negyedik.jpg

Az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb magyar popsztárja fejben kicsit kiszállt a turnébuszból. Fluor Tomi soha nem volt ennyire kiegyensúlyozott, közéleti ügyekben nyilvánul meg, és már nem reccsenti meg minden bulvárbotrány. Megbékélt azzal, hogy a tavaly őszre tervezett szólólemeze továbbra sem akar elkészülni, a Wellhello szerinte olyan, mint egy boldog házasság, de azért néha előkerül a korbács. Ráunt a rockandroll életformára, a káoszkapitány azonban nem nyugszik benne. (Ez az interjú először a Recorder magazin 81. számában jelent meg.)

Nemrég 33 éves lettél. Eldöntötted már, hogy örülsz-e ennek?

Vegyesek az érzéseim. A 25-öt éreztem a legjobbnak, akkor voltam fizikailag a legjobb formában, és akkor a fesztiválok után még nem a magzatpózos másnapok vártak, inkább a nagy röhögések. Akkor még annyi mindenben volt várakozás. Az elmúlt nyolc évben viszont sokszor vertek át, tanulságok nélkül már nem mennék vissza.

Tervezős típus vagy, aki évekre előre kitalálja, mit szeretne elérni?

Nagyjából mindig megvan, hogy mit akarok. Nemrég visszanéztem azt a Lakástalkshow adást, amiben mondtam egy ötéves tervet. Eltelt egy év, és túlvoltam az egészen. Közben van, hogy felülírom a tervet. Most egy kicsit kiszálltam fejben a turnébuszból. Mosok otthon, teregetek, több lett a hétköznapi dolog az életemben. Előtte 3-4 évig masszívan mentünk, mint az állatok, közel minden buli után beálltunk. Volt az az érzés, hogy nekünk ezt most nagyon meg kell küldeni, mert akkor van becsület.

img_7171.jpg
Fotó: Hering Orsolya

 

Egy ismerősöd mondta rólad, hogy “a komolyodásával vesztette el a tüzet, ami addig hajtotta”.

Azt a tüzet én is hiányolom sokszor magamból. A szarok rá, felrúgok minden szabályt érzést. A pszichológusomnak szoktam mondani, hogy figyelj, biztos jó nekem, ha kiegyensúlyozott vagyok? Az elmúlt tíz évemet nézve biztos, hogy most vagyok a legharmonikusabban, legokésabban. Csak néha hiányzik pici abból, amikor óriási amplitudó volt. Van bennem ez a káoszkapitány.

A Wellhello olyan gépezetté vált, amilyet nem biztos, hogy szerettél volna?

Érzem, hogy két dolog között vagyok. Én mindenben a szikrát szeretem a legjobban. Az elején, amikor még nem tudod, mi jön, amikor még izgulsz. Tök jó volt 70 ezer ember előtt színpadon lenni, de már nem izgultam. Az első Wellhello-koncerten 1200 ember előtt, vagy 16 évesen 30 ember előtt meg izgultam. Ezt a fajta tüzet nem lehet fenntartani. Ez olyan, mint a szerelemnél. Az elején minden percben a nővel akarsz lenni, ne menj még, meg olyan jó, itt maradt az illata a párnán. A Wellhello meg már olyan, mint egy házasság. Boldog házasság, de azért néha már előkerül a korbács, vagy beöltöztök, hogy izgibb legyen. Most úgy érzem, izgi rész jön, új kihívásokkal mindkettőnk részére.

harmadik.jpg
Fotó: Valami Hektor

 

Jön az újratervezés?

Új dolgokkal próbálkozunk, kicsit más lesz a zene, nézegetjük, hogy mik a határaink, az se kizárt, hogy én is rámegyek kicsit a dallamosabb, éneklősebb stílusra. Ilyesmi váltás már volt pár, legutóbb a Mizuból a Wellhellóra. Nem volt a legelejétől tervben, hogy mi Diazzal csinálunk egy csapatot. Csak tudtam, hogy ő tud olyan zenét csinálni, amilyet szeretnék és összeért az ízlésünk is. A mizus kör után rohadtul ráuntam az elektróra. Összekötöttem azt a stílust a falunapokkal, a plázával. Úgy éreztem, előbb vonulok el meghalni a mocsárba, mint hogy írjak még egy bulis dalt. Akkor inkább a fesztiválok. Oda akartam tartozni, ahol a haverjaim voltak, a Hősök vagy épp a Halott Pénz Dávidék. Sokat készültem rá, hogy ez az átpozicionálás megtörténjen.

Volt ebben egy olyan céltudatosság is, hogy olyan produkciót találj ki, amivel az idősebb és fizetőképesebb közönséget is meg tudsz találni?

Persze, benne volt. Elegem lett abból, hogy én vagyok a Mizu-bácsi. Sokat agyaltam, tudtam, hogy kikhez szeretnék szólni, volt egy konkrét elképzelésem. Akkor voltam atomra rákattanva erre, hogy nyolcvanas évek hatás. Nagyon éreztem, hogy bomba ez a sztiló. Tök jól jött ki, hogy Diaz is imádta ezt, csináltuk. A következő pillanatban ott álltunk, hogy kijött az első dal, és öt hete vezeti a Petőfi Rádió toplistáját. De még akkor sem tudtunk semmit arról, hogy itt mi készül. Leszerződtünk egy nagy kiadóhoz, ami lehúzott minket, mint a szart. Az ott egy nagy hiba volt, de később tanultunk belőle. Kijött a második dalunk 2014 októberében, és Diaz mindig jött velem, hogy szokjuk a színpadot ketten, de akkor még Fluor néven léptem fel. 2015. januárban megindult az akváriumos bulinkra a jegyértékesítés, és egy óra alatt elment az összes jegy. Néztünk, hogy ez mi volt. Hogy lehet az, hogy előző augusztusban én 104 jegyet adtam el a zenekaros Fluorra, most meg egy óra alatt eladunk 1200-at az Akvába, utána meg tízezret a Parkba Wellhellóként?

img_7196-2.jpg
Fotó: Hering Orsolya

 

Szinte minden Wellhello-szám melankolikus. Ezt eldöntöttétek előre?

Én ezt zsivány romantikának neveztem el. Mi belülről csomószor azt érezzük, hogy hú, ez mennyire más, mint az előző. Közben annyira mégse más. Sokszor megkapjuk, hogy ugyanolyan az összes dal. Most rajta vagyunk, hogy csináljunk úgy másfélét is, hogy tényleg totál új legyen. A mi motivációnknak is új lendületet ad egy új dimenzióval, meg egyébként se baj.

Nehéz volt először józanul felmenni a színpadra?

Fura. Nem sűrűn mentem fel józanul. Nem úgy kell elképzelni, hogy hullára beittam, csak egy kicsit becsiccsentve, spiccesen. Mert amikor lazázol, akkor jól elflesselgetsz a színpadon. Amikor meg józan vagy, azon töprengsz, hogy hogyan is szoktam itt mozogni. Meg belebambulok emberek ruhájába: de érdekes ruha! Leette, vagy ez a minta része? Kötelességünknek éreztük, hogy minden buli után be kell állni. Ez azóta elkopott. Az utolsó négy bulin hazafelé lágyan cicergett a rádió, mi meg felváltva aludtunk el Diazzal a buszon, mint a papák. Hogy lásd a kontrasztot: előtte három évvel a turnébuszban állva üvöltöttük a retrót, mindenki ugrált, és stage-divingoltunk három széksoron át.

img_7169.jpg
Fotó: Hering Orsolya

 

Vagyis megtanultad munkának tekinteni a fellépést?

A legelején, amikor kevés volt, örültem, hogy végre Fluor lehetek, szerepben lehetek. Tizenhat éves kisgyerek voltam, befosva mindentől, de elő kellett adni, hogy nagy csávó vagyok. Egyébként akkor voltam a legsebezhetőbb, legérzékenyebb, amikor a leggörényebb dalaimat hoztam ki. Aztán a Mizu idején nagyon sok lett a fellépés, ott a napi hetediknél sokszor már nem tudtam másnak tekinteni, mint munkának. A Wellhellónál meg annyira durva pillanatokat éltünk meg a színpadon, hogy utána sokszor egy órán át csak ültünk, és mondogattuk, bazmeg, ez mi volt. Életünk filmjét vittük végig.

Miért állt fel a fél zenekar mögületek?

Tipikus sztori. Bevontunk embereket, akik ugyan semmit nem találtak ki az egészből, nem vállaltak semmi kockázatot, ennek ellenére elkezdtek úgy viselkedni, mintha ezt mi közös erővel hoztuk volna létre. Százalékot kértek volna a Wellhellóból, több pénzt akartak. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy kevesebb pénzünk jön a jogdíjunkból, mert a hátunk mögött lejelentették magukat nagyobb százalékra, mint ami jár nekik. Sajnos az EJI rendszere a tolvajokat támogatja, így megtörténhetett az, hogy ne tudjunk róla, csak mikor már kiment a zsé, hogy meg lettünk lopva. Megokosodtak és minél többet adtunk, annál hálátlanabbak lettek. Aztán berobbantottak egy cikket arról, hogy mi mekkora köcsögök vagyunk. A nép meg nyilván jobban harap arra, hogy itt a nagyképű celeb, aki éhezteti a zenészeket, mint az, hogy a háttérzenekar a helyére vágyik és mohóvá válik. Végül egy nap alatt pótoltuk őket, azóta maximum közönségként mentek nagyobb színpadok közelébe az új csapatukkal, ami nagyon szeretne Wellhello lenni, a mi kontakthálózatunkat és a mi módszereinket lelesegetve. Csak ha én bemegyek egy piros sapkában egy sárgára meszelt szobába, annak nem az a titka, hogy be kell menni a sárga szobába piros sapkában, hanem az a titka, hogy én megyek be.

recorder_fluor_tomi_20200814_024.jpg
Fotó: Valami Hektor

 

Egy közös ismerősünk mondta rólad, hogy tök értelmes vagy, és sajnálja, hogy nem állsz ki nyilvánosan dolgokért, vagy dolgok ellen. Mostanában ez megváltozott, például az Index-ügyben is megszólaltál. Miért most?

Engem nagyon sokáig nem érdekelt a politika. 2015-ben, amikor letiltott a közmédia, miután belekevertek az ákosos, női princípiumos botrányba, kezdtem el gondolkodni azon, hogy ez most mi. Én leszarom, hogy melyik párt van hatalmon, engem egyszerűen morálisan zavarnak dolgok. Zavar, ha valakik mindenre ráteszik a kezüket. Zavar, ha a rosszindulatot erősítik az emberekben, mert az méreg, és visszaüt. Amikor az Index-ügy zajlott, én napközben háromszor sírtam el magam. Ez volt az a pont, ahol már én nem tudtam volna magammal elszámolni, hogyha nem reagálok semmit. Sok olyan dolog van, amivel kapcsolatban csak a saját nyugalmam érdekében nem mondok semmit, mert arra gondolok, hogy Tomi, akarsz most két hétig kamu profilokról ostoba kommenteket? Jó érzés kiírni valamit, de az utána következő pár hét nagyon hosszú. 

Arról töprengsz, hogy hogyan lehetne dalt írni ilyen komoly témákról?

Most van két dal is, ami nagyjából erről szól. Az egyik a Bányató Komikszensz, ami a szólólemezemen lesz. Összeszedtem egy csomó fura dolgot itthonról, például, hogy milyen büszkék tudnak lenni emberek arra, hogy valamivel kapcsolatban tájékozatlanok. A másiknak az a címe, hogy Mire megy el, ami meg arról szól, hogy egy életem van, az meg mire megy el, hogy ha a hangerő számít, és nem az igazság.

Látsz olyat, aki ezt a közéleti témájú dalszerzést jól csinálja?

Krúbival az első három dalig elvoltam, zseni módon fog meg dolgokat, közéleti témában utána nekem annyira nem adott újat. Eckü például elég ügyes ebben, ott van tőle a Tűz lesz, vagy az Oooh és az Oooh! 2. A noÁr nem reppel jól, de jó az üzenet. Mondjuk ő színész, nem is kell jól reppelnie. Én ilyen dalt, hogy a rendszer így, a rendszer úgy, biztos, hogy nem nyomnék.

img_7183.jpg
Fotó: Hering Orsolya

 

Megbarátkoztál azzal, hogy a szólólemezed ilyen nehezen készül?

Igen. Nem erőltetem. Jöjjön ki úgy, ahogy jólesik. Meg aztán elkezdtem átrakosgatni a szólódalokat Wellhellóra. Például a Barátom és az Ölelni szavakkal is szóló lett volna, és most jön egy másik dal, egy Luca nevű lánnyal, az is szóló lett volna. Mert amikor a szólót kitaláltam, azt éreztem, hogy ezek a szövegek túl undergroundak a Wellhellóba, közben rájöttem, hogy miért ne mehetne a Wellhellóban is más típusú szöveg.

Mit láttál a zeneipar hibáinak még a járvány előtt?

Egyik nagy csapda, hogy nem élhetsz a számok mágiájában. Például hiába nézik meg a dalodat 10 milliószor egy hónap alatt, ha közben 100 embernek zenélsz a plázában és nem vesznek rád belépőt. A YouTube-ot a 3-17 éves korosztály tolja repeaten, az idősebbek meg inkább letöltenek vagy spotiznak. Szerintem ez egy nagy feladata lesz most mindenkinek, hogy a számok árnyalatait megtanuljuk. Hogy szám és szám között is van különbség. Például az Instagramon is. Nekem 147 ezer követőm van, de lehet, hogy az hasznosabb, mint egy 16 éves lány, akinek van két nagy melle és 500 ezer követője.

Mit szólsz ahhoz a segítséghez, amit kitaláltak a zeneipari dolgozóknak?

Egy csomó zenekart és fesztiválszervezőt összehívtak egy kör-emailben, hogy írják le, mit gondolnak. Engem is megkérdeztek. Jó rendszer lett szerintem. A támogatásból tudunk adni a zenekarnak és a szűkebb crewnak: a fénytechnikusnak, a sofőrnek, ilyesmi. Mi is csináltunk egy Wellhello-alapot, amiből ki tudtak venni a kollégák. A háttérszereplőket nagyon kell támogatni, hogy ne legyenek pályaelhagyók, ne menjen el árufeltöltőnek a fénytechnikus, aki 18 éves kora óta velünk van, és kurva ügyes. Ugyanez a hangtechnikusra, meg az összes többi emberre, aki ebben dolgozik.

recorder_fluor_tomi_20200814_141.jpg
Fotó: Valami Hektor

 

Mit csináltál a karantén idején? 

Az első két hetet imádtam, a harmadikon már idegesített, hogy itthon ülök. De önismereti szempontból fontos volt. Olyan ez, mint amikor van egy autód, és fura hangokat hallasz a motortérből. Menet közben nem tudod megszerelni. Nekem ez az időszak arra volt jó, hogy álló helyzetben tudtam elemezni magamat. Például a Facebook-appot leszedtem, mert rájöttem hogy a 80 százalékban az internet volt az oka annak, hogy sokat voltam ideges. Fuldokló érzésem volt, sok volt a felesleges infó, amit beküldtem az agyamba. Idegen emberek gondolatai keringenek a fejemben! Mi a faszért? Miért olvastam el azt a kommentet? Miért olvastam el a 17. cikket? Kit érdekel ez? Inkább lerakom, és elvagyok a saját érzéseimmel, gondolataimmal. Hozzászoktam, hogy kábé egy perc zebránál állásnál már frissítgetem az appokat, nyomkodok. Néha az ember mintha direkt le lenne terelve róla, hogy átgondolja a dolgokat.

Miért kezdtél el pszichológushoz járni?

Azt éreztem, hogy egyszerűen lelkileg nem vagyok jól. Bűntudatom van, állandóan szorongok. hajtom a zenét, de a magánéletemet elhanyagolom. És akkor ezt elkezdtük fejtegetni. Olyan volt, mint rátenyerelni a sütőre, mégis jól esett. Tök jó felismerések történtek hétről hétre. Hosszú út volt, és még sokáig tartani is fog. Most érzem azt, hogy nincs semmi szerep rajtam, nem kell bizonygatnom magamnak, hogy akkor vagyok király csávó, ha rockandroll van, vagy ha X számú nőt meghúzok a héten. 

Nagyon egyedül lehet lenni ebben a szakmában. Én kurva sokat voltam szar szitukban egyedül. Tökre megviselt minden egyes kis bulvárbotrány. Most például kiírtam, hogy az Indexszel mi van, a focimeccsekkel mi van, és kiírtam, hogy nem megyek el kapálni. Egy évvel ezelőtt idegesített volna, hogy a több száz pozitív komment mellé jött harminc nagyon aljas. Most meg vagyok annyira stabil önmagammal szemben, hogy nem reccsenek meg. 

img_7166-4.jpg
Fotó: Hering Orsolya

 

Egy barátod mondta rólad, hogy az a tragédiád, hogy nem tudsz a civil élettel mit kezdeni.

Tényleg nem tudok. Nem ártok senkinek, de nem tudok betagozódni. Megőrülnék egy olyan életben, ahol az az esemény, hogy sorban kell állni a postán meg mindjárt jön a vízóra-leolvasó, nem élem meg jól, ha a hétköznapi szituból van több. Egy-kettőt elviselek, de hogy csak ilyenek legyenek az életemben, attól bekattanok. Akkor tényleg elmegyek és csinálok valami visszafordíthatatlant, valamit, amitől azt érzem, hogy szabad vagyok.

Milyen volt újra színpadra állni a karantén után?

Hú, ez a része mennyire hiányzott a személyiségemnek! Felmegyek, csibész vagyok, szúrom, lehet ott zsiványkodni, mindent lehet, imádja a tömeg. Olyan lelkesedéssel nyomtuk le most az ötszáz fős bulikat, hogy bárcsak a húszezreseken lett volna ez. 

otodik.jpg
Fotó: Valami Hektor

 

Elmennél valaha Magyarországról?

Nyelvsulizni voltam Miamiban, és beleszerettem. City is, de közben beach is. Akár el is tudnám ott képzelni magam, tetszik nagyon a város. Csak sajnos én olyan vagyok, hogy ha kimegyek valahova, harmadik hét után már azt álmodom, hogy fal van a barátaim és köztem. Egyszerűen elkezd annyira hiányozni minden. Ha nem így lenne, már nem lennék ebben az országban. Nagyon fontosak a szeretteim, annyi minden köt ide, hogy én ezután is itt képzelem el az életemet és a karrieremet. Budapest is három hét után már annyira hiányozna. Legyen a bajszos néni bunkó a pénztárnál. Legalább itthon vagyok.

interjú: Varga Ferenc
headerkép: Valami Hektor

https://recorder.blog.hu/2020/09/11/_erzem_hogy_ket_dolog_kozott_vagyok_fluor_tomi-interju
“Érzem, hogy két dolog között vagyok” – Fluor Tomi-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4016198122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.