós hook: Nagy a refrén, és úgy is éneklik, de nem akkora, mint az olyan megagigaslágereké, amilyeneket Gaga régen tudott.

+ + +

Dua Lipa: Break My Heart

Amikor sorra halasztották a nagy megjelenéseket, Dua Lipa kiadója ezt nem tette meg, és a Future Nostalgia nagyot is robbant. Tavasszal a Physical aratott róla, nyáron a Break My Heart, ami a magyar rádiókban is nagyon megy még mindig.

Beakadós hook: Akinek egy ilyen nagyon klasszikus diszkódal nem dobogtatja meg a szívét, annak úgyis mindegy.

Falramászós hook: Oké, hogy az INXS két tagját bevették a szerzők közé a Need You Tonight ún. interpolációja miatt, de ezen túl is minden egyes hang és megoldás inkább emlékeztet valamire, mintsem önmagában valamilyen

+ + +

The Weeknd: Blinding Lights

Single-ként tavaly novemberben jelent meg, de ettől még idén nyáron is The Weeknd és Max Martin sokadik kollaborációja volt az egyik meghatározó sláger.

Beakadós hook: A nyolcvanas évek egyik legnagyobb szintimotívuma, ami csak valami anomália miatt nem akkor jelent meg. Ráadásul milyen pompásan illik össze a tipikus Weeknd-refrénnel.

Falramászós hook: Elsőre és másodikra jó ötletnek tűnik, hogy ugyanaz a kőegyszerű dob megy végestelen végig. Ötödszörre, századszorra már nem.

+ + +

DaBaby feat. Roddy Ricch: Rockstar

DaBaby sorra gyártja az energikus trapslágereket, amik a kritikusok szerint idegesítően egyformák, de ez a közönséget annyira nem zavarja. Valamint ráugrik mindenféle aktuális témákra; a Rockstarból például készült egy BLM remix, a BET Awards gálán pedig egy bejátszásban DaBaby úgy rappelt, hogy közben egy rendőr térdelt a nyakán. A Billboard nyári listáján ez volt az első helyen a leghosszabb ideig, úgyhogy az Egyesült Államokban még leginkább ez nevezhető a nyár slágerének – már ha lehet az egy, a rendőri erőszak témáját is érintő szám.

Beakadós hook: Magasabb szempontból lehet kárhoztatni a monoton flow-t, de az tény, hogy beakad; mint ahogy az amúgy magában meglehetősen semmilyen gitározgatás is.

Falramászós hook: Ebben a háromperces számban kb. egypercnyi anyag van.

+ + +

Megan Thee Stallion feat. Beyoncé: Savage (remix)

Houston legnevesebb feltörekvő rappercsaja önállóan is aratott ezzel a számmal, ami aztán Houston leghíresebb leányának érkezésével ért fel a csúcsra. A slágerlistás remixek manapság azt jelentik, hogy a még több stream kedvéért besuvasztanak egy plusz tessék-lássék verzét  – ez nem ilyen.

Beakadós hook: A két előadó lehengerlő karizmája, és ahogy erősítik egymást. A zongoraloop.

Falramászós hook: Sok kis-közepes hook van, de hiányzik az egy nagy. 

+ + +

Drake: Toosie Slide

Az ember azt hinné, hogy Drake szintjén már nem kell így pitizni a sikerért, de úgy látszik, mégis: a címbeli Toosie egy TikTok-influenszer, aki a szövegben és a videóban is részletesen bemutatott táncból csinált challenge-et, hogy tuti virális legyen. A TikTokon kívüli világ számára érdekesebb, hogy Drake brutális méretű palotájában játszódik a klip.

Beakadós hook: Az OZ nevű török-svájci producer abszolút minimalista alapjának eldugott, hipnotikus dallama.

Falramászós hook: Annyira tipikus fülbemászó Drake-szám, hogy az már idegesítő.

+ + +

Jason Derulo & Jawsh 685: Savage Love

Jawsh 685 egy 17 éves új-zélandi srác, aki egy délután alatt dobta össze a Laxed (Siren Beat) című alapot, ami felrobbant a TikTokon. Több sztár is szeretett volna ráugrani, Jason Derulo meg nem várta meg, hogy engedélyt kapjon, és anélkül belengette, hogy ez az övé. Volt felháborodás (amit a szimpla nyúláson túl a kulturális kisajátítás témája is fűszerezett), lett megállapodás – remélem, Jawsh rengeteg pénzt kapott.

Beakadós hook: Amikor Isten megteremtete a Nyári Slágert, akkor valami olyasmi járhatott az eszében, mint ez az alap.

Falramászós hook: Jason Derulo maga, és nemcsak azért, mert ő a bunkó a sztoriban, hanem a semmilyen bájgúnárkodása miatt is.

+ + +

BLACKPINK: How You Like That

Nem újdonság, hogy nem létezhet ilyen lista K-Pop nélkül. Idén nyáron a négytagú, trapes-EDM-es Blackpink dobta a legnagyobbat, YouTube-rekordokat is megdöntve.

Beakadós hook: A csajok el tudják hitetni, hogy a trap még 2020-ban is vagány műfajnak számít. Az arabos motívumok. A „Look up in the sky, it’s a bird, it’s a plane” sor (Superman-képregényből átvéve). 

Falramászós hook: Vagányság ide vagy oda, objektíve ezek a trap-közhelyek kezdenek nagyon elhasználódni.

+ + +

Harry Styles: Watermelon Sugar

Az egykori One Direction-ös Harry Styles első listavezető száma az Egyesült Államokban. Májusban jelent meg, a legérdekesebb benne „az érintésnek dedikált” videó.

Beakadós hook: Ha valami pozitívat kell mondani, akkor az az, hogy olyan habkönnyű, hogy nem zavar.

Falramászós hook: Még ez sincs benne.

+ + +

Taylor Swift: Cardigan

Kevés dolog mond többet erről a nyárról, mint hogy egy Kardigán című szám bekerülhetett a legnagyobb slágerek közé, Taylor Swift folklore című meglepetéslemezéről.

Beakadós hook: Ha egy számban van Mellotron, akkor csak az lehet.

Falramászós hook: Akármennyire katasztrófasújtotta ez a nyár, azért ne ez legyen már a slágere! 

+ + +

+1 Cardi B feat. Megan Thee Stallion: WAP

Nem lehetett a(z egész) nyár slágere, hiszen augusztus 7-én jelent meg, ám azóta uralja a popzenei közbeszédet a rendkívül, ahogy szépen mondják, szexpozitív dal. (A cím feloldása: wet-ass pussy.) Miközben rekordokat dönt, végtelenségig lehet vitázni róla: mit keres a videóban Kylie Jenner és mit a tigrisek; ez vajon objektiválás vagy felszabadítás. Egy republikánus politikus véletlenül hallotta és szenteltvízzel akarta kimosni a fülét; Ben Shapiro jobbos médiaszemélyiség a szöveg fahangú felolvasásával vélte diszkreditálni a feminizmust mint olyat.

Beakadós hook: Mint a Savage-nél: az előadók karizmája. A döngő-kattogó minimálalap.

Falramászós hook: Mint a Savage-nél: azért egy igazi hook hiányzik.

szerző: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/09/13/volt_ennek_a_nyarnak_slagere
Volt ennek a nyárnak slágere?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3916183420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.